Eljött hát az id?, nem nagyon vártam,
a nap is elbújt, csak a felh?ket láttam.
Tizenegy óra körül - szólt egy ismer?s hang,
és a félelem egyb?l a zsigereimbe nyilalt.
Infúzió a kézben, injekció a farban,
bódultság veszi kezdetét rajtam.
Magamnál vagyok teljesen,
mégis valami furcsa történik velem.
Nyílik az ajtó, egészen kitárul,
gurul az "autóm", luxus a javából.
Öleljen át - mondja a zöld ruhás férfi,
s már száguldunk is az ajtón ki.
Egy hete már, hogy férfit öleltem,
de nem így, ennyire kényszeredetten.
Ez most a segítség, az volt az élvezet,
de mindegyik ölelés máshová vezethet.
Megáll az "autóm", ismét egy ölelés,
kezemet szíjazzák, nagy a készül?dés.
Magamnál vagyok, még érzem a testem,
de minden oly távoli, ridegség vesz körül engem.
Nézek jobbra, nézek balra, majd felfelé,
lámpákat látok, s egy hang szól a fülemnél.
Lélegezzen mélyeket - mondja.
gondoljon valami szépre és jóra.
Megfogadtam a tanácsát, Te jársz a fejemben,
majd se kép, se hang, a sötétség vermébe estem ...

Nyílik a szemem, mintha egy n?vért látnék,
a testem mozdulatlan, de a tudat már ajándék.
Fázom - motyogok egy kicsit furcsán,
majd valahonnan egy takaró kerül rám.
Lábam hideg, mint a jég,
egy szobatárs zoknit húz rá épp.
Majd kitör bel?lem a sírás, nem tudom miért,
se fájdalom, se öröm, csak üresség a köbön.
Folyik a könnyem, törölgetik, és én hagyom,
de végre álommmanó érkezik,
és oltalmába vesz e nagy napon.