Rád gondolok,
mint oly sokszor,
most is rád gondolok.
Magányos vagyok nélküled,
magamra hagytál,
nincs kihez szólnom,
hallgatok.

Sötét az éj,
az Isten egén
már nem ragyognak
fényes csillagok,
csak fáradt tüzű szemek,
meggyötört arcok,
s az egyik arc gazdája
én vagyok.

Zokogni próbálok,
de nincs erőm,
vakon rohanok,
rettegek,
remegnek lábaim,
zihál tüdőm,
de csak menekülök,
megállni nem merek.

Már nem bírom sokáig,
szívemben a fájdalom
csak fájdalmat szül.
Segíts! mert elpusztulok,
s akkor majd én hagylak
téged egyedül.