Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Bilendbolond Királyság. No persze, amikor volt, akkor sem volt sehol. Mármint a népe. Hát meg nem is királyságnak neveztette magát ez a királyság, hanem Szerelmetes Szépségű Köztársaságnak. Úgy jobban hangzott, ha nem is volt igaz, csak az ellenkezője. Ha már választani kell igazság és becsapósdi között, utóbbit választotta. Amikor választotta, a nép is nagyon éljenzett. Hitte azt, amit ostobaság volt hinnie. Ám a nép már ilyen volt Bilendbolond Királyságban, múltjában is, jelenében is. A jelenből jövő jövőben is. Hozzászokott, hozzászoktatták.

Bilendbolond Királyság egyben nagy volt, ha minden másban kicsi is. A cirkuszokban. Tele volt cirkuszokkal, és a cirkuszok bohócait jól fizették, ha másokat rosszul is, vagy sehogyan sem. Sok érdekes cirkuszjátékot előadtak e királyság bohócai. Ezek egyike volt a Nagy Hazugságosdi Játék.

Sok jól fizetett bohóc kellett hozzá, de megérte. Mármint a bohócoknak. Minden bohóc úgy hazudott, mint a vízfolyás, de egyik Főbohóc felkiáltott: - Nini, a másik Bohócvezér hazudik! Elkezdett rá mutogatni. Persze, lehet, füllentett is az, de a mutogató Főbohóc is, csak az jobban tudott mutogatni, meg bohóctábora is. Aki kapja, marha! Azaz, bocsánat, a közmondásban "marja" van, de talán a marha szó jobban illik azokra, akik szájukra kapták a dolgot.

Az egyik néző a fejét csóválta, bagoly mondja a verébnek, vagyis hát bagoly a bagolynak, de ezt a fejcsóválót a királyság zászlós népsége rövid úton elintézte a zászlórúddal. Hja az igazmondókra mindig is rájárt a rúd ebben a Bilendbolond Királyságban!

Bilendbolond Királyságban mindenki a Szebb Jövőt kereste, de csak egy törpe kisebbség találta meg, az viszont nagyon. A többség csak kereste, kitartással vagy anélkül, de nem találta, ami a többség hibája is volt, hiszen ismerős a mondás: "Aki keres, talál." Az már más kérdés, hogy mit: szép jövőt, jövő szépet, vagy csúnyácska mumuska-banyuskát.

Bilendbolond Királyság szívében meneteltek a Fakardos Vitézkék. Jópofa legénykék voltak, kis petőfis nemeskék, nem bölcselkedő könyvek mihaszna olvasgatásával ütötték el az időt, hanem rá-ráütöttek az Időre. Tehették, ez az ő idejük volt, de azért a Bíró Bácsi (Bíró Marcsa Kisasszony elvrokona) néha azt mondta nekik: "Nono!" Ezen azután jókorákat nevettek, de hát, ahogy mondani szokták, fiatalság bolondság, - no és éppen Bilendbolond Királyságban ne legyen az? Ha valahol, hát ott azután fiatalság sem kell hozzá, megy az, még a vénséges véneknél is! Egy-egy bolond nem százat csinál ott, hanem sokkal többet. A bolondokra építő királyság uralkodói pedig egyenesen milliárdokat.

No és amikor a Fakardos Vitézkék meneteltek, azzal a liliomos történelmi ártatlansággal-tudatlansággal, jámbor maszületettséggel! Az volt ám igazán szép! Meg amikor énekelték:

Bilendbolond e Királyság.
Ragyog koronája.
Megvédünk mi, nemes móré,
ha valaki bántna!
Aki igaz bilendbolond
velünk tart, s a kardja
dicső fakard, barna mázzal,
s ráüt látszat-balra.
Menetelünk szebb jövőbe,
szent lázban úgy égünk!
Hozzánk siess, fakardot ránts,
bilendbolond népünk!

Hol van ez a Bilendbolond Királyság? Ezt nem árulom el, mert én nem vagyok árulkodós, csak annyit jegyzek meg útmutató táblácska helyett: ott, ahol part szakad, párt szakad, szakadék marad, rendőr puszil fakardost, olyan kis akaratost. Ám gondoljatok arra is: ha nagyon körülnéztek, talán világ körüli körútra sem kell mennetek, hogy odaérjetek.
Ha kivárjátok - kellő kitartással - az időt, talán még az apostolok lovát sem kell igénybe vennetek: értetek küldik az ingyenes marhavagont.

(2009)