Három majom - Mik, Mak és Muk - szerzett egy nagy csónakot, három pár evezővel. Belemásztak, ugráltak. A csónak egyszer csak elindult velük, sodorta a víz, lefelé a folyón.

A majmok többször látták már, hogy mit csinálnak az emberek az evezőkkel, de azt nem figyelték meg jól: ütemre kell evezni. Így csak időnként, büntetésből, rá-rácsaptak a folyó vizére, amiért az elragadta őket.

Egy ostoba vadkacsa azt hitte: nem kell felrepülnie, majd elmegy mellette a csónak. Később már fel akart szállni, de Mik véletlenül kupán találta, az elalélt kacsát pedig Muk berántotta a csónakba. Mak meg két marokkal megszorította a testét. Mindegyiknek kellett a kacsa, de csak Mak járt jól, mert ő jó helyen fogta. Miknek csak a feje, Muknak pedig a két lába jutott. Mik és Muk így lett bús: kevés volt a szerzett hús! Mak viszont telt hassal vigyorgott.

Később az eset megismétlődött, majdnem ugyanígy, de egy nagy hallal. A felszín közelébe jött, Mik vigyázatlan evezője eltalálta a fejét, Muk pedig a kövér uszonyost beemelte a csónakba. Ott Mak fogta meg jó helyen, mert a közepén. A halráncigálásból Miknek egy halfej, Muknak egy halfarok jutott, a hal értékesebb és nagyobb része viszont Maké. Mik és Muk mérgükben igen makogtak. Mak félt, hogy kap társaitól egyet-kettőt az evezőkkel, ezért vigasztalta őket:
- Ha majd elérünk egy banántermő parthoz, ahol sok a banánfa, érett banánnal, ti kétszer annyi banánt ehettek, mint én!

A másik két majom ezzel megelégedett, mert nem vették észbe: ha annyi banán lesz ott, akkor Mak is ehet annyi banánt, amennyi belefér! Néha ilyen könnyű egy kacifántosan pántos magyarázattal becsapnia majomnak a majmot, - de, hozzá kell tennem, embernek lóvá tennie a másik embert sokszor még könnyebb!

Banánfás vidék nem jött, egy lakatlan sziget viszont, elvadult szelíd almafákkal, és érett termésükkel, igen. A csónak elakadt, partra húzták. A lakatlan szigeten lakatlan házat is találtak, lakat sem volt az ajtaján, bementek. Mik felhúzott egy vörös színű gatyát, Muk pedig egy zöldet, de Mak szerényen kitartott a gatyátlanság mellett. Később Mik megirigyelte Muk zöld gatyáját, de, szerencsére, Muk is Mik vörös színű ruhadarabját, így cseréltek, békében, és elindultak a part felé.

A folyón kedves kis vitorlás tartott lefelé. Rajta Pincempöncöm Mátyás és csinos felesége csókolódzott. Nemrég tartották a lakodalmuk, most mézesheteztek a jól felszerelt hajófélén. Pincempöncöm Mátyás a majmokat bennszülötteknek hitte. Azt javasolta: szálljanak ki, és okítsák egy kicsit ezeket a jámbor, tudatlan embereket, akik a nagy melegben is szőrruhában járnak, erre-arra. Neje azonban úgy vélte: férje ne a bennszülöttekkel foglalkozzon, hanem vele, mert ki az ő édes kis felesége? A bennszülötteknek még megárthat az a nagy tudomány, szereznek egy-két civilizációs terméket, mint amilyen a géppuska, azután bumm-bumm-bumm! - nem kímélik egymást, akár bennszülöttek, akár kinn szülöttek. Férje nem mert feleségének ellentmondani, már kezdett leszokni az ilyesmiről.

A majmocskák teleették magukat almával, de azután elkezdtek unatkozni. Egy darabig a folyó felszínén sütkérező krokodilusokat dobálták kövekkel, de azoknak ez nem tetszett, lemerültek. Végül a három majom megint csónakba szállt, vitették magukat a folyóval, tovább.

A csónak egy idő után úgy döntött: barátkozni fog nagy, három árbócos, kikötött hajórokonával, amelyik a "Részeg vaddisznó" nevet viselte az oldalán. Az oldalához úszott, a három majom pedig egy kötélen felmászott, előbb a fedélzetre, onnan le a hajófenékre, ahol sajt is volt, rum is volt, matróz viszont nem volt egy sem.

Hol voltak a matrózok?

Legtöbbjük a "Porospálmafák kalózgyöngyei" című kocsmában pálmapálinkázott. Kisebb részük a "Mindenlébenkanál" mulatóhelyen dinidanolászott, mert mindig ezt szokta csinálni verekedés előtt. Maga a kapitány azonban jó példát mutatott, mert jó ismerősét, egy már nem fiatal, de még mindig igen kellemes külsejű bennszülött asszonyt ölelgetett félkézzel, és időnként csókolgatta is, amikor nem a borospalack száját csókolgatta.

Nehéz lett volna eldönteni, hogy kik voltak a némileg józanabbak: a berumozott majmok, vagy a bepálinkázott matrózok? Talán valamennyire mégiscsak inkább a bortól megmámorosodott kapitány volt az, mert annak még volt ereje úgy-ahogy megkötözni a három majmot, és bezárni őket a saját kabinjába. Gondolta: majd eladja őket a finifanfári állatpiacon.

A kaptány majomeladási terve nem teljesült. Ennek oka nem Mik, Mak és Muk volt, hanem a hajóinas, Birizgáló Bence, akinek a mulatóban nem volt elég pénze pálinkára, így csak két pohárral ihatott, igaz, a verekedésből derekasan kivehette a részét, még most is fájt a dereka. Szeretett volna még kissé rápótolni a két pohár pálinkára, ezért álkulccsal kinyitotta a kapitány kajütjét, ahol szeszt sejtett, ám nem tudta, hogy ott van a három megkötözött, de laza kötelékeitől már megszabadult majom. A majmok gyorsan felszöktek a fedélzetre, átszökkentek a részegen alvó vagy a szesztől csak elkábult matrózokon, azután kiugrottak a partra.
No ezzel csónakos kalandozásuknak vége volt. Majdnem Maknak is vége lett, mert a kapitány pisztolyával utánalőtt, de, Mak szerencséjére, mégis mellé. A pisztoly golyóbisa egy Betojtoj nevű bennszülött feleségének halas kosarát találta el, mire egy nagy hal onnan meglepetésében kiugrott.

A pisztolygolyó találatának következményei: 1. Betojtojt a felesége, aki tévesen azt hitte, hogy férje az ő bosszantására dobta ki a halat, férjét alaposan megverte, 2. a kiugrott hal beleesett a Katamatababa nevű, igen szép, fekete bőrű bennszülött leány ruhájába, aki ijedtében ledobta magáról az öltözetet, mire Barnagaratmara, a szintén fekete bőrű, továbbá igen jóképű és eszes legény ismét megláthatta Katamatababa leány meztelen bájait, amit addig csak leselkedésből láthatott és imádhatott, ezt követően, de mindjárt, a derék legény, a leány becsülete védelmének ürügyén, megverte a halkidobásért Betojtojt, annak nagy szájat nyitó feleségét, meg azt a három bennszülöttet, aki beleavatkozott az ügybe, - és még aznap megkérte Katamatababa kezét, amit meg is kapott, 3. a hajó kapitányát Betojtoj aznap nem verte meg, de másnap, mielőtt a "Részeg vaddisznó" elhajózott volna, igen.

No szóval ez a pisztolyos és halas ügy különösebb kalamajka nélkül végződött. Az említett hal egyébként Katamatababáé lett, mert ő találta meg a földön, igaz, a taposó lábaktól kissé már megsérült az uszonyos, de sült állapotban így sem volt iszonyos, éppen ellenkezőleg.

Minden jó, ha a vége jó. Bárcsak minden kaland ilyen simán végződne, - de soknál a vég mennyivel göcsörtösebb!