Már nem érdekel,
Mivel mérgeztél, miféle olcsó méreggel,
Most boldog vagyok
A szeredtől ragyogok,
Mint a csillag az égen,
Nem érdekelnek a hibáid réges-régen
Kit érdekel, hogy kivel mit teszel?
Valaki mellett egyszer úgyis megöregszel.
Ha nem is látom, az sem baj,
Csak a kenyeremen finom puha legyen a vaj.
Nem látom a drótokat már rég, amiken néha rángatsz,
Ígértünk régen egymásnak sok ezt-azt,
De nem érdekel már másokat sem mit adagolsz,
Jól érzem magam, hát miért panaszkodsz?
Biztosan úgy van, én is igazat adok
Hisz ez egy régóta tartó adok-kapok.
Ne legyen vége, vagy mégis,
Hiányozni fog a mérged
Ami vidámmá, s gondtalanná tesz engem is,
Meg másokat is, akik kellenek neked,
Ha épp nem úgy működnének, ahogy Te szereted.
Hát én végignézem, ahogy szenvedsz és mások,
Egymáson csattannak a sebes korbácsok,
Csak mosolyogsz a kínjaid között,
S játszod a szereped, aminek az életed köszönöd,
Hogy őket el tudod viselni,
Hogy nem kellett gyilkosságért a háztól még elvinni,
Játtsz még én szívesen nézem tovább,
Ahogy váltogatod a színedet, úgy, mint egy kaméleon. Tovább!
Nem rogyhatsz le a konyhakőre, ha fáradt vagy,
Elvárják tőled, vagy Ők Te magad vagy?
Régóta nézem, ahogy harcolsz önmagaddal,
Az útra nem vinnél csak, egy csomagot magaddal
S akkor végtelenül hiányoznál,
Akkor is így van, ha esetleg mást gondoltál,
Mert Én nem változtam, mindig ilyen vagyok,
Csak a szemem néha furcsán ragyog,
De ez csak a mérged, amivel magad mellett tartasz, engem is.

2005. november 13.