Szomorúan üldögélt a várkertben Napfényszemű Szemerinda királykisasszony. Miért bánkódott? Nem apja várában volt, hanem Horgasorrú Henrik varázslóéban, aki elraboltatta és feleségül akarta venni. A királylány szülei azt sem tudták hol keressék.

Pele Pali, a kis kertészgyerek, vigasztalta volna a királykisasszonyt, de mivel? A várkaput éjjel-nappal tizenkét katona őrizte. Mindenkit kétszer is megmotoztak, átvizsgáltak, akár befelé, akár kifelé igyekezett. Lehetetlennek látszott a szökés.

Pali ügyes egérvadász és madarász cicája, Fehérfoltos Tihamér, előbb csak a fejét vakargatta, de azután előkotort észtartalékából egy farkincafogásra méltó ötletet:
- Tudjátok mit, búbánatosok?! Pali fogjon össze jó néhány macskát, dugja őket zsákba. Vigye ki a kapun a zsákot, a macskák úgyis visszaszöknek később a várba, egyenként.

- Bolond szél és lyukas dió! Mire jó ez, te miaó?! - tréfált keserűen gazdája. Az őrség azt hiszi majd, hogy elment az eszem, beálltam macskaszállítónak!

- No és?! - vágott vissza bajszosan-harcosan Tihamér. Horgasorrú Henriknek talán nem ment el az esze, hogy erőszakkal olyan leányt akar feleségül venni, aki nem szereti őt? Várd csak ki a végét! Először nálad a macskák, náluk a nevetés, no másodszorra is, - de harmadszorra ők lesznek a nagyot néző csacskák! Kapiskálod már?!

- Hohohó! - kapott észbe Pali. Mondasz valamit, cicám!

Az őrök ismerték Palit, de azért megkérdezték mit visz a zsákban. Macskákat! - vágta rá Pali jámbor képpel. Persze, nem hittek neki. Két marcona fegyveres kibogozta a zsák száján a kötelet, belenézett. A zsákból meg cicakarom nézett ki és majdnem kikaparta az egyik őr szemét. Kapott is Pali olyan szavakat, amelyek nem éppen szépséges rózsakertbe illenek, de hirtelen ötlettel arra hivatkozott: Horgasorrú Henrik úr ezeket a macskákat kiutasította a várból, mert sokat nyávogtak, zavarták éjjeli álmát. A katonák elhallgattak, de a várbeli gyerekekbe a hír hallatán belebújt az ördög. Másnap már fel-felhangzott Pali háta mögött:

Hamis kutya, sánta ló,
megy a macskaszállító!

A katonák második alkalommal már nem nyitották ki a kapunál a cicákkal telt zsákot, amikor Pali odaérkezett, de kívülről azért végigtapogatták. Ezt is megbánták, mert néhány macska visszatapogatott a zsák szövetén keresztül.

Harmadszorra nem más lapult meg a Pali által cipelt zsákban, mint alul Napfényszemű Szemerinda királykisasszony, felül pedig Pali cicája, Fehérfoltos Tihamér. A cica hangosan nyávogott, a királyleány még hangosabban. Az őrök már nem voltak kíváncsiak a macskaszállító háti rakományára. Intettek Palinak: mehet ki a várból, zsákostól-macskástól.

A váron kívül elterülő, illatozó fenyvesben néhány percre megpihentek. A királykisasszony, meg a cica aggódott, türelmetlenkedett: sietniük kell, mert ha Horgasorrú Henrik észreveszi a királykisasszony eltűnését, ki tudja milyen varázslatba fog!

- Milyenbe? - nevetett Pele Pali. Csupán konyhaiba, bár, ha Henrik úr értene hozzá, az lehetne ám csak a nagy sikerű, asztalra való varázslat! Henrik úr feje nem csak hogy nem káptalan, de egyetlen bűvös versikét sem tud fejből. Kíváncsi vagyok mihez kezd most! Rímes varázsigéit tartalmazó könyvét ugyanis szakácskönyvre cseréltem, amelyik kívülről ugyanolyan, de belülről egészen másmilyen!

Talán éppen ebben a pillanatban Horgasorrú Henrik varázsló, akinek hírét vitték, hogy a királykisasszonyt nem találják a várkertben, lekapta a polcról a bűvösnek hitt könyvet és olvasni kezdte:
"Végy fél kiló lisztet, négy tojást és..."

Leesett Henrik úr álla, de hamarosan Szemerinda királykisasszony szerető szüleinek álla is!

Ott állott előttük ugyanis egy jókötésű legényke, hátán nyávogó zsákkal, és tréfás hetykeséggel kérdezte:
- Parancsolnak a mélyen tisztelt felségek zsákbamacskát?! Nem árulom el mi van benne, ki van benne, hiszen azért zsákbamacska, de annyit megsúgok: szívüknek igen kedves valaki, meg egy bajszos-bundás kis ügyeske-okoska!

A zsákból előbújt az eltűnt királykisasszony, Fehérfoltos Tihamérral a fején, mint valami különös, kacagtató koronával. Hej, kapott ám csókokat Szemerinda királykisasszony, de még a cica is! Az ujjongó király feleségével felséges egyetértésben Palit főkertésszé, Tihamért udvari főegérvadásszá nevezte ki. Azontúl nem csak Szemerinda királykisasszony két bájos szeme mosolygott rájuk, hanem az egész királyi udvar, érthető, hogy mindketten pompásan érezték magukat.

No de mi lett Horgasorrú Henrik varázslóval?

Hát azzal is sok mindenféle! Először mérgében falba verte a fejét. Utána nagy bánatában csinált magának tojásrántottát, mivel éhes volt, és berántotta magába.
Még utána pedig elkezdett gondolkozni: minek kellett volna neki olyan leány, aki őt nem szereti?! Még ha királykisasszony is! A kos nyakán nagy a kolomp, ily kívánság kissé bolond! Sőt, nem is kicsit!

Éppen itt tartott Henrik az észmozgatásban, amikor valaki benézett az ablakon. Méghozzá egy gyönyörű leány. Méghozzá a Magas Hegyek Varázslójának a leánya: Szépségbűbáj Emelinda. Henrik látásból ismerte már, de csak most kezdett kinyílni a szeme, amikor a leányt megpillantotta. Gyorsan ő is kidugta a fejét az ablakon, de a leány éppen akkor akarta bedugni a sajátját, így nagy "BUMM!" lett belőle.
Meg két púpocska mindkét homlokon. Meg nagy nevetés. Nevetett Emelinda, nevetett Henrik. Mi lett később?

Boldog házasság, mert Henrik megszerette Emelindát, Emelinda meg Henriket.

Jegyezzétek meg: jobb egy boldog házasság, mint tíz boldogtalan háztalanság!