Neked nem fáj a szó.
A csend puha homálya
körbeölel, ringatózol,
mint vidra képein a hínár,
mi zöldet csen a tóból,
körbejárnak az órák mutatói,
bölcs mosollyal int a szemed:
- Gyerekek, itt vagyok veletek.

Neked nem fáj a szó.
Lápok sara feltöltheti a sivár
Csendeket, de hangod őrzik
Az ágak közt bujkáló szelek,
őrzi a teáscsészéd a sóhajt,
ó jaj, nem emeli már kezed
Súgod, szemed felénk rebben:
- Gyerekek, itt vagyok veletek.

Neked nem fáj szó.
a reménytelenség lőréje
sem áltat, nem áltattad magad,
szemtől szembe bírtad le a kínokat,
megpróbált az élet, fenyegette
szemed, naponta estél a földre
„az élet mégis nagyszerű” –írtad.
- Gyerekek, itt vagyok veletek.

Neked nem fáj a szó.
Lámpás voltál, hit és remény,
Te tudtad „a pillanatok
csak szépnek születhetnek, „
Öröm és szeretet fénye
Ragyogja be a magányt
Adtál, s nem kértél, szavad
ölelte át, kit szíved észrevett.
- Gyerekek, itt vagyok veletek.

Neked nem fáj szó,
Versben búcsúztál, s nyugtattál
ne féljetek, ez nem az,
csak a sejtelem, hogyan kel fel
majd nélkülem a nap
A felhők széléről nézel le ránk,
Látod? Itt vagyunk, Nélküled.
- Gyerekek, itt vagyok veletek.