Gondolatok Magyarországról (1) c. netnapló-bejegyzésem arról szólt, hogy a holocaust Magyarországon mindmáig felszínesen kezelt történelmi emlék (tragédia), és hiányzik az akkori eseményekkel való ?szinte szembenézés, a múlt átérezhet?vé tétele a lakosság, ezen belül a fiatalság számára.

A történelmi tényeket minden becsületes gondolkodónak el kell ismernie, tagadásuk törvényi büntethet?sége azonban elhibázott, és a múlttal való becsületes, tárgyilagos szembenézés helyett inkább éppen az ellenkez?jét szolgálja. A történészek és más szakemberek által feltárt tényeket tisztelni kell, de nem kell tisztelni (éppen ellenkez?leg!) azokat a hamisításokat, elhallgatásokat, amelyek minden korban jelen voltak. Ezek a hamisítások bizonyos vonatkozásokban 1989 táján igen feler?södtek, és ez a jelenre is érvényes.

A kommunizmus eszméje nevében (és bármilyen más eszme nevében!) elkövetett semmilyen hibát, vétséget, b?nt nem szabad takargatni, elhallgatni, ugyanakkor meg kell különböztetni a hirdetett eszmét és a nevében egyes korokban elkövetett kedvez?tlen jelenségeket, b?nöket. A kett? ugyan összefügghet egymással, de nem feltétlenül azonos. Amíg 1989 óta a világ (és Magyarország) visszhangos a "kommunizmus b?neinek" hangoztatásától, addig nagyon-nagyon kevés (szinte semmi) említés nem történik más eszmék "b?neir?l" (azon kívül, hogy ezeket az iskolai történelemkönyvekben azért nem lehet letagadni). Vegyük például a kereszténység eszméit. Ezek nevében évszázadokon keresztül kiterjedt népirtás folyt Európában is, más kontinenseken is, én mégsem teszek ezen öldöklések és az eszmék közé primitív módon egyenl?ségjelet (mint ezt a "kommunizmus b?neinél" az érdek-ostobák és az alacsony szellemi szinten állók teszik, az érdek-ostobák tudják az igazságot,
helytelen nézeteket érdekb?l hangoztatnak). A keresztény hit nevében ártatlanokat legyilkolók közül egyébként sokan úgy gondolták, hogy jót cselekednek, egy magasztos eszme érdekében.

Manapság általános a XX. századi történelemb?l részletek érdekb?l való kiragadása, - és részletek sunyi elhallgatása, amikor a történelem "gyakorlati felhasználásáról" van szó. Ez még a ?Rákosi-korszak? értékelésére is igaz, amelyikben valóban sok olyan b?n történt, amely nem tagadható.

A részleteket kiragadók "megfeledkeznek" két fontos vonalról. Az egyik az, hogy Magyarországon a ?fordulat éve? után a ?Rákosi korszakot?, majd a ?közmegegyezés? valamiféle formájában fennálló ?Kádár-korszakot?
a két világháború közötti ?Horthy-korszak? kirívó társadalmi igazságtalanságaiból sokat felszámoló politikai változások is éltették. A másik pedig az, hogy a ?vasfüggönynek? két oldala volt, és a másik oldal (a ?demokrácia? hazája) sem volt szépségesebb egyes módszereiben, az USA például a legembertelenebb diktatúrákat is támogatta, ha a hatalmon lev? rétegeinek (amely nem volt akkor sem azonos a ?néppel?, és most sem azonos!)
érdekében állott.

A ?Kádár-korszak? tárgyilagos bemutatása máig nem történt meg, nem is fog egyhamar, ennek okai a gondolkodó ember el?tt világosak (és nem szép okok, erkölcsileg sem). Az 1989 táján elkezd?dött ?bolsevikozás?, finoman szólva is,
nagyon helytelennek nevezhet?, külön érdekes tanulmány tárgyát képezhetné ráadásul az utóbbi két évtizedben ?bolsevikozó? politikusok ?Kádár-korszakbeli? múltjának személyekre men? áttekintése, ebb?l következtetések levonása, hiszen a "bolsevikozó" id?sebbek közül majdnem mind valamilyen módon, mértékig kapcsolatban állt az akkori hatalommal, sokszor annak köszönhette felemelkedését, még a közöttük utólag szinte szentnek kikiáltott is akkoriban mindössze annyit tett, hogy bölcs hallgatással vette át az akkori kitüntetéseket (nevét nem írom ide, mert nem személyeskedni akarok, hanem néhány alapigazságot megfogalmazni).

Magyarországon az 1989-es rendszerváltás el?tt a Magyar Szocialista Munkáspártnak (MSZMP) többszázezer olyan becsületes, hazájáért munkálkodó, a lakosság nagy többségének érdekében tevékenyked? tagja volt, akit - ez ugyan, sajnos, a "rendszerváltás" lényegéb?l következett - 1989 után durván megsértettek az ostoba "bolsevikozással" (és egyes politikai er?k még ma is ezt teszik). Természetesen ennek a nyilvánvaló ténynek a beismerése ma egyetlen felszínen lev? politikai er?t?l, parlamenti párttól sem várható, de ett?l még ez az igazság. Egy becsületességre töreked? országban utólag hivatalosan bocsánatot kellene kérni t?lük!

Az 1956-os októberi eseményekkel most nem foglalkozom, csak annyit jegyzek meg: történelmi események megítélése els?sorban az adott társadalmi rend jellemz?it?l függ. Ezekre az eseményekre és utóéletükre más írásomban térek ki, 1956 jelenlegi hivatalos ?bemutatása? oly sokban nélkülözi a tárgyilagosságot, hogy ez mindenkinek felt?n? lehetne, annak is, aki sokkal kés?bb született, ha kicsit tanulmányozná a kérdést. Itt felmerül az is, hogy a ?b?n? pontosabb meghatározása nélkül a "b?n" tagadása - az esetek egy részében - értelmezhetetlen. Természetesen mások ártatlanul való meghurcolása, megkínzása, megölése a nemzetközi jog szerint is, de az alapvet? erkölcsi normák szerint is b?n, de ez csak az esetek egy részénél világos. A Jugoszlávia szétesése után például egy magyar zsoldosnak Horvátországban "Horvátország h?se" kitüntetést adományozták, Szerbiában viszont mint gyilkost keresték. "Október álma" cím? versemben, úgy érzem, erkölcsileg joggal tartom b?nösöknek azokat, akik fiatalkorú gyerekeket fegyveres cselekményre buzdítottak, ugyanakkor a mai hivatalos felfogás nyilván másképpen látja ugyanezt. A "történelmi tény" (tett) tárgyilagos elismerése teljesen jogos követelmény, de minden esetben a "b?n" bélyegét nyomni rá már korántsem feltétlenül egyértelm?. Jól látható ez számos más esetben is: például Horthy Miklós tevékenységét (? ezt egyébként saját maga emlékirataiban ellenforradalomnak nevezi) az egyik mai parlamenti párt nagyon kedvez?en értékeli (még választási programjából is kiderült ez), ám korántsem gondolom, hogy ez a kedvez? megítélés egy az egyben megfelelne a tárgyilagosság alapvet? követelményeinek. Aki nem ért velem egyet, az nyugodtan utánanézhet a Horthy Miklós életútjának, tetteinek a történeti forrásokban.

Nem gondolom, hogy a mai társadalmi, politikai helyzet Magyarországon (és a világban) kedvezne a múlt tárgyilagos vizsgálatának, a róla való értelmes gondolkodásnak. Ezt nagyon sajnálatosnak tartom, mert e nélkül mérgezett marad az ország társadalmi légköre, és nem születhet meg olyan viszonylagos társadalmi "közmegegyezés" sem, mint amilyen a "Kádár-korszakot" azért, a sok ellentmondás ellenére, valamelyest mégiscsak jellemezte.

(2010)

(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)