Tudom, már lassan léted alkonyát léped,
az én utam most indul még a hegyre fel.
Nem hagyod magára nyomorult véred!
Nem hagyom! Közbeszólok, s a vég felel.

Lesz pénzed talán még elhamvasztani,
vagy egy gödörben végzem fakereszttel.
Nem értem, az élet miért az, ami.
Vénember lettem, s te nem öregszel.

Nem várom meg, míg egy ködös hajnalon
elmégy, és árvultan magam maradok.
Beolvadok az ?segységbe, s hagyom,
hogy járja táncát nyakamon a hurok.

Végem után nyugodtan élhetsz tovább,
bár marad még koloncod, én jól tudom,
húzhatod nap mint nap a rabigát,
rájössz, megkönnyebbülés, nem fájdalom.

Megérdemelsz te is pár nyugodt évet
az életnek végtelen, sz?tt fonalán.
Ígérem neked, hogy csendben kísértek
és nem zaklatlak többé már azután.