2057: Birodalom
Ott áll trónja el?tt a lélektelen király sápadt arccal, sötét tekintettel. Népét sanyargatja, lábát vérükkel be nem piszkítja.
- Nem ismerek gyalázatot! - suttogta.
Undorral tekint le a földre, hol egy ártatlan lélek bocsánatáért térdel el?tte. Beteg a drága, vérzik a háta, szótlanul hallgat, várja a bánat.
- Remélem elbuksz, s szólítod alávaló nevem! Mely csúszásra késztet, térdre, ott könyörögsz nékem! Borulj alá és onnan néz fel rám, én mondom néked!
Tudja, nincs számára már sok hátra, így elengedi a halálos ágyra. Leend?, vagy már csak volt párja mellette várja a halál szekerét, míg a király hátul meghúzódva, háttérbe vonulva, csendben mosolyog a drága lányra. Megszólal a párja:
- Élsz drágám és lélegzel? Beteg vagy, kincsem. Oh, vérzel. Felemellek a magasba, álmaid átveszem t?led mára. Ne terheljenek többé téged, csak énrám nézz, kérlek!
Gyengül a szervezet, nincs tovább. A porhüvelyb?l a lélek lassan elszáll.
- Itt az id? kincsem, búcsúzz kér?dt?l, szépen! - mondta hideg szavakkal a zsarnok véreb.
A király lassan el?lép, a gyertyafény megperzseli fejét. Gonosz mosoly, ami az arcára ül. Nem bírja tovább szótlan, s a szavak halkan újabb sebeket hagynak.
- Szegény ördög, akár az ? munkája is lehetne. Egy roncs fekszik lábamnál. Menj, és ereszd tova kicsiny életed, s üdvözöld álmom. Ily röviden az én oldalamon, oly egyszer?en megdöntve végre. Nincs több hazug szó szádból ejtve, szemem el?l kell elhajítanom téged. Nincs több bölcselet, semmi új. Könnyezek reszket? hitem nevében. Ne félj, nem halsz meg énekhang nélkül!
Szerelme fölé hajolt az ágyra, könnyeit hullatja a még forró bábra. Lassan h?lnek ki az érzések a testb?l. Utolsó szavak jönnek, talán a lélek még hallja ?t, jelen van ?velük.
- Viszlát drágám, te b?nös lélek! Nem ejtek könnyeket érted, kis gyönyör? lényed! Nincs ezüst serleg, mely befogná ?ket! Történeted így ér véget, melyet sosem nyerhettél meg!