Nem tudod jön-e még, és nem is akarod tudni, mert félsz, hogy fáj.
Utána akarsz lépni, de lehet, hogy nem akar veled menni.
Szeretsz rá gondolni, de csalódásból épült benned egy gát.
Meg akarod mondani, hogy fontos neked, vajon fog rajta nevetni?

Milyen egyszer? lenne felhívni, és kedvesen társalogni.
Hallgatod, ahogy semmiségekr?l beszél, a lényeg, hogy ? mondja.
Mindennap figyeled a tiszta szívvel, várod, pedig nem fog keresni.
S mégis mindennap a képeit nézed, csak, mintha szégyellnéd, lopva.

Magadon nevetve d?lsz hátra, tudod, hogy mindennek van határa.
Hisz oly? egyértelm?: nem gondol rád, nyugodtan alussza át az éjszakát.
Olyan bonyolult ez, sosem lehet tudni van - e értelme terhet venni a vállra.
Ha tudnád könnyedén várnál mosolyogva bárhány éjen át.

Tudod, hogy érzel iránta valami megfoghatatlan érzelemkatyvaszt,
Felmelegedtél pár százezer szóból, sok - sok gondolatból, néhány édes bóktól.
Ett?l válsz könnyen sebezhet?vé, nyílttá, s ez, ami aggaszt.
Már tudod nem csak a testi, a lelki szeretkezés is veszélyes, pedig attól senki sem óvott.

És most, hogy az ész ostorával az érzelmek fogatát tova hajtja,
Most, hogy felejtened kell mindent, lelked bármennyire kemény,
Egyetlen dolog van Vele kapcsolatban, amit mindig szívedben tartasz:
Hogy ha igazinak érezted úgyis Veled lesz egyszer-úgy, hívják: Remény.