Juli pillái nehezen csukódtak le.
Agyában még élénken éltek a napközben elszenvedett iskolai bántások: néhány osztálytársa Lassú kisasszonynak hívta, más a hétköznapi, egyszerű ruházatáért gúnyolta, s mi tagadás a tanulás sem ment a legfényesebben.
Iskolába menet és jövet megcsodálta a rigók csacsogását, örömüket a szabadságukban, de amikor megpillantotta az iskola épületét, elszorult a szíve, a gyomra és felsóhajtott.
Nemrég költöztek a lakótelepre, így barátja se nagyon akadt.
Ahogy forgolódott az ágyában, figyelve az utcai lámpák beszűrődő mézszínű, sárgás fényét egy vékony hang ütötte meg a fülkét:
- Szia Julcsi!
- Öööö... Szia! - köszönt vissza bizonytalanul. - Te ki vagy és főleg hol vagy?
- Nézz fel az ágyad fölé, ott meglátsz. A Holdegér vagyok! De várj egy kicsit!
Ezzel egy vékony, finom ezüstösen csillogó kötéllétra jelent meg, amelyről meglepő fürgeséggel huppant Juli párnájára az aprócska élőlény, csak rubintpirosan csillogó szeme tündökölt a fehér huzaton.
- Láttam, hogy álmatlanul forgolódsz. Mi bánt?
- Nem tudsz azon segíteni, kedves egérke... Suli, meg... meg minden.
- Holdról lóbázza lábát az egér, Holdegérnek puttonyába minden belefér! - hallotta a kislány.
- Tudod, van egy osztálytársam, aki olyan undok. Veszekedős.
- Tudod hol lakik ez az osztálytársad?
Julcsi annyit tudott csak, hogy valahol a postahivatal melletti utcában.
- Semmi baj! - mondta vidáman a Holdegér. - Megkérdezzük a Postahivatalt!
A postahivatalnak kellemes hangja volt.
Finoman szólt, ahogy a nagymamák teáscsészéjében koccan a kiskanál mézkavarintás közben.
Hamar megtalálták a keresett házat, s Juli a Holdegér mögött besurrant a kapun.
A lépcsőházban sötét volt, csak egy-egy lakásból szűrődött ki hol a TV hangja, hol a konyhai lámpa fénye.
Végre meglelték, amit kerestek.
A kislányt elfogta a félsz: Nem lesz ebből baj? Ilyen későn, hivatlanul beállítani...
A Holdegér bíztatóan nézett rá; ha eddig eljutottak, nem szabad megtorpanni, visszafordulni.
És itt mi bajod lehet? Megesznek? - kérdezte.
- Nem - ismerte be halkan Juli.
Benn azonban éppen veszekedtek:
- Hányszor megmondtam már... És miért nem...? Nekem Te nem parancsolsz!
- Hagyjál engem békén! Inkább hozz valamit inni a hűtőből, és adj már valamit enni!
A vastag ajtó sok mindent elnyelt a vitából, csak a hangsúlyokból, az indulatos szavakból, és csapkodásokból lehetett következtetni arra, hogy itt bizony mindennaposak a veszekedések.
- Várj meg itt! - súgta Julcsinak, majd pillanatok alatt eltűnt az ajtó melletti kis lukban.
Benn a lakásban ahol üvöltött a TV, termetes férfi ücsörgött az asztalnál kigombolt, gyűrött, izzadt ingben és rövidnadrágban egy félig megivott sör, és egy nyitott újság társaságában, mellette fáradt arcú nő.
Jobbra kis szoba ajtaja félig nyitva, melyből riadtan kandikált ki egy kócos lányfej.
- Megint murizik az öregem. Nem bírom már... Miért kell nekem itt élnem? Miért nem vagyok én mondjuk....királylány? Az nem volna rossz... Királylány, ahol szolgák lesik minden óhajom, reggelente szép ruhákba bújhatnék, nem kéne azon gondolkodni, ehetek-e még egy szem...
- Te meg mit leskelődsz, te lány? Tűnj a szobádba, mielőtt kapnál tőlem két akkorát, hogy beesel tőle az ágyadba.
Miközben az ajtó csukódott, az aprócska lény leült a párnára.
- Figyelj csak...
- Jaj, egy egér! Illetve: jé, Te ki vagy, hogy kerültél ide? Vagy én most álmodom? Beszélő egér?
- Én a Holdegér vagyok. Van egy osztálytársad, a Julcsi...
- A Balogh Julcsi? A mellettem levő padsorban ül. Csendes lány. Csak olyan... furcsa. Magának való.
- Magának való? Ezt hogy érted?
- Szünetekben szótlanul ül, olyan... megközelíthetetlen. Mintha lenézne bennünket. Nagyképűnek tűnik.
- Nagyképűnek? Ezt miből gondolod? Beszélgettél már vele?
- Én? Ugyan már. Szerintem szóba sem állna velem, annyira utál. Látom rajta, ahogy rámnéz. Úgy ül ott, mint a világfájdalom. Olyan, mint Himnuszban a balsors.
- Szerinted nem lehet, hogy ennek más oka van? Hogy tényleg bántja valami?
- Őt? Ugyan mi? Látod egérke, hogy élek. Napirenden vannak a balhék.
- Pedig Ő szeretne veled találkozni.
- Velem? Mit akar Tőlem? Pont Ő? Találkozni? És mikor?
- Most. Itt van kinn.
- Most? Itt vár kinn? Hogy kerül ide? Ez hülyeség! És hallottad: ki sem tudunk menni: apám most zavart vissza. Ha kimegyek, két olyan pofonnal zavar vissza...
- Csssss. Bízz bennem! Szólunk a Csendtündérnek! Gyere.
A szülők időközben bevonultak a TV elé, így nem hallották, ahogy nyílik a lányszoba ajtaja, és kicsit kócosan, pizsamában kisurran rajta valaki.
Illetve valakik.
- Szia!
- Jé, tényleg itt van...
- Miért, mit gondoltál? - kérdezte a Holdegér.
- Szia! Gyere be, de halkan, nem tudom mikor jön megint apámra az ötperc.
A két lány beosont a szobába.
- Hát tessék, láthattad - hallhattad, így élek. Holnap nyugodtan cikizhetsz vele az osztályban.
Juli megdöbbenve nézett az osztálytársára.
- Én? Miért cikiznélek? Eddig nem is tudtam erről, de ha tudtam volna, sem mondom el.
- Nem?
- Nem.
- Nem?
- Nem.
- Ez bizti?
Ezúttal Macin volt a döbbenet.
- Akkor Te nem utálsz engem?
- Miért utálnálak? Soha nem utáltalak.
- Nem? Olyan közönyösnek meg nagyképűnek tűntél az osztályban...
- Tudod Maci, nálunk sem egyszerű a helyzet. Anyu sokat dolgozik, általában délután vagy este találkozom vele, apu távol van s mivel nemrég költöztünk ide, barátnőm sincs.
A két lány csak nézett egymásra, majd Maci törte meg a hallgatást.
- Ne haragudj, félreismertelek. Bocsánatot is kérek. Elfogadod? Elfogadsz?
- Persze. Te Maci, - szólalt meg Julcsi kis szünet után - most úgyis hosszú hétvége jön. Ha megbeszélem anyuval, átjöhetnél ottaludni. Anyu süti a világ legjobb almáspitéjét, és szerintem most is sütne!
- Szuper! Az osztálykiránduláson pedig egymás mellé kérhetnénk magunkat.
Mit szólnál hozzá?
- Az nagyon klassz lenne!

- Hajnalban felkeltem, harmatban gázoltam,
odafenn a Napot pirosra mázoltam;
De jó, hogy felkeltem, sürögtem-forogtam,
tettem-vettem,
észrevettem, beszélgettem,
íme két jóbarátot szereztem!

- énekelte vidáman a Holdegér.

- De most aztán indulnunk kell, Julcsi, holnap suli!

Másnap reggel a két lány csak nézte egymást furcsa arccal: álmodták vagy tényleg megtörtént?
Majd Maci odalépett Julcsihoz:
- Nem tudom, hogy azt az egeret hol szerezted, de szerintem még sok kellene belőle.
- Egér? Szerintem megteszi egy beszélgetés is, nem?

2009. V. 18-19. - 2010. VIII.01.