Elefántot mérlegre tettek.
A mérleg bánta eme tettet:
a nagy súly alatt tönkreméne.
Új mérleg került a helyébe.
Most arra tettek elefántot,
s e mérlegre is balsors várt ott,
és így tovább... Sejted, remélem,
kik élnek ebből jól, közpénzen,
kik adnak el mérleget gyakran,
s mérőkön vidám zseb miért van?!
S ha ezt sejted, rájöhetsz többre:
piacgazdaság-erkölcsökre...
S választhatsz, mit látó szemed lát:
a szád befogod, - vagy befogják,
vagy mégis szólsz, s elveszted kedved,
míg beszélsz érdek-süketeknek.
Másokon meg kiüt a kórság,
divatos a haszonbohócság,
mely lükét játszón visszakérdez
(háttérben míg lapul az érdek):
- Az elefánton volt a mérleg?
Mérleget elefánttal mértek?
Korrumpáltak? Csak puszit kaptak?
Nyuszi-tanúk otthon maradtak?
Titkos ügy légyen e piszokból,
melytől még az ördög is iszkol?
Ez volt legjobb dicső hazánknak,
profitnak, extra elefántnak,
zsebbe átcsúszó közjavaknak,
gőgös fejeken ama vajnak?

No hát adjon választ, szent hitben,
istenetek: a Piacisten,
kérdésre úgy, mint hallgatásra
(míg jön egy másság rondasága),
vidám zsebekből jövő "Kuss!"-ra,
s miért kacsint látszat-butuska,
sötét ügy miért titok-sírban,
sőt, ott is össze-vissza írtan...

Piacisten! Mi Néked szentség,
az én szememben - becstelenség,
s bár áldásod ott e világon,
amit Te áldsz meg, - ki nem állom!

(2009)