Csak tegnap volt.
(In memoriam Fefo, Nézsi Zsuzsa)


Csak tegnap volt, egy csendes,
Esőbe hajló tegnap,
Mikor megkönyörültél
Kegyetlen magadnak.
Mert elég volt fájdalma
A lélegzetnek, fénynek,
Mely szemed homályán
Izmaidba égett.
Már vágytad, kívántad
Ami várt odaát, megtört,
Fáradt tested
Apoteózisát.

Elvitted magaddal
Küzdelmes életed
Minden örömpercét,
Mint ősüzenetet,
Hogy érdemes volt lenni,
Nyílt lélekkel, jónak,
Ölelő ritmusát hagyva ránk
A szónak, melyben
Új értelmet nyert a
Semmi és a minden,
Ahogy lelkünk fürösztötted
Lelkedben, e kincsben.
És most hírnökeként
Az elporló világnak,
Szeretetlángjaid
Őseinknél járnak.

Mi pedig idelenn
Fájdalombénultan,
Értetlen szédelgünk,
Önző bánatunkban,
Mely idebilincselt
Téged e világhoz,
Fájdalom mardosta
Naphoz, éjszakához,
Hogy csak még egy kicsit
Légy úrrá a nincsen,
Hogy minket ringass, bár
Már fáj neked az itten.

Bocsáss meg nekünk,
Bocsásd meg önös világunk,
Hogy nem eresztettünk, hogy
Szívből rád vágytunk.
Köszönjük szép búcsúd,
Köszönjük életed, hogy
Veled lehettünk, mert
Édes volt veled!
És, bár járj a mennyben,
Vagy süllyedj el a nincsben,
Köszönjük, hogy voltál...
Áldjon meg az Isten,
Áldjon meg az Isten!

2010. szeptember 26.