Belém karol és elkísér,
de nincs velem az éji kéj.
Egy ócska roncs vagyok csupán,
egy rothadó gyümölcs a fán.

Ám látom fényl? arcodat,
mely tündököl, akár a Nap.
Lángtestet öltve már a táj,
és mindent elfed a homály.

Hisz nincs itt más, csak te meg én;
két csónak ring a lét vizén,
és össze-össze koccanunk,
fonódik suttogó szavunk.

A fonál egyre-egyre n?,
de létem átkokon ül?.
Egy ócska roncs vagyok csupán,
egy rothadó gyümölcs a fán..