Lélekfelszín is gyakran ismeretlen, -
hát még mélye e mozgás-különösnek!
Félelmetes a mesebeli erd?,
mely szíven túln?, - bár gondoltad csöppnek.

Tündér-keresés közben a valóság
meg-megsebez, vág, szúr ága, bozótja.
Piros vér-csoda hamar elsötétül,
s hiába vársz az elt?nt csillagcsókra.

Mégis, kutasd a lelket: lehetetlent,
mely létét fel-felmutatja, - de nincsen!
Létet hazudni világot tanítgat,
s bármily köntösben nevetséges isten.

A k?re ülj, felszín fáradt tudósa,
ki olykor mégis mozgás-mélybe láthat,
s a k?re ülj, elkárhozott Anyagra,
próféta-vágya nincs-feltámadásnak!

Azt sem értitek, amit már megértett
árnyéksor, múltban. Ma már szinte senki.
Mint érthetné ostoba térdrehullás:
rossz mozgást lélek-nincsben mi teremti?

Ó, légy költ?, tudós, más-lelk? isten,
teremtsd a Tündért, - most még önmagadnak,
teremts szívet, mely Világért piroslik,
s a Tündért?l egyszer majd csókot kaphat!

Lélek-szakadék mélybe pillants néha,
akármint fáj is, amit szemed átfog:
közöny-keresztet Nincs-lélek megértet,
s Tündér reméltet más-eg? világot!

(2010)