Zokogó Madrid
könnyei hullnak,
riadt emlékek
fájón sírba szállnak.

Álmos szerelvényen,
hajnali csendben,
a száguldó élet
zakatol szép rendben,

de az ördög nem nyugszik,
mohón feldohog,
bombaretesz
szanaszét ropog.

A jaj ordítva
felzokog,
amíg a gyertyaláng
malasztért lobog.

A sikoly
rekedten eláll.
Messze sok fohász
égbe száll.

A fák temetik
tavaszi álmaikat,
hullatják
szűzies szírmaikat.

A védtelenek, legszebb
vágyait,valakik
földi létükből
végleg elcsenik.

(2004 március 11)