A mai és tegnapi nap meleg, fényes, az ősz színeit felragyogtató időjárásával kitett magáért. Sokszor azonban már a picike jót is úgy érzékeljük, mint valami gyanúsat, a nagy rossz előjelét. Nem véletlenül.

Kimentem a természetbe, gondoltam a halottakra is, de ebben nem volt semmi különös: mindig gondolok rájuk. Jobb volna, ha meg tudnám állni, és nem gondolnék. Utóbbit azonban nem tehetem: a halottak, - akarjuk, nem akarjuk - életünk részei. Rossz érzés, hogy - főleg gyermekkoromban - igazságtalanul (vagy félig-meddig igazságtalanul) megbántottam egy-egy akkori élőt, aki ma már halott. Ezt utólag újra és újra sajnálom, de e sajnálattal már ők sem érnek semmit, én sem.

Azokra a halottakra viszont, akik engem bántottak meg, vagy tettek ellenem ezt-azt, esetleg nagyon alattomosan, többnyire nem is haraggal gondolok: csak tanulmányozom őket, azaz múltbeli magatartásukat, mint a tudós az érdekes dolgot a mikroszkóp alatt. A kíváncsiság utólag így győz az érzelmeken, és mikroszkóppá, vagy legalábbis nagyítóvá lesz a költemény.

A ?halott-kultusz? valamikor szép lehetett, megható, - a primitív népeknél valószínűleg most is az. A ?civilizáció? azonban ebből a becsületes, őszinte kultuszból álszenteskedéssel, ravaszsággal telt üzletet csinált. Persze, az üzlet is lehetne becsületes egy becsületes világban, de a világ - sok-sok évszázad, sőt, évezredek óta - nem ilyen. A halottkultusz nagy üzlet, ?bomba üzlet? - gyakran a szó szoros értelmében is az utóbbi. Így, bár sokan őszintén, szívszorító fájdalommal gyászolják halottaikat, egészében inkább e kultusz visszataszító vonásai kerülnek előtérbe, régóta. E kultusz cégére alatt, mint egyik versemben megírtam, a ?NEM TUDOM?-ot adják el, becstelenül, ?TUDOM?-ként.

A Halottak Napja, mint minden más nap, egyúttal a Hallottak Napja is. A televíziót ugyanis mindig bekapcsolja valamelyik családtag, azután otthagyja, beszélő és képmutató állapotában. Így történt most is. Okos emberek elmélkedtek a képernyőn, fontos dolgokról. Látszott rajtuk: ennek is, annak is utánanéztek. Amit kimondtak, az helyes volt, helytelenné csak az tette magatartásuk, amit nem mondtak ki. Lehet, sokan elsősorban utóbbiért tartják őket okos embereknek, - igaz, ami igaz, miért is törődnének olyan különcökkel, mint én?

No, igen, de azért ezek az okos emberek óvatosan önérdekű doktorok voltak, megkeresték a bőr alatti csomót, de nem kutattak tovább, mint a hozzáértő, de egyúttal becsületes doktor: nincs-e a betegnek (legyen az kis ország vagy nagyvilág) egyéb, súlyosabb baja is, épek-e a belső szervei? A bajok felszíni okát hamar megtalálni vélték egy-egy bohócpolitikus erkölcsileg nem helyeselhető magatartásában, de a valódi diagnózist nem firtatták. Az igazi diagnózis, a társadalmi bajok fő forrása, amit nem említettek: a kapitalizmus. Minden egyéb (vagy majdnem minden egyéb) csak ennek tünete: a gazdasági válság, a becstelen politikusok, a fejbólintójános-pártok és a többi. A társadalmi rend (így a kapitalizmus) megértéséhez meg kellene tanítani a tömegeknek (már iskoláskortól!) az alapvető fogalmak (haza, nemzet, társadalom, társadalmi rend,
társadalmi réteg, forradalom, ellenforradalom és így tovább) tartalmát. Helyesen alkalmazott fogalmak nélkül nem lehet értelmesen szólni múltról, jelenről, várható jövőről, nélkülük csak népbutítás, tudóskodó képpel való hazudozás, mellébeszélés lehetséges.

A halottakról nem tudom, hogy hol vannak, de bölcs és becsületes halottaink tettei, írásai a múltból is taníthatnák a mában az igazságot kereső, gondolkodó ember számára e nélkülözhetetlen fogalmakat.

A Nagy Üzlet azonban megy tovább, megfélemlített élőkkel, volt élők elferdített, hazugsággá változtatott munkásságával, vagy dicsérendő tetteik elhallgatásával. Sajnos?

(Az ?ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK? c. netnaplóból, 2011)