KAPNI, ELVENNI

A bölcselő, miközben a boltban vásárolt, politikus ismerősével találkozott. Utóbbi felháborodottan mesélte: mennyi mindennel vádolják, pedig mindenét, amije csak van, a hazától kapta! Ő azután sohasem hagyta el az arany középutat, mert elítéli a szélsőségeket!

A bölcselő mosolygott, majd pedig megjegyezte:
- Hát te azután nem futsz a szomszédba egy kis csacsicsalamádéért! Amit szereztél, azt a hazától nem kaptad, hanem elvetted. A te arany középutad pedig igencsak fent volt, van, míg a mienké itt, lent. A két arany középút között azért van egy kis különbség!

A politikus nem vette szívére a dolgot, mivel nem is szokta ezt tenni a dolgokkal, hanem, ha értékesek, zsebre vágni azokat, ha értéktelenek, akkor pedig otthagyni. Elnevette magát:
- Hát, látod, én nem felejtettem ám el a mondást, amit az iskolában tanultunk: "Szemesnek áll a világ, vaknak alamizsna"!

- Így igaz, - bólintott a bölcselő - kis módosítással. Szemesnek áll, sőt, fekszik a világ, amíg a világ vak, és beéri alamizsnával!

AZ IGAZSÁG KERESÉSE

Rosszindulatú, kötekedő emberke ugrott fel az emelvényre. Két karját teátrálisan széttárta, felkiáltott:
- Uraim! Az előttem szóló idióta világpolgár a becsületes igazságkeresés szükségességét hangoztatta. Kérdem én, Mélyen Tisztelt Honfitársak: hát létezik másfajta igazságkeresés, mint becsületes?!

A leghátsó sorban a bölcselő felfigyelt e szavakra. Jó hangosan megjegyezte:
- Miért ne létezne?! Az igazságot a legaljasabb emberek is keresik. No, nem valamiféle humánus célból, hanem azért, hogy lábbal tiporhassanak rajta és, érdekeikhez igazodóan, hazugságaikkal bemocskolhassák!

A teremben néhányan egyetértően mosolyogtak. Ám továbbgördült a beszédek felpántlikázott szekere, tovább idétlenkedett a giccses zene, tovább bámult az összegyűlt nép, mint borjú az új kapura.

Az a kapu azonban, melyet sokan újnak gondoltak, régi volt, - nagyon is régi!


A BÖLCSELŐ ÉS AZ ALMÁK

A bölcselő almafáján sárga, mesebelien édes ízű almák teremtek. Ezeket, papirosba csomagoltan, fel szokta tenni a szekrények tetejére, télre. Egy reggel azonban arra ébredt, hogy az összes almát lelopták a fáról. Szomorúan mesélte el a dolgot barátjának.

- Én visszaszerzem almáidat, mivel még nem adhatták el a piacon! - válaszolta barátja. A bölcselő azonban ebben ugyancsak kételkedett.

Barátja óriási papirosra felírta: a bölcselő nem haragszik azokra, akik tréfából, ördöngös ügyességgel, elcsenték kertjéből az almákat, sőt, ha visszahozzák, jutalomban részesülnek. A hirdetményt kifüggesztette a falu főterén.

A falubeliek nem kételkedtek abban, hogy a bölcselő tartja majd adott szavát. Sokan úgy vélték: a gondolatok tudósa úgysem ismeri fel saját almáit. Miért ne vinnének neki más fákról is, jutalomért?!

A bölcselő örült, hogy kedvelt almái visszakerültek hozzá, de igencsak meglepődött: bőven hoztak, hamiskás mosoly kíséretében, az ő fájától idegen almákat is. Ám nem szólt semmit. Mindenkit megdicsért, mindenkinek fizetett. A végén azonban megjegyezte:
- Hát, sokba kerültek nekem saját almáim! Jóval kevesebbel megúszhattam volna az egészet, ha csak az igazi tolvajok hozzák vissza ezeket a számomra aranyalmáknál is becsesebbeket!

Barátja nevetett:
- Igazi és hamis tolvajokat egyaránt teremt az önérdek! Szegény rokona, a közérdek, viszont nem képes erre, hacsak nem a zsiványok közérdekéről van szó..

TISZTELÉS, TISZTELETLENKEDÉS

A bölcselő arról beszélt barátjának, hogy milyen sokan tisztelnek olyanokat, akik erre múltban, jelenben semmivel sem szolgáltak rá, az ellenkezőjére viszont annál inkább.
- Nos, igen.. - tűnődött el szavain a barátja - a tisztelet, ha jól meggondoljuk, olykor igencsak nagy tiszteletlenség..

SZAVAZÁS

Választások előtt egy ember, nem minden hátsó gondolat nélkül, megkérdezte a bölcselőt: mit tanácsol, melyik párt képviselőjelöltjeire szavazzon?

A bölcselő annyiban ismerte már a kérdezőt, hogy tudta róla milyen rosszindulatú, mennyire ki szokta forgatni mások szavait, ezért diplomatikusan válaszolt:
- Mindenkinek, aki ilyen és hasonló dolgokban hozzám fordul, azt tanácsolom: a lelkiismeretére hallgasson, ha van neki. Ha pedig nincsen, akkor e kérdés felesleges: a kérdező maga is jól tudja, hogy miként fog cselekedni.

ISTENESÖRDÖGÖS EMBER

Egy sorban kövér ember tolakodott, lökdösött félre másokat. A bölcselő
odasúgta barátjának:
- Azt az istenesördögös embert, sajnos, jól ismerem!
- Istenesördögös?! - nézett nagyot barátja.
- Igen.. - bólintott a bölcselő. Nagy magamutogatással, hogy mindenki lássa, Istennek hízeleg, de többnyire az Ördögnek cselekszik!

FORDÍTOTT TÖRTÉNET

Hol volt, hol nem, volt egy kutya, aki embert tartott. Hűséges volt a kutyához ez az ember. Egy darabig a kutya is jóltartotta az embert. Mindig dobált neki prágai sonkát, ementáli sajtot, még kaviárt is vitt neki egy díszes tálon, meg, ha szomjas volt, megitatta a napóleonossal. Mármint azzal az észt legyőző konyakkal.

Egyszer a kutya gondolt egyet: minek tartsa tovább az embert, hiszen már megunta! Az embert is, hűségét is.. Gyanús, ha a kutyát egyszer sem árulja el az ember!

Beleült a kutya négymilliót érő autójába, a hűséges embert elhelyezte a csomagtartóban, és elvitte az igen távoli erdőbe. Nem kirándulni, habár az ember bokája kirándult, amikor a kutya kidobta őt az autóból. Nagyot nézett az ember, de csak annyit hallott volt kutyagazdájától:
- Most már feleségül mehetsz a Vasorrú Bábához, keresd meg őt mézeskalács házikójában!

Mellesleg abban az erdőben nem is volt mézeskalács házikó, sőt, még házikó sem.

A kutya hazahajtott az erdőből, egy darabig élvezte az embertelenséget, azután vett másik embert az embervásáron, meg két gorillát is, utóbbiakat saját nagybecsű kutyaszemélyének őrzésére.

Eddig a történet, így mesélte a bölcselő. Ám a hallgatóság soraiból egy zöldfülű ifjonc felkiáltott:
- Tisztelt Tanár Úr! Én tudok egy fordított történetet, ahol nem a kutya dobta ki autójából az embert, hanem az ember a hűséges kutyát! Ilyesmi is előfordul! Elmondjam?!

- Ne mondd, fiam! - mosolyodott el a bölcselő. Maradj annál, amit most, tőlem hallottál! Te nagyon veszedelmes dolgot kezdtél el: gondolkozni. Azt a kutyafáját! A gondolkozás a forradalom kezdete! Mármint az igazinak.. Mi minden lenne fordított történet, ha az emberek gondolkoznának is!

AZ EMBERISÉG TÖRTÉNETE

A bölcselő, könyvekkel telezsúfolt otthonában feketekávét iszogatott, közben pedig barátjával beszélgetett, aki a szép bocibarna tejeskávét részesítette előnyben.
- Megfoghatatlan, hogy az emberek hol rontották el a dolgot! - mondta barátja. Talán úgy kezdődött, mint a viccben: a másik visszaütött..
- Aligha.. - jegyezte meg a bölcselő. Úgy kezdődött, hogy mindkettő ütött, ugyanabból az önző célból. Nem olyan szép színű a történelem, mint a te tejeskávéd!
- Van benne valami.. - bólintott barátja. Ezek szerint te most az emberiség történetét iszod, azt az erősen keserű pokolfeketét..
- Legyen némi igazad neked is! - mosolyodott el a bölcselő. Megédesítem egy újabb kockacukorral!

A GONDOLKODÁSRÓL

A bölcselő ott ült a rét szélén, egy lapos kövön. Nagy bőrkötéses könyve felett elmélkedett.
Kedves, copfos kisleány szaladt oda hozzá, kék ruhácskájában olyan volt, mint nagy lepke. Megkérdezte:
- Mit csinál a bácsi?
- Gondolkozom! - felelte a bölcselő.
- Jó dolog gondolkozni? - tudakolta a leányka.
- Nem jó! - vallotta be a bölcselő. Nézd csak azt a gyönyörű, veres szárnyú pillangót! A virágok édes nektárját iszogatja, meg-megpihen egy-egy levélen. Nem gondolkodik, csak érez. Neki sokkal jobb!

- Az embernek viszont gondolkoznia kell? - kíváncsiskodott a kislány.

- Igen - hangzott a válasz. Nem teheti meg, hogy ne gondolkozzon, mert az veszélyes, de a gondolkozás gyakran szintén nem örömet hoz, hanem bánatot. Gondolkoznia kell azonban, nem csupán maga miatt, hanem mások miatt is. Annyit azonban megtehetünk, hogy igyekszünk, amennyire lehet, jól gondolkozni. Mi a neved, kislány?

- Vitéz Évike! - válaszolt büszkén a kis copfos.
- Szép név! - ismerte el a bölcselő. Most adok neked egy jó gondolatot, ötletet, Évike: vedd fel a kezedben tartott szandált, mert odébb lelkiismeretlen emberek, akik nem gondolkodtak, széttörtek egy üveget, otthagyták, és így a szilánkok megsebezhetik a lábad! Sőt! Még okosabb, ha kikerülöd azt a helyet, - látod?! - ahol azok a fehér margaréták virítanak. Hazafelé menet majd összeszedem az üvegcserepeket. Gyakran a gondolkodóknak kell helyretenniük a kárt, amit mások, nem-gondolkodásukkal, okoztak!

A NÉP FELEMELÉSE

- Fel kell emelni a népet! Mi felemeljük! - hangoskodott rögtönzött szószékéről a politikusvezér, a szavak bohóca.

A bölcselő nevetve szólt oda barátjának:
- Hallod ezt az okostóbiást?! Most, választások előtt, úgy csinál, mintha ő fél kézzel is fel tudná emelni szeretett népét, de amikor, hasonszőrű barátaival, hatalmon volt, meg sem próbálta ezt. Hja, az ígéretsúly, meg a valódi nagyon különbözik egymástól!
- No azért valami csak lesz a dologból, amennyiben hatalomra kerülnek, - mosolyodott el a barátja. Ha fel nem is emelnek, de azért ezt-azt majd megint elemelnek..

CSODAORSZÁG

- Ez az ország bűvös csodaportéka! - jegyezte meg a bölcselő, egy pohár tokaji bor mellett. Annyiszor eladták már, nincs sehol, - mégis nagyon sokba kerül és, érdekes módon, a szegények zsebének!

KETTŐS TÁMADÁS

Egy nagyhatalom, amelyik - nagyhatalmi etikett szokás szerint - köpni szokott nemzetközi jogra, humanitásra - megtámadott egy országot.

A társaság izgatottan tárgyalta az eseményt. Csak a bölcselő kortyolgatta feketéjét látszólag egykedvűen, és megjegyezte:
- Kettős támadás! Egyúttal önmagát is megtámadta.

Mindenki értetlenül meredt rá, csak a másik asztalnál mosolyodott el egy fiatalember. Ő megértette.