A három fiú: Erősbarna Bandi, Borostyános Peti és Csigafogó Jancsi tényleg nagyon összesutyorogtak. Ilyesmi általában nem tilos, de az iskolai tanórákon igen. Rá is vágott a tanító a tanári asztalra az új nádpálcájával, akkorát, hogy még az osztálynapló is bánta:
- Miféle összeesküvés készül, ti csirkefogók, ott hátul? Ki ellen? Az iskola ellen? A tanári kar ellen? Ellenem?!

Megijedt Bandi, Peti, Jancsi. Kesztyűskézzel Dániel jószívű volt a jól viselkedőkhöz, de meg tudta keményíteni a szívét, ha a gyerek túlment a csínytevéssel bizonyos határon. Örültek, hogy most megúszták egy csattanós figyelmeztetéssel. Bandi is örült egy ideig, de azután abbahagyta, és az óraközi szünetben így szólt a másik kettőhöz:
- Nem igazság ez! Mi nem vagyunk összeesküvők. Talán összeesküvés az, ha megbeszéljük: melyik lánynak húzzuk meg holnap a copfját? Ám ha ő így, mi is úgy. Majd felkiabálja őt délutáni álmából az ijedezős, szemeit meresztgető kisasszony! Figyeljetek ide: van egy tervem!

A többiek jól tudták, hogy melyik kisasszonyról van szó. Dániel tanító úrral szemközt lakott, csinos kertes házban, Mosolygósföldi Éva, igen szép és kedves fiatal leány, a városi könyvtár vezetője. A fiúk észrevették, hogy ez az Éva szeret átnézegetni a kertjéből a tanító úrra. Ezért nevezte Bandi szem meresztgetőnek, jókora túlzással, mert a leány ezt azért nem csinálta annyira feltűnően, hogy megszólják érte. Tíz ok, túzok, némely gyerek túloz!
Olykor nem egy felnőtt is..

A lótücsök - emberszemmel nézve - nem mondható szép állatnak, de azért nem is annyira ijesztő, mint, mondjuk egy gyönyörű indiai tigris, amelyik szépérzékünket eldajkálgatja, ám, ha a vadonban találkozunk vele, lábunkat és szívünket könnyen megremegtetheti. Mosolygósföldi Éva azonban leányosan ijedezős volt, ha nagy rovarfélét látott.
Szolgálója, Mari, még nála is jobban. Ám Éva nem csak ijedezős volt, hanem okos is. Tudta: még a pillanatnyi ijedtség is hozhat hasznot. Amikor a szobájában megpillantotta párnáján a lótetűt, rögtön kikiabált az ablakon:
- SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG!

A szemközti házban Kesztyűskézzel Dániel éppen délutáni szunyókálására készült, - de a kötelesség, az kötelesség! Ha valaki bajban van, annak segítségére kell sietni, még ha vajban van is, - vagy vaj van a fején. Szaladt a hang irányában, így jutott be előbb Éva kertjébe, azután a leány szobájába. A leány könyörgött:
- Drága tanító úr, szabadítson meg ettől a szörnyetegtől! Talán egy skorpió?!

Dániel tanító úr elmosolyodott. Arra gondolt: ilyen csacska vélekedésért minden tanulójának rossz jegyet adna, ilyet adott magában Évának is, mint rovarismerőnek, de azért Éva leánykülalakjára is beírt a láthatatlan bizonyítványba néhány megérdemelt kitűnőt.

Dániel tanító tréfás versben nyugtatgatta a leányt:

Kisasszony! Ez egy lótücsök.
Ez a föld alatt ücsörög.
Éjjel meg járatokat ás,
s gilisztákat is vacsoráz.
Rejtély, hogy mint került ide, -
de skorpiónak ne higgye!

A lótücsök odakerülésének rejtélyéhez, persze, köze volt a három fiúnak, de ez most homályban maradt. A leány csábos pillantásokat vetett a tanítóra:
- Ó, tanító úr! Maga olyan okos! Olyan férfiasan bátor! Restellem a butaságom. Boldog lennék, ha olykor átjönne hozzánk, kicsit oktatgatna. Én meg készítenék egy kis kávét, mazsolás kalácsot...

A tanítónak nagyon tetszett, hogy ilyen szép lány csodálja tudását, bátorságát. Gondjaiba vette a lótücsköt, és barátságos mosollyal búcsúzott.

Két nap múlva Éva leány zöld békát talált a szobájában, a papucsa előtt. Ilyen békák szépségét illetően megosztottak ugyan a vélemények, csak a varangyos békát sorolja mindenki a csúfságok közé, de azért Éva úgy döntött: inkább ő sem kedveli, mert akkor kiáltozhat, ijedezhet. Kiáltotta is a ablakon át:
- SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG!

Dániel tanító úr éppen aludt. Érdekes álma volt: Éva szobájában csókolgatott egy lótücsköt. A szépen csengő, segélyhívó hangra viszont felébredt, sietett Évához. Éva nagy bocsánatkérések közepette fogadta:

- Jaj! Tanító úr! Ne haragudjon rám! Ugye, lehetetlen egy nőszemély vagyok, de úgy megijedtem ettől a békától! Meg tudna nekem bocsátani?!

A leány igézően szép volt, gyönyörű ruhában. Kiderült: kávé is van, pompás mazsolás kalács is, háromféle sütemény, gyümölcs.. A tanító evett-ivott, de nem felejtette el azt sem, hogy pompás előadást tartson a leánynak a békákról, azok szokásairól. Éva le nem vette a tanítóról csodás kék szemeit.. A tanító nagyon köszönte a vendéglátást, Éva pedig az oktatást. Előbbi, miközben átsétált az otthonába, kicsit elgondolkodott: mint kerülhetett ez a tóban élő állatka a leány szobájába? Ám nem gyanakodott az iskolai nebulókra.

Éva viszont többször látta Bandit, Petit és Jancsit a kertje körül ólálkodni, és sejtette, amit sejtett. Mosolygós arccal behívta a gyerekeket a házba, megkínálta őket a Mari által sütött túrós-, meg lekváros palacsintával. Sőt, még ajándékozott is nekik ezt-azt, jól guruló labdát, színes üveggolyókat, csínytevő gyerekekről szóló regényt.. Remélte, hogy a fiúk értenek a szóból, ezért felolvasta nekik azt a verset is, amit ő írt:

Egy lótücsök nagy jót is hozhat,
ha nem is kedvez a virágoknak,
gyökerük olykor meg-megrágja,
és otromba ormótlansága.

Jót hozhat kedves, kis zöld béka,
még ha tóból kint is van néha.
S jöhet szobámba csinos gőte.
Kit csókolnak meg? - kérdi. Őt-e?

Ha értitek e tréfás verset:
palacsintát máskor is nyertek!
Látjátok, s majd gőte is látja:
nem hajlok az árulkodásra!

No, Bandi, Peti, Jancsi esze vágott mint a borotva, - pedig nagyon messze voltak még attól, hogy borotválkozni kelljen nekik! A következő napon a kiáltozásra átfutó Dániel mit talált Éva szobájában? Már úgy értem, hogy a leányon kívül. Egy gőtét! Mit keresett ott ez a tóba, patakba való állatka?!

Éva félelmében szót sem tudott kiejteni a száján a gőte miatti ijedtségtől, csak Dániel tanító karjaiba hullott. Ezt követően pedig egy ideig Dániel hosszú, szenvedélyes csókja miatt nem tudott egy szót sem kiejteni. Ám minek is kellett volna? Egy csók néha többet mond, mint egy hosszú-hosszú beszéd, különösen olyan, amelyiknek se füle, se farka.

Dánielből férj lett, Évából a felesége, a gőtéből ismét tóban lakozó állat, a három fiúból időnként pedig Évánál palacsintát, túrós lepényt, lángost vagy másféle jókat fogyasztó vendég. A helyére került mindenki, minden.