1.

Üveghattyú vagy, Magyarországom!
Sötétített üveg... a semmiben...
maffiózók szemüvege,
rémületet keltesz bennem!

2.

Hova t?nt bel?led az édes álom?
Az álomba ringató Fény-ned??
Üveghattyú vagy, Magyarországom,
átlátszatlan, fénytelen, megtört szem?...

3.

Üveghattyú vagy, Magyarországom,
darabokra törve...
Szilánkjaidon könnyekben tükröz?dik
a Nap fénye...

4.

Három madár vagyok.
Felülr?l nézem,
ahogy magam el?tt szállok...
Szép magyar nyelvünk,
te fényl? üveg-csoda!
Nagyítóként napfényb?l tüzeket gyújtva,
ördögöt angyallá,
angyalt ördöggé gyúrva,
csak spórolsz egy kicsit a hellyel,
s már szavaknak új értelmet adsz,
újra meg újra!
Jó madárból jómadár...
csak spórolni a hellyel...
mi magyarok, de régóta tesszük!
Ázsiai puszták végtelenje helyett,
megpihenni,
itt a Kárpát-medencében,
kis öblöt kerestünk...
Vezetett a Szarvas,
szállt fejünk felett
a Jó Madár,
Turul-madarunk!
Csak egy kis teret kerestünk...
...térnek most végleg sz?kiben vagyunk,
elménkben szavak, gondolatok is
egybeíródnak,
nem hagyva kis helyet sem
szabad gondolatoknak,
Jó Madaraknak...
Jómadaraké lett országunk,
rabok vagyunk,
rabszolga rab-madarak.
De lelkünk még szabad!
Keményen, t?zben éghetetlenül,
lélek-madaraink
szállnak!
Szilánkokra törve is,
millió szilánkban
égre- ragyogó fényúton járnak!

Lelkünk üvegmadarai
gyémántokká válnak!