Nem helyes eltúlozni a dolgokat: Járompárom Miska nem volt gazfickó, csak kis csirkefogó. Igaz, nem csupán csirkét fogott, hanem időnként mást is, például kóbor cicákat. Utóbbiakat babaruhába öltöztette, és így adta el a hempehumpai vásáron.
No de mikor volt mindez? Még iskoláskorában, amikor a szomszéd osztályban gyakran keresgették a nebulók az eltűnt radírokat, írótollakat. "Aki keres - talál", így tartja a közmondás, de azt már nem mondja, hogy mit.

Megnőtt Miska, Mihállyá, és legény volt már, amikor árvaságra jutott, és az erdőbe költözött, csinos házikóba. Ahhoz, hogy megvehesse az erdő mélyén büszkélkedő házat, el kellett adnia ugyan a falubeli nádtetőset, de megérte, mivel az erdei ház háromszor nagyobb volt, és örökösei olcsón adták, szinte elkótyavetyélték.

Termelt a kertben Miska ezt-azt, és pénzzé tette a hempehumpai vásáron. Rendszerint kétszer-háromszor annyit adott el, mint amennyije termett, és ez már nem egészen volt rend szerint, mivel honnan szerezte, ha sehol sem kapta, de nem is vette?!

Talán abban is ludas volt Miska (nem csupán a ludas dologban), hogy a tóban meztelenül feredőző Rátarti János meztelenül ment haza, igaz, meztelenségét lapulevelekkel úgy-ahogy eltakarta. A tópartról ugyanis, amíg fürdött, eltűnt inge, gatyája, csizmája.

Néha azonban olyan kis csirkefogókat is érhet balszerencse, mint ez a Járompárom Miska. Szegény Miskához hozzászegődött valahol egy telt zsák, - de, mint később kiderült, mi volt a zsákban? Könyv könyv hátán... Nem lakott arrafelé betűszerető népség... Mi legyen a könyvekkel?

A balszerencséhez más is hozzájárult: Miska, bármilyen hihetetlen, sok csínytevése mellett mégis megtanult olvasni egykor az iskolapadban. Estefelé elkezdte nézegetni a könyveket. Erdőről, mezőről, állatokról szólt valamennyi. Az már a balszerencse kopasz teteje, hogy Miskának megtetszettek a könyvben látottak, olvasottak. Nőtt, nőtt tudása a természetről, mint esőben a gomba.

Változatos a világ, még ha olykor nem úgy tűnik is. A balszerencse után a szerencse is megérkezett, egy eltévedt gróf személyében. A gróf bemutatkozott Miskának Várkastélyossy Kardforgató Pál néven, és megkérdezte: merre van a Kettőskukutyinba vezető út?

Miska úgy gondolkozott, hogy jobb, ha a Kettőskukutyinba vezető út messze van, mert addig ki tudja szedni a grófból: a tréfás mondásbeli zabot akarja hegyeztetni ott, vagy pedig egészen mást szeretne?

A szerencse-gróf beszédes ember volt, és igen érdeklődő. Elmondta, hogy kastélyt szeretne építtetni ezen a vidéken, továbbá a kastélyban akarja tovább írogatni "ŐSEIM HŐSI TÖRTÉNETEI" című, tizenkét kötetre tervezett nagy munkáját, hogy ki legyen az egy tucat. Igen érdeklődött továbbá a látott növények iránt (az állatok óvatosságból mind elbújtak). Miska soknak a nevét ismerte, de ahol az ismeret hibázott, ott sem jött zavarba, oda pöttyintett a grófnak valamilyen népies nevet. Úgy vélte: ő is a nép tagja, elnevezhet egy-egy növényt, no meg egy növénynek több népies neve is lehet, gondoljunk a pitypangra, amelyik költőibb népnevén gyermekláncfű, de kesernyésebb elnevezése szerint kutyatej. No hallott is a gróf olyan népies növényneveket, amelyeket addig senki sem, még a tudósok sem: pipipopsipirosító, kisasszonykenceficefüvecske, törökfejtőrő virág, mocskosbékalábszappanka, patyipityis nyáladzógomba, meg efféléket.

Késő este lett, amikor a gróf ráléphetett a sok vargabetű után a kettőskukutyini útra. Ám addigra már Miskát a gróf megfogadta intézőjének, oly busás fizetéssel, hogy attól a bús is felvidult volna.

Mit szaporítsam a szót? Járompárom Miskától most már bárki csirkéje szabadon kapirgálhatott, bárhol, továbbá bárki nyugodtan fürödhetett meztelenül a tóban (ruhástól egyébként nem is célszerű fürödni), Miska nem vitte el közben az illető ruháját, lábbelijét. Azt azonban nem árt észben tartani, hogy nem mindenki Járompárom Miska e világban, tehát a nyugodtság túlzásba vitele továbbra sem volt ajánlatos.

Felépült a kastély, beköltözött a gróf és szolganépe. A gróf elégedetten írogatta "ŐSEIM HŐSI TÖRTÉNETEI" című tizenkét kötetes nagy művét. Apró kis csintalanság azonban e derék főúrnál is előfordult, mert őseinek történeteiből a nem hősieket szépen kihagyta, habár, ha meggondoljuk, valójában nem vétett, hiszen a mű címe csak hősi történeteket ígért.

A szerencse továbbra is a tenyerén vitte a grófot, mert éppen a kastély előtt kapott tengelytörést Szendeföldy Cecília bárókisasszony hintója. A kisasszony szép is volt, kedves is, dúsgazdag is. Egy dologban azonban igen makacs: mivel előző szerelmében, aki gróf volt és pipázott, pezsgőzött, kártyázott, valamint ide-oda utazgatott a világban, igen csalódott, elhatározta, hogy csak olyan grófhoz megy feleségül, aki nem pipázik, nem pezsgőzik, nem kártyázik, valamint nem utazgat ide-oda a világban. Ilyen gróf igen ritka volt akkoriban, - de Várkastélyossy Kardforgató Pál éppen e ritkaságok közé tartozott! Cecília bárókisasszony első látásra fülig beleszeretett, további látások után még ennél is jobban. Hamarosan sor került a lakodalomra. Három gyermekük született, mind ennivalóan bájosak voltak, - de a gróf nem ette meg őket, bár néha igen zavarták őt az "ŐSEIM HŐSI TÖRTÉNETEI" című tizenkét kötetés mű írásában. Ettől eltekintve boldog házasság volt ez, és amikor a gyermekek kaptak egy jámbor bulldogot, írogató grófi édesapjuk is kevésbé zavarták. A bulldog boldogságáról nem érkezett híradás.

Járompárom Miska, mint a gróf intézője, igen ügyesen intézte gazdája ügyeit, igaz, a saját ügyeit talán még jobban. Feleségül vette a kastély legfontosabb leányszemélyét, a szakácsnőt, aki szép is volt, okos is, az ételek elkészítésében pedig még saját szépségét és okosságát is túlszárnyalta, de ezt férje, Miska, valamint két gyermekük korántsem bánta. Egyik fiacskájuk ugyan időnként a kastély környékén addig ismeretlen csirkével, libával, kacsával állított be, - de hát sült állapotban minden baromfit könnyű megismerni, akár ezüsttálon tálalják fel, akár porcelántányérra teszik!

(2011)