Karmantyús Ferdinánd jópofa fiatalember volt, akár barátja, Kepecspepecs Dániel. Nem olyanok voltak, akik csak ülnek otthon, ölbe tett kézzel. Mindkettő nagy kiránduló volt, vadász, utazgató, színházlátogató. Ferdinánd emellett még újságíróskodott is, puszta kedvtelésből, Dániel pedig verset költögetett, - ha a vers nem akart felébredni magától, szépszerével, arra is volt nála ellenszer.

Miből éltek e legények? Ferdinánd a gyárából, meg libái májából, Dániel pedig az erdejéből, meg a malmából. Talán ismeritek Dániel versét, melynek címe: A szorgos malom? Nem?! No akkor figyeljetek e szívet remegtető remekműre:

Dicső szép hazánkban, derengő hajnalon
már szorgoskodik a KEPECSPEPECS-malom.
Ugrál a kenguru, örül. Rajta derű.
Kérdezem is tőle: - Mi olyan nagyszerű?!
Felel a kenguru, boldog szó kigurul:
- Ilyen pompás lisztet sohsem látott az úr!
Ha van gabonája, bárhol, akár messze:
a KEPECSPEPECShez hozza, őröltesse!
Mikor más malomba őrölt ez az ország,
ugattak a kutyák, köptek falu rosszák,
ám ma népek, pékek szívében a hála:
KEPECSPEPECS lisztjét egy világ csodálja!

A jó barátság ellenére Ferdinánd és Dániel az erdei ösvényen összeszólalkozott valamin. Csúnya vége lett: Ferdinánd labrador kutyáját Dániel fekete ördögnek nevezte, Dániel viszont Ferdinánd kedves, jámbor skót ebét fukar, szőrös tutyimutyinak. Mi lett volna, ha nem jelenik meg váratlanul két leány, és mindketten nem mondják mindkét kutyusról, hogy: jaj de aranyosak?!

A két leány színésznő volt: Honiszívdobogtató Cecília, a pöttöm ki csivava kutyussal, ünnepelt híresség, még fiatal, ha már nem is hamvasan. Barátnője, akit szárnyai alá vett, azért is, hogy ne nőjön az ő fejére, még fiatalabb: Kékszemragyogású Klárika, őt egy kínai palotapincsi követte. A leányok úgy tettek, mintha nem tudnák kicsodák előttük a kutyás úriemberek, ezt követelte tőlük az illem, a legényektől viszont éppen az ellenkezőjét. Ferdinánd, előbbi véleményével ellentétben, most megsimogatta Dániel kutyáját, amit Dániel is megtett Ferdinándéval. Ezt követően bemutatkoztak, majd pedig Cecília színészi tehetségéről áradoztak, de Klárika is kapott dicséretet, annyit, hogy barátnője azért ne orrolhasson meg rá.

Akinek van szeme, láthatta: Cecíliának tetszik Dániel, Klárikára pedig Ferdinánd gyakorolt mély benyomást. Később a négy kutyus kapott néhány falatot a Kedvesmanó erdei vendéglő lépcsőjén, miközben gazdáik tisztességesen megebédeltek az étteremben. Cecília így panaszkodott:
- Először járunk Klárikával ezen az ösvényen. Azelőtt másutt sétáltattuk a kutyusokat, de a hódolóim úgy ellepték azt az utat! Terhemre voltak, tehát titokban átszöktünk ide. Nem szeretem a zajos ünneplést, nem is áruljuk el, még Önöknek sem, hogy holnap ilyentájt megint erre járunk, mert hátha elárulják valakinek, és cseberből vederbe kerülünk! A férfiak olyan csapodárok, itt is, ott is kakaskodnak, sokszor annyi közönséges tyúknépséggel is...

Erre Ferdinánd is, Dániel is bizonygatta: ők férjkakasként megelégednének egyetlen hűséges tyúkfeleséggel, - dehogy kell nekik más tyúkja, más baromfiudvar kotkotozója!

Meg kell jegyeznem, még ha hihetetlennek tűnik is: mindkét leány tisztességes nőszemély volt, mindkettőnek szép nagy háza volt, de egy hölgy háza akkor háziasabb ház, ha ott van benne férjként a férfiember. No és Dániel is, Ferdinánd is, még ha hihetetlennek tűnik is, komolyan mondta azt, amit mondott: miért ne júliázhatna az erkélyen a színésznő-feleség, ha csak romeózó férjét szereti valójában?

Másnap is találkoztak, négyesben ebédeltek, ugyanolyan társas összetételben vacsoráztak, vasárnap kirándultak. Néhány hét hasonlóan telt el. Dániel így szólt Ferdinándhoz:
- Úgy látom, hogy Cecília szíve erősen hajlik felém, de még tétovázik, meg kellene lökni egy kicsit, hogy belém essen! Te jobban állsz Klárikával, de azért nem ártana valami esemény, amely hirtelen kiemeli férfias bátorságunk, és a nekünk való hölgyet karjainkba beemeli, véglegesre. Holnap beszélek Rámszámíthatsz Tódorral!

Tódornak valamikor nem ez volt a neve, így csak később kezdték becézni, amikor világossá lett némi sötétsége: számíthatott rá, aki színészi szolgálatait megfizette, de az, aki jobban megfizette, az még inkább számíthatott rá. Tódor egykor a színpadon volt színész, de később egyszemélyes színészcéget alapított, színpadon kívüli darabokra, a Prímaprivatívadíva Árnyakkaljátszót. Sikeres cég volt: a köz beszerzett, de ő nyert! No és tagja volt az Ágyúdörgéseket Hasznosító Tiszteletteljes Bölcstársaságnak is. Az egykori ágyúdörgést néhány napig úgy hasznosította, hogy helyeselte, utána sok évig úgy, hogy elítélte, majd pedig - változik az idő, változik a szerep, de a színész rendszerint ugyanaz marad, akármilyen híres ripacs is! - ismét helyeselte, de még ezen túl is ment, mert eljátszotta az ágyúdörgéssel is szembeszálló hős szerepét a színházon túli színpadon, hát azért is leesett ám neki valami, ami nem semmi!

Egyébként Tódor e színészeten kívüli színészkedése során sok-sok szerepben szerepelt, de csak a becsület előtt szerepelt le, ami lényegében nem számít: volt dörgedelmesen hazafias, alázatosan honimádó, tisztességes adófizető (a piszi még ma is azt hiszi, hogy az, - micsoda siker!), hírkürtös feljelentgető, melldöngető, másokat eldöngető, ellenszurkolóba beleszúró szurkoló, és így tovább (és csinálja is, tovább!).

Tódor értett a szóból, amikor Dániel felkereste: szóval most haramiát kell eljátszania egy erdei ösvényen? Jó pénzért miért ne?!

Nem tagadhatjuk, Tódor kitett magáért, amikor a kis társaság elé ugrott egy tölgyfa mögül, rájuk szegezte trombitacsövű pisztolyát, és égzengéssel vetekedő hangon így kiáltott:
- Pénzt vagy életet! Szép kisasszony, ide azzal a végén körte alakú, gyémántos, arany nyaklánccal is, kecses hattyúnyakáról!

Cecíliát talán megtéveszthette volna Tódor, ha 1. a trombita csővű pisztolyban nem ismeri fel azt a színházi kelléket, amit mintegy húsz évvel ezelőtt, sok más dologgal együtt, egy bizonyos színész nagy kézikocsin húzott ki Thália állami birodalmából, önkényesen kitárt jogi kiskapun keresztül, 2. ha nem tudja, hogy a haramiás szóban forgó arany nyaklánc körte alakú vége az ő két elől kidomborodó testkelléke között van és, a mély ruhakivágás ellenére, azt most ez a zsivány nem láthatja, de a színházi öltöző kulcslyukán keresztül valamikor kileshette, 3. ha nem lett volna neki ismerős az a hang, amelyik nem csupán a színpadon dörgött, hanem a múltban az egymás váltó direktoroknak is oly gyakran árulkodott erről-arról.

Cecília nagyon okos leány volt, még annyit odasúgott Klárikának: elalélni!, azután ájultan Dániel karjaiba vetette magát. Klárika Ferdinándnál tette ugyanezt. A leányok szemüket nem nyithatták ki, de hallották: Dániel és Ferdinánd pisztollyal fenyegeti a rablót, mire az leveti magát a földre és, hivatkozással sanyarú gyermekkorára, kegyelmet kér. Némi ruhapüfölés hangja és szigorú megrovó szavak kíséretében a zsivány elhordta az irháját.

Cecília és Klárika - volt ám eszük! - nem tértek magukhoz egyetlen életre hívó csók után, hanem csak jó néhány hatására. Ezt követően ők köszönték meg csókjaikkal megmentésüket. Ügyes leányok és ötletes legények találkoztak, így a két lakodalom hamarosan megtörtént.

No és mindkét házasság nagyon jól sikerült. Aki nem hiszi, ne higgye! Az ilyen hitetleneknek máskor nem mesélek majd, jól végződő meséim helyett kénytelenek lesznek megelégedni az élet rosszul végződő, szomorú meséivel.

(2010)