Felnézel a holdra,
annak sincsen társa,
mégis élményt ontva
fénylik a világba.

Arca mozdulatlan,
unott, bárgyú, rideg,
mégsem egy sírhantban
tölti meg a teret.

Tükröz?dik képén
Naptestvére fénye,
mely az éj sötétjén
lágyan ér majd révbe.

Megvilágítja majd
ragyogó arcodat.
Látom, hogy ez te vagy,
látom, maga a Nap.