Feltöltve: 2011-11-05 16:37:24
Megtekintve: 6446
Az aranytükrös szárnyú lepke
- Nézd, milyen szép aranyszínű az a gömböcske a levél alján! - mondta egy hangya a társának. A többi meg csak fakó sárga!
- Ne álmodozz! - szólt rá a másik szigorúan. A mi dolgunk, hogy élelmet gyűjtsünk!
- Te is elbíbelődtél a múltkor egy újságlappal! - sértődött meg az előbbi hangya. Ne tagadd, láttam! Olvasgattad...
- ÉN?! - hördült fel társa. Én az újságpapírhoz tapadt apró sajtdarabkákat szedegettem le, mert abba előzőleg sajtot csomagoltak! Igaz, félszemmel a rajta levő írást is elolvastam, de csak azért, mert nagyon tanulságos történet volt! Valami La Fontaine írta, és arról szólt, hogy a hangyák ne adjanak a télire eltett magokból a tücsöknek egy szemet sem, ha bekopogtat a hangyabolyba. No én nem is adok neki!
- Igazán?! - álmélkodott a másik hangya. Ezt írta La Fontaine?
- Hát lehet, hogy nem egészen így szólt a történet , - bizonytalanodott el a társa - de én ezt a tanulságot vontam le belőle. Fontos, hogy a hangya mindig levonjon-levonszoljon valamit valahonnan, és már vigye is a boly felé! Ez hangyakötelesség.
A hangyák tovasiettek. A kis gömböcskén, ami a beszélgetést elindította, váratlanul képek jelentek meg. Egy fátyolka, ez a kis tündérszárnyú rovar, meglepetten nézte. A képek harkályt mutattak, amelyik hangyákat szedeget a begyébe.
- Hű, azt a hatfánkopogósát! - kiáltott fel a fátyolka, mert a jósképek néhány perc múlva valósággá változtak: harkály szállt le, a két hangyát begyébe küldte, majd a közeli fa törzsét kezdte vizsgálgatni a szárnyas fafúrómesterek értő szemeivel.
A gömböcskéből - különös varázslat! - idő elteltével pici aranyszínű hernyó lett. Megkóstolta a levelet, majd lassan tovaharmonikázott. Lakást keresett. Talált is az almafa egyik gyümölcsében. Helyesebben: lakást épített magának. Addig-addig eszegette az almát, míg a belsejébe került. Ez volt ám a pompás lak, lakomaháznak nevezhetnénk! Az alma viszont mérgesen ért-éregetett tovább, és szidta nemkívánatos lakóját:
- Férges almává tettél! Így ki fog majd megvásárolni a piacon?!
A hernyócska aranyló testén ekkor képek jelentek meg. Ezek azt jósolták, hogy az almát igenis meg fogják venni, mert a hernyórágás fényes bizonyíték rá: az almafa gazdája nem használt permetezőszert, az ilyen alma büszkén bioalmának nevezheti magát! Sokan ugyanis a vegyszert sohasem látott gyümölcsöt keresik.
Mindez be is következett, de ezt a hernyócska már nem látta. Jóval előbb ugyanis begubódzott, tokot szőtt maga köré, és abban szendergett, álmodozott. Sünóka, az erdei manóköltő, aki nemcsak az erdőben erdősködik-erősködik, hanem a kertekben is kerteskedik-kertelget, kotnyeleskedik, így verselt, amikor meglátta:
Kérlek, Igen Tisztelt Báb,
annyit mondj meg legalább:
lepkévé mikor leszel,
légbe mikor lebbensz fel?!
A báb belsejéből nem jött válasz. Az ilyen csend-idő azt sejteti, hogy vagy semmi sem történik, vagy - meglepetés készül! Most az utóbbi következett be. A báb tokjából egy idő után gyönyörű-gyönyörű, csábos-csápos pillangó bújt ki és kezdte szárítani testét a napon. Csodalepke volt! Szárnyai két aranykeretes tükröcskeként ragyogtak. Bennük különös képek tükröződtek, olyanok, melyek hamarosan valósággá lettek. Ki tudja honnét jöhetett az a lepke, amelyik petéjét lerakta, talán Jövendölőországból, ahol jó sok a sóska, és amelynek jó sok a jósa!
Az aranytükrös szárnyú lepke ide szállt, oda szállt. Egy juhásznak megjósolta a szárnya, hogy csókot fog kapni. Kapott is: egy szép leánytól, meg a nagyfejű csacsijától. Ám csak az előbbit fogadta örömmel a díszes tarisznyás pásztorember. A kék arcú tavacska felett is átlebegett a csodapillangó és megjósolta a halkirálynak, hogy halászok jönnek kis csónakon nagy hálóval. Jöttek is, de a halkirály akkor már a tó mélyén hűsölt egész vízi háznépével, hínárból font palotájában.
A gyönyörű pillangó egy part menti lapulevél nagy elefántfülű levelére szállt, arra rakta le aranyszínű gömböcskéit: a petéket. Utána táncba kezdett, ide táncolt, oda táncolt, aranytükrös szárnyain napsugárleányok és napsugárfiúcskák viháncoltak. Vagy csak a tükörképük? Egy béka megbűvölten nézte nagy, kidülledő szemeivel. Hát még mennyire bámult, amikor a lepke aranytükrös szárnyán egy gólya képét pillantotta meg!
Nemcsak bámult, de - ijedtében bekapta a lepkét, és még idejében elugrott. Azért idejében, mert a tó szélén tényleg megjelent egy méltóságteljesen lépegető gólya.
- Anyjuk, - újságolta később feleségének a béka - megmentett a lepke, akit bekebeleztem!
A békaasszonyság félreértette a dolgot és egy nádszálvégű főzőkanállal férjeura tökfödő nélküli kobakjára csapott:
- Szóval megint befaltad az egész lepkesalátát, amit vacsorára készítettem! Nemrég két számmal nagyobb úszónadrágot kellett vennünk neked, de fogadom, hogy hamarosan azt is kihízod!
- Ne álmodozz! - szólt rá a másik szigorúan. A mi dolgunk, hogy élelmet gyűjtsünk!
- Te is elbíbelődtél a múltkor egy újságlappal! - sértődött meg az előbbi hangya. Ne tagadd, láttam! Olvasgattad...
- ÉN?! - hördült fel társa. Én az újságpapírhoz tapadt apró sajtdarabkákat szedegettem le, mert abba előzőleg sajtot csomagoltak! Igaz, félszemmel a rajta levő írást is elolvastam, de csak azért, mert nagyon tanulságos történet volt! Valami La Fontaine írta, és arról szólt, hogy a hangyák ne adjanak a télire eltett magokból a tücsöknek egy szemet sem, ha bekopogtat a hangyabolyba. No én nem is adok neki!
- Igazán?! - álmélkodott a másik hangya. Ezt írta La Fontaine?
- Hát lehet, hogy nem egészen így szólt a történet , - bizonytalanodott el a társa - de én ezt a tanulságot vontam le belőle. Fontos, hogy a hangya mindig levonjon-levonszoljon valamit valahonnan, és már vigye is a boly felé! Ez hangyakötelesség.
A hangyák tovasiettek. A kis gömböcskén, ami a beszélgetést elindította, váratlanul képek jelentek meg. Egy fátyolka, ez a kis tündérszárnyú rovar, meglepetten nézte. A képek harkályt mutattak, amelyik hangyákat szedeget a begyébe.
- Hű, azt a hatfánkopogósát! - kiáltott fel a fátyolka, mert a jósképek néhány perc múlva valósággá változtak: harkály szállt le, a két hangyát begyébe küldte, majd a közeli fa törzsét kezdte vizsgálgatni a szárnyas fafúrómesterek értő szemeivel.
A gömböcskéből - különös varázslat! - idő elteltével pici aranyszínű hernyó lett. Megkóstolta a levelet, majd lassan tovaharmonikázott. Lakást keresett. Talált is az almafa egyik gyümölcsében. Helyesebben: lakást épített magának. Addig-addig eszegette az almát, míg a belsejébe került. Ez volt ám a pompás lak, lakomaháznak nevezhetnénk! Az alma viszont mérgesen ért-éregetett tovább, és szidta nemkívánatos lakóját:
- Férges almává tettél! Így ki fog majd megvásárolni a piacon?!
A hernyócska aranyló testén ekkor képek jelentek meg. Ezek azt jósolták, hogy az almát igenis meg fogják venni, mert a hernyórágás fényes bizonyíték rá: az almafa gazdája nem használt permetezőszert, az ilyen alma büszkén bioalmának nevezheti magát! Sokan ugyanis a vegyszert sohasem látott gyümölcsöt keresik.
Mindez be is következett, de ezt a hernyócska már nem látta. Jóval előbb ugyanis begubódzott, tokot szőtt maga köré, és abban szendergett, álmodozott. Sünóka, az erdei manóköltő, aki nemcsak az erdőben erdősködik-erősködik, hanem a kertekben is kerteskedik-kertelget, kotnyeleskedik, így verselt, amikor meglátta:
Kérlek, Igen Tisztelt Báb,
annyit mondj meg legalább:
lepkévé mikor leszel,
légbe mikor lebbensz fel?!
A báb belsejéből nem jött válasz. Az ilyen csend-idő azt sejteti, hogy vagy semmi sem történik, vagy - meglepetés készül! Most az utóbbi következett be. A báb tokjából egy idő után gyönyörű-gyönyörű, csábos-csápos pillangó bújt ki és kezdte szárítani testét a napon. Csodalepke volt! Szárnyai két aranykeretes tükröcskeként ragyogtak. Bennük különös képek tükröződtek, olyanok, melyek hamarosan valósággá lettek. Ki tudja honnét jöhetett az a lepke, amelyik petéjét lerakta, talán Jövendölőországból, ahol jó sok a sóska, és amelynek jó sok a jósa!
Az aranytükrös szárnyú lepke ide szállt, oda szállt. Egy juhásznak megjósolta a szárnya, hogy csókot fog kapni. Kapott is: egy szép leánytól, meg a nagyfejű csacsijától. Ám csak az előbbit fogadta örömmel a díszes tarisznyás pásztorember. A kék arcú tavacska felett is átlebegett a csodapillangó és megjósolta a halkirálynak, hogy halászok jönnek kis csónakon nagy hálóval. Jöttek is, de a halkirály akkor már a tó mélyén hűsölt egész vízi háznépével, hínárból font palotájában.
A gyönyörű pillangó egy part menti lapulevél nagy elefántfülű levelére szállt, arra rakta le aranyszínű gömböcskéit: a petéket. Utána táncba kezdett, ide táncolt, oda táncolt, aranytükrös szárnyain napsugárleányok és napsugárfiúcskák viháncoltak. Vagy csak a tükörképük? Egy béka megbűvölten nézte nagy, kidülledő szemeivel. Hát még mennyire bámult, amikor a lepke aranytükrös szárnyán egy gólya képét pillantotta meg!
Nemcsak bámult, de - ijedtében bekapta a lepkét, és még idejében elugrott. Azért idejében, mert a tó szélén tényleg megjelent egy méltóságteljesen lépegető gólya.
- Anyjuk, - újságolta később feleségének a béka - megmentett a lepke, akit bekebeleztem!
A békaasszonyság félreértette a dolgot és egy nádszálvégű főzőkanállal férjeura tökfödő nélküli kobakjára csapott:
- Szóval megint befaltad az egész lepkesalátát, amit vacsorára készítettem! Nemrég két számmal nagyobb úszónadrágot kellett vennünk neked, de fogadom, hogy hamarosan azt is kihízod!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!