Megfogadtam:
kesztyűt nem dobok,
s fel sem veszek.
Dobtam egyet,
az is elveszett.
Vagy nem a címzetthez
érkezett.
"A körök
örökök."
Írtam, de a sorok
elsoroztak...
lehet, megtalálta más,
de neki kicsi lett,
úgy járt,
mint a szegény gyermek,
ki csak karácsonyra kap
új ruhát,
s következő
karácsonyig
fel nem veheti:
Ünnepi!
Mire ünnep jön, kinövi,
így nem ismerhet mást,
csak szakadt göncöket,
folyton másé
az ünnepi viselet...
Folyna belőlem még
sok-sok gondolat,
de elzárom
a csapokat,
drága lett a víz,
pocsékba nem mehet,
drága a gáz is,
a villany is,
bár villany nélkül
még megleszek,
világítanak
"kis rőzsetüzek",
TV-m is eladtam,
ára kenyérre ment,
szerencsére
fűteni nem kell,
melegít a lelkembe
égetett "kabát",
de kérdem:
segít-e valaki
eldöntenem:
most igyak, vagy mosakodjak?
Az ivóvíz,
mi állampolgári jogon
jár nekem,
drágább még
meddig lehet?
Lelkem, te hófehér,
nincs szükséged
szappanra, vízre,
akkor hát iszom!
Leiszom magam,
s ha már
vígan vagyok,
kergetem a verebeket,
vagy a denevereket,
abból már van elég,
szeretik a sötét,
hideg,
kilátástalan
helyeket...
Ez lett...