A picike kígyó apja nem a Kígyókirály volt, mint annyi mesebeli kígyócskának, hanem csak kibújt a tojásból, közönséges kígyóként, és véletlenül mindjárt be is csúszott egy sima falú gödröcskébe, amit parasztszekér vágott az útba.

Nem volt túl mély a kocsikerék vájta nyom, de a kis kígyó még két hüvelyk hosszát sem érte el, nem tudott kisiklani bel?le. Ha megint arra jött volna egy szekér, szétlapította volna. Kígyóvadász állatok is fenyegették. Szerencséjére azonban Kertetugró Dani ment arra, jókép?, jólelk?, szorgalmas, a természetet szeret? legény. Tenyerébe vette a kis kígyót, igen tetszett neki. Gondolta: meg kellene mutatnia másnak is, miel?tt elengedi.

A legközelebbi erd?széli házban Sasoserd?s Erzsébetet, azaz Böskét pillantotta meg. Odament, köszöntötte, és megmutatta a tenyerében kígyózó kis állatot. Még versikét is költött hozzá:

Kígyócskát láthatsz itt, épet,
Sasoserd?s, szép Erzsébet!
Nekem köszönheti, hogy él,
s nem ment át rajta a szekér.

A lányok általában nem kedvelik a kígyókat, ami végeredményben érthet?, hiszen vannak mérgeskígyók is, amelyeknek harapása veszélyes. Ám utóbbiak nem éltek azon a tájon. Böske már egy ideje szerette volna, ha Dani udvarolna neki. Nem csak igen szép leány volt, hanem okos is. Úgy vélte: ha érdekl?dést mutat az iránt, ami iránt a legény is, az közelebb hozhatja hozzá Danit. Felkiáltott hát:
- Ó, milyen kedves kis kígyó! Gyönyör?!

Daninak jól esett a leány elismerése, el?vette a nagyítóját, azon keresztül is mutogatta a leánynak a kígyócska b?rét, fejét, farkát. Hirtelenében gondolt egyet: ez a kis kígyó segíthet neki a szép leány szívének megnyerésében. Így szólt:
- Örülök, hogy tetszik a kígyócska. Persze, el kell engednem, mert védett állat, de én mentettem meg a pusztulástól, ezért jogom van az ünnepélyes kígyóelengedés szertartására. Ahhoz viszont egy leány is kellene, így írják el? a régi könyvek.

- Hát biztosan van olyan leány, akit meg akarsz hívni az elengedéséhez... - mondta Bözsike, de a szíve hevesen elkezdett dobogni.

Dani azonban ?t kérte fel: kísérje el az ünnepélyes pillanathoz, a liget szélén, ahol magas a f?, elengedhetik. Oda is sétáltak, ám Dani közölte: illik szerencsét kívánniuk a kígyócskának, meg egymásnak is, annak pecsétje meg egy csók kell, hogy legyen.

Bözsi leány illend?ségb?l kissé szabadkozott, de végül beleegyezett egy baráti csókba. A csók talán kicsit több is volt annál, amit baráti csóknak szokás nevezni. Utána Dani hazakísérte a leányt, és segített fát aprítani. A leány meg pompás lángost sütött, amib?l Dani kett?t megevett, kett?t meg Bözsike becsomagolt neki.

Másnap az erd?be ment Dani, fát vágni. Az erd?ben valamiféle pocsolya volt, abban kis zöld levelibéka. A mesékben ilyen békákról gyakran kiderül: elvarázsolt királylányok és, ha valaki megcsókolja ?ket, könnyen visszaváltoznak királylánnyá. Daninak esze ágában sem volt a kedves kis békát megcsókolni, ám így morfondírozott az esze másik ágában: ha erre jönne egy szekér, és annak kereke átmenne a pocsolyán, rá a kis békára, - hát akkor ez a kis béka olyan lapos lenne, hogy csak na! Megmentem ett?l a szekeres balesett?l!

Az erd?nek azon a tájékán nem volt út, így szekér sem járt arra, de, valóban, ha szekér járt volna arra, és a békácska még ott van...

Tenyerébe vette Dani a kis békát, elvitte Bözsinek megmutatni: lám, ezt a kis békát is megmentette! Kis versikét is költött hozzá:

Kedvel téged, nem csak néha,
hanem mindig, ez a béka.
Brekegése remekelés...
Jöhetne az elengedés!
Ám azt mondja békuci-dal:
ahhoz ? téged is akar!

Bözsi egy kicsit, illemb?l, húzódozott, sok a dolga, - de azért látszott: nem lesz nehéz Daninak rábeszélnie ?t, hogy ott legyen, amikor Dani a békát elengedi.

Az erd?szélen picike tavacska volt, betették a békát a vízbe. Régi szokás, mondta Dani, hogy ilyenkor a fiú átöleli a leányt, és kétszer megcsókolja. Ha ezt a szokást megszegnék, az boldogtalanságot hozna... Bözsi kicsit szabadkozott, de végül beleegyezett egy baráti ölelésbe és két baráti csókba. Az ölelés is, a csókok is túlmentek azon a határon, amit barátinak szoktak nevezni, - ha Sustorgó Mari néni arra járt volna, és meglesi ?ket, akkor bizony elterjesztette volna, hogy Dani szerelmes Bözsikébe, de Bözsike sem ellenzi a dolgot. Ám Sustorgó Mari néni nem arra járt éppen, hanem a kukoricásban.

Dani hazakísérte Bözsit, felvágott neki egy nagy halom fát. Közben a leány apja és anyja is hazaérkezett. Az apa, Károly bácsi, vidáman mondta a leányának:
- Dolgoztatod ezt a szegény legényt, ingyenmunkásként?! Legalább hívjuk meg vacsorára!

A meghívást Dani örömmel elfogadta, különösen, hogy ünnepi gulyásleves volt, túrós csuszával, mert a leány anyjának, Kati néninek volt a születésnapja.

Dani néhány nap múlva a patakparton kapálgatta a földjét, és hát mit lát egyszer csak a patak vizében? Picike tekn?sbékát. Rögtön eszébe jutottak csókváltásai Bözsikével, ezért elhatározta a tekn?sbéka megmentését, hiszen ha a túlpartról bámuló nagy bika belelépne a patakba, és rálépne pont erre a tekn?cre, hát akkor - kemény páncél ide, kemény páncél oda! - hiába volna az a menedéket nyújtó tekn?...

Fogta Dani a kis tekn?cöt, sietett vele Bözsikéék házához. A leány éppen a kertben szorgoskodott, ám Dani láttára sietett a kapuhoz. A bájos kis tekn?s nagyon tetszett neki, hát még az, amit Dani hozzá versikélt:

A patakból kivettem.
Bájos kis páncélos, nem?
Vad bikától megijedt.
Láttunk mi már sok ilyet...
Azt mondja e kis tekn?s:
- Dani! Lehetnél te n?s!
Van egy leány: csodaszép,
kedves, - kérd meg a kezét!
Vele együtt vígy oda,
hol nem bámul ló, bika...

Elvitték a kis tekn?sbékát a patakhoz, oda, ahol nem volt sem bika, sem tehén, sem ló. Bözsike már nagyon beletanult az állatelengedési szokásokba. Ezúttal felesleges volt számolni a csókokat. Ami azonban valóban felesleges volt: Sustorgó Mari néni ?ket bámuló, kíváncsi tekintete a kukoricásból. Bár ki tudja?! Szegény öregasszonynak is joga volt egy kis örömre. Megzörrent a kukoricás, hát látják: fut Mari néni a falu felé, sebesen, pedig a multkor de panaszkodott a fájós lábaira!

- Jaj! - mondta Bözsike. Szájára vesz most engem a falu Mari néni szájáról!

- Ezen segíthetünk! - nevetett Dani. A falu nem vesz a szájára, ha én elveszlek feleségül, ha pedig elveszlek feleségül, akkor, ígérem, gyakran a karomba veszlek, így ni, mint most!

Bözsike nem tiltakozott, hanem beleegyez? csókot adott, ráadásnak. Dani hazakísérte. Bözsi nekiállt vacsorát készíteni, Dani meg vágta a fát, örömteli lendülettel.

Napnyugta tájt megérkeztek Bözsi szülei. Apja, Károly bácsi, a köszönések után, év?d?n szólt oda leányának:
- Te megint nagyon dolgoztatod ezt a szegény ingyenmunkásod!

- Már nem ingyenmunkás! Ma este kikéri a bérét, méghozzá ezerszeresen többet, mint ami azért a kis t?zifa-készítésért járna! - nevetett Bözsi.

- Hát igen! - vallotta be Dani. Ennek a szép leánynak a kezét kérném magától, Károly bácsi, meg az édesanyjától, Kati nénit?l.

- Lám, lám! - nevetett Károly bácsi. T?zifát készítettél, és közbe t?zbe hoztad a leányunk szívét... No de azért beleegyezünk, ugye, anyjuk?! Jöhet a lakodalom! Csak azután nehogy rossz fát tegyél a t?zre, Dani, a házasságban!

Dani az utóbbit megígérte, - és meg is tartotta. Kett?jük természet iránti szeretetét a házuk kéményének tetejére fészket épít? gólyák is méltányolták, mert gyönyör? kisbabákat hoztak nekik. Dani ezért verset költött a gólyákról:

Amikor babát hoz a gólya:
ajándékával int a jóra.
Szívb?l kett? kell a babának,
s cserébe boldogságot átad.
Kéményünkön tudja a gólya,
hogy kell a mama, papa csókja!
Kell egymásnak, kell a babának,
kell egy tisztább holnap-világnak,
remény-virágnak, tavasz-kertnek,
mir?l a gólyák kelepelnek,
kell a nyártól búcsúzó ?sznek,
s mikor tél-gondok itt id?znek...
Kelepeld hát holnap-világnak,
nagy madár: - Várlak! Várlak! VÁRLAK!

Nem gondolom, hogy Dani verse utat talál a világirodalomba, - de szerz?je a legnagyobb családi kitüntetésben részesült. Gyönyör? felesége ugyanis megcsókolta érte, és szerelmes év?déssel nevetett:
- Te kis Pet?fim!