Kis csigaházában,
őszi avar alatt,
alszik már mélyen
a szenvedély...
Ne ébressz,
ne ébressz fel
ma még!

Csillagködökön túlra,
hangodat hallani,
utazni vágyom én!
Puha takaróddal
boríts be lágyan,
altass, altass
szép őszi éj!

Már köddé sápadt bennem
azúrkéked, te nyár,
de rég!
Mikor búcsúzott tőlem Ő,
befagyott a Tó,
kettéhasadt az Ég...
Mint hulló falevél,
hervadt le arcomról
a mosoly,
Szivárvány-életem lett
fekete
felhő-gomoly.

Ma delejes,
sárga-leveles őszöm
tűzmadarakat rebbent fel
száraz avaron.
Számolom:
egy, kettő, három...
Négyig nem jutok el sosem:
négynél már álmodom...
Szállok magasan,
nincs őszöm,
csak tavaszom.
Teleket, nyarakat,
mindent itt hagyok!
Lebegek a fényben,
örök napsütésben!
Felülről nézem,
ahogy magam előtt szállok:
három madár vagyok!

Ó, ha felébrednék,
s látnám,
hogyan villog
sárgán a KÉK,
rögtön örökös
álomba zuhannék!
..ne ébressz ,
ne ébressz fel
ma
még...