Örül puha,
zöld színmeleg:
a lábam alatt
mohahegy:

csöppecske csak,
mit hangya-völgy
egy kis mezővel
körbeönt.

Pöttöm ernyő
lábam alatt
búsongó barnát
megmutat,

és amin áll
az cérnaláb, -
kedves gombácska-
furcsaság...

Lábam alatt
piciny világ
mozgatja csápját,
csillagát,

ösvény-hálón
kis tükreit,
s szellőhangokat
szétterít.

Holt hold alatt
lent életem,
s úgy van velem, hogy
nincs velem,

mégis, ha lenn,
kedvetlenen, -
de látja azt mi
végtelen,

s a végest is,
amit a vég
már-már keres: egy
arc, sötét.

Nyulacska szél
szalad, szalad.
Hová futsz élet-
pillanat?

A nap kisüt.
Felhő nyaral.
Élet-őszben még
leng a dal...

Ó, élet-tél!
Megyek, megyek.
Hóezüstöd már
csengetett...

Nyulacska szél
még visszafut.
Készülsz már esti
csillagút?

Ó, csillagút,
ó, volt-haza!
Most hol piroslik
Csillaga?

Most hol a Szem,
mely látva lát,
Földünk, pindurka
búvilág?

Készülőben
a csillagút,
est fedi be a
barna bút,

s bonyolultból
kél egyszerű,
feketén hajlong
lent a fű,

s a Csend király,
van-nincs király,
a csillag-úton
jár, megáll,

létét hiszem,
és nem hiszem, -
jajongó seb a
szívemen.

(2010)