Feltöltve: 2011-11-01 08:59:33
Megtekintve: 5897
Kétkedő őszi krédó
Barna, rózsaszín, sárga, - miként lelném
meg az őszben álmoskunyhós szerencsém,
fényablakosat, erdőmélyi vágyat,
mesét, melyben kedves, játékos árnyak?
A nagy körforgást, persze, így is látom,
hegy-völgyedben bús, télelő világom,
és súg a szél: elvesztek bár a nyájak, -
tavaszaid, hidd el, visszatalálnak!
Hiszem, hiszem.. de fáradt vagyok, fáradt.
Hideg csillag villan köznap, vasárnap,
hideg az ég, hideg még hitt hit is itt, lenn, -
s milyen hideg, mint mindig, fent az Isten!
Ha van, ha nincs.. de, ha volna, tehetne
azért: a lélek váltson melegebbre?
Tehetne, s nem tesz? Ártatlan, mert nincsen,
s csak hitvány, hideg csillaga szívekben?
A nap közben előbújt, és a tájék
színsora táncolt, - ó, csaló ajándék!
Én mégis inkább azt a kunyhót kértem
föld-nyugalmában, égbolt-köntösében,
erdő zokogta, s vigasztalta enyhét,
erős csenddel, hogy kétkedésre teljék?
Az Isten volt, vagy nem volt, vagy lenézett,
vagy úgy lenézett, hogy már le sem nézett?
Ettől még Ősz volt, átsétált a fákon,
s a csend erős volt, szépséget imádón,
s bár nincsen-kunyhóm bennem összeomlott,
imámban ott volt: ne okozzak gondot
azoknak, kiket szeretek, s szerettem,
elmúlásomban, - egyezzünk meg ebben!
Így lesz? Vagy másképp? Már régen magamnak
nem vagyok fontos, erdőmélyi ablak
hegyen, múlt-kunyhón ránéz hűlt világra,
ördög kocog, elsuhan angyal szárnya,
a télelőben. S hogy mit is remélek?
Világkunyhót, melegedni a lélek
vágyainak, hajlékot a szívekben?
Jelet: hol vagy Eszme, igazán Isten,
igazán Isten, és igazán Csillag,
nyitója szépség-virágpillanatnak,
Eszme, dalpiros ünnepi ruhában,
Eszme, megváltónk e rabszolgaságban?
(2011)
meg az őszben álmoskunyhós szerencsém,
fényablakosat, erdőmélyi vágyat,
mesét, melyben kedves, játékos árnyak?
A nagy körforgást, persze, így is látom,
hegy-völgyedben bús, télelő világom,
és súg a szél: elvesztek bár a nyájak, -
tavaszaid, hidd el, visszatalálnak!
Hiszem, hiszem.. de fáradt vagyok, fáradt.
Hideg csillag villan köznap, vasárnap,
hideg az ég, hideg még hitt hit is itt, lenn, -
s milyen hideg, mint mindig, fent az Isten!
Ha van, ha nincs.. de, ha volna, tehetne
azért: a lélek váltson melegebbre?
Tehetne, s nem tesz? Ártatlan, mert nincsen,
s csak hitvány, hideg csillaga szívekben?
A nap közben előbújt, és a tájék
színsora táncolt, - ó, csaló ajándék!
Én mégis inkább azt a kunyhót kértem
föld-nyugalmában, égbolt-köntösében,
erdő zokogta, s vigasztalta enyhét,
erős csenddel, hogy kétkedésre teljék?
Az Isten volt, vagy nem volt, vagy lenézett,
vagy úgy lenézett, hogy már le sem nézett?
Ettől még Ősz volt, átsétált a fákon,
s a csend erős volt, szépséget imádón,
s bár nincsen-kunyhóm bennem összeomlott,
imámban ott volt: ne okozzak gondot
azoknak, kiket szeretek, s szerettem,
elmúlásomban, - egyezzünk meg ebben!
Így lesz? Vagy másképp? Már régen magamnak
nem vagyok fontos, erdőmélyi ablak
hegyen, múlt-kunyhón ránéz hűlt világra,
ördög kocog, elsuhan angyal szárnya,
a télelőben. S hogy mit is remélek?
Világkunyhót, melegedni a lélek
vágyainak, hajlékot a szívekben?
Jelet: hol vagy Eszme, igazán Isten,
igazán Isten, és igazán Csillag,
nyitója szépség-virágpillanatnak,
Eszme, dalpiros ünnepi ruhában,
Eszme, megváltónk e rabszolgaságban?
(2011)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!