Hittem,
hiszek,
s jövőbeli
nagy hitemmel
téged is magammal
viszlek!
Enyém a Dal,
a sodró lendület,
enyém a vágy,
hogy foghassam kezed,
hogy együtt menjünk,
s az Erő is velünk!
Ha csüggednél,
ha nem látod
a Holnapot,
remélj!
Ha volt is bűn,
mit e nép népek ellen
valaha
elkövetett,
Isten már megbocsátott!
Bocsáss meg
magadnak te is!
Magyar!
Ki eltűrted már
a világ nagy olvasztótégelyét,
daloltad más népek dalát,
táncoltad mások táncait,
ételed is volt már
a világ összes étele,
főzz most magadnak
egy ünnepi levest!
Főzz magyar étkeket!
Legyen ez ünnepi ebéd fűszere:
Szeretet!
Hívj engem is,
s ha vendéged leszek,
halhatatlan lelkem terhét,
e gyönyörű terhet:
Hitemet,
Reményeimet
e dús ebédnél
kezedbe teszem!
Én, kis Fény-utazó,
ma tovább megyek.
Rád hagyom a Hitet, a Reményt:
legyen örökre tiéd!
Egy villanás...
már nem leszek...
Vagy leszek újra köztetek,
láthatatlan,
sötét kis porszem...
egy a millióból...
porszem...
az leszek...