Hajamat borzolja a szél,
beletúr, mint kezed ha hozzáér.
Nézek erre nézek arra,
néha a mosoly is kiül arcomra.
Blúzom kicsit nyitva,
csak sejteti mi rejt?zik alatta.
Átlátszik testem vonala,
kebleim íves domborulata.
Kezemben egy sárga forgó,
nem más mint egy napraforgó.
Napsárga tányérjai közt megbújva,
szemem a távolba néz újra és újra.
Hatalmas sárga tengerében állva
elveszettnek t?nök a nagyvilágba.
Amerre csak a szem ellát,
napraforgók sokasága
keresi a nap sugarát.

A látóhatár távoli peremén,
az aranyló mez? és a kék ég összeér.
Bárányfelh?k úsznak az égen,
jó lenne velük szállni éppen.
Elsuhannék velük hozzád,
fentr?l megnézném az orcád.
Meleg szell?vel simogatnám,
csak egy pillanatra tekints fel rám.
Gondolatban valahol távol járok,
nem érzékelem a külvilágot.
Elfeledek minden rosszat,
mert örömet most csak ez hozhat.

Messzir?l hallom a gép kattogó zaját,
megörökíti életem egy röpke pillanatát.
Hol mosoly, hol szomorúság és közöny,
arcomra minden érzelem kiül.
Az izzadság gyöngyszemei
mint az áttetsz? buborékok,
megjelennek rajtam,
a legmelegebb napra virradtam.
Dacolok a h?séggel, a porral és a széllel,
hogy a pillanatot számodra meg?rökítsem.