Fáradt a testem, fásult a lelkem
Tovaszállt hitemmel az érzelem.
A bátorság eltűnt, a szenvedély kihűlt
A büszkeség helyére a szégyen került.
Csalódottságomtól tétlenkedem,
Cselekedetemért, a dicséret éktelen.
Zavart viselkedésem ellényegült,
Önkontrollomtól rég mentesült.

Félelmeimtől oly rettegek, hogy
Aggódásomban a kín tetszeleg.
Intenzív gyötrődéssel kullog a pillanat,
Kesernyés ízéhez társul az alkonyat.
Magányom pillére úgy megremeg,
Hogy sorvadó romhalmazába temet.
Emberségemből, kevés mi megmarad,
S párolgó gőze csak torzítja arcomat.

A külvilág zaklató apparátusa,
Mások számára értékes csoda.
Kényszerűségből táplált életek,
Kezdetük s végzetük a sablonos képzelet.
Érdekrendszerek végtelen sora,
S felfegyverkezett egók hada.
Kirekesztettségemben elhagy az élvezet,
De elviseléséhez a sorsom elvezet.

Türelmetlenségemből éled a jövő,
Nyugtalanságom így önkifejező.
Számvetésemért a lelkiismeret, csak
Saját gyengeségét vádolhatja meg.
Elvont világomban érzékelhető,
Az elragadtatásomra pazarolt erő.
Elégedetlenség, önhitt képzelet:
Önbírálatomba rejtem énemet.