Elhagyott apák, anyák
jaját zengi most dalom.
Ó, mennyi fájdalom,
s könny fiaikért,
kik elhagyták őket,
el Hazát,
őseik honát!
De mégis!
Nem temetni jöttem!
Feltámasztani!

Anyák!
Ne sírjatok!
Ők élnek, legalább...

Négy év alatt
négyet temettem én,
virrasztva bús halottakat...
Éveket Isten, sokat,
csak egynek adott:
Anyámnak.
Mint fiatal tölgyfát,
törte derékba az ég
a másik háromat.
Egy évben kettőt is
gyászoltam én:
két jó testvért,
ki nem érte meg a holnapot,
elszenvedve a "mát",
amit az új rend adott.

És a harmadik...

Sirály, ha száll
a Tó felett,
sírva mondom ki nevedet.
Elmentél, elhagytál,
nincsen már szivárvány...

A harmadik...

Egyszerű volt,
mint a magyarok,
kiknek Isten
egyszerű lelket, szívet adott.
A magyar lelkében nincsenek
csavarok.
Becsaphatod.
Becsapták hát...
A paragrafusok
hat éven át
csavargatták,
míg végül ő,
unokát, gyermeket,
csapot, papot, Hazát,
itt hagyott...
Elment,
mint sok jó paraszt,
szőlőskertek, almások
gazdája, libások.
Kiknek mindene elúszik,
s mikor már szekerét,
szerszámait,
két pej lovát viszik,
ő is elvezeti magát,
vesztőhelyre,
a vén diófa alá,
ott lóg már kötele...
Fülében ott cseng apja szava,
a kettős parancsolat:
"Hazádat el ne hagyd, fiam!
De saját hazádban ne
légy szolga!"

Szolgaként dolgoztam én is,
de magam szolgájaként!
Ha nem is futott,
de ment a szekér...
Aztán!
Hazám!
Tőlem te többet vettél el,
mint bárkitől!
Elvetted az Anyák Napját,
amikor helyettem
óvónő kapta
virágomat...
Anya dolgozik
- szipogta árván a Lány,
s felemlegeti most is
a napokat,
mert nem egy volt az!
Végigkísérték gyermekéveit
az átsírt Anyák Napják.
Ma hiába mondom én neki:
ha akkor nem a házamat,
s hazát építettem volna,
most ő is Ámerikában
keresné kenyerét...
S én őt, unokáimat!
Hiába mondom ezt nektek,
csak az tudja, mi a fájdalom,
ki egész életét
arra tette fel,
hogy majdan, öregkorában,
körülvegye sok jó rokon.
Ők, magyar öregek,
ülnek most a romokon,
siratva jelent,
múltakat,
várva a jobb jövőt,
fohászkodva:
hátha visszajönnek ők!

Sirályok!
Körözve néma Óceán felett,
keressétek meg végre
az egyetlen hajót,
mi vitorláit szélnek szegve,
nem új hazát keresve
járja a vizeket,
de vissza, Attila honába
hazavezet
majd titeket!
Sirály-fiaim!
Ha jöttök megbosszulni
vén szülők könnyeit,
a bosszú eszköze ne
hűvös fém legyen!
Csak a szeretet!
Egymást kézen fogva,
néha bukdácsolva,
néha szállva,
mentsétek meg
ezt a szép Hazát!

Utószó:
Aussie-ban már csendesek a vizek...
Dolgoznak, megélnek...
Egyre ritkábban,
csak fájó napokon
veszik elő a kötelet,
mit emlékül akkor
magukkal vittek...

Anyák!
Ne sírjatok!
Ők élnek, legalább...