Bikfic Matyiról, a király udvari bolondjáról, már meséltem, aki olvasta, az tudja azt is: milyen nagy becsben állt a király előtt, és miért. Aki nem olvasta, az elolvashatja azt a másik mesét is, - de nem kötelező! Én nagyon megengedő vagyok, - egy bizonyos határig. Ne feledjétek, Olvasóim, a versikét:

Előttetek egy nagy mező.
Rajta áll: NEM KÖTELEZŐ!

Különben, ha feledni akarjátok, felőlem azt is megtehetitek.

Bikfic Matyi éppen a királyt kísérte a várudvaron a palota kapujához, amikor, az egyik meztelenkedő szoboralaknál, koldussal találkoztak. Matyi kissé lenéző pillantást vetett a koldusra, és annak földön heverő kalapjára, majd így szólt:
- Látod, felséges király komám, ez a koldus nem ért a koldulás mesterségéhez. Ha értene, akkor a mai nap legalább háromszor annyi vörösréz pénzecske vigyorogna a kalapjában, mint most!

A király némi éllel jegyezte meg:
_ No nem olyan könnyű dolog az a koldulás! Talán te sem szereztél volna többet. Ha olyan nagy legény vagy, mutasd meg mit tudsz, azután legénykedj!

Matyi sértődötten válaszolt:
- Én akár a koldusok királyának is elmehetnék, felséges király komám! Nem hiszed? Holnap én is odaállok e koldus mellé, majd meglátod a sikerem! Mindössze annyit kérek tőled, hogy egyszer-kétszer te is gyere le, a kalapomban összegyűlt pénzt megtekinteni. Egy kis bíztatás nem árt az embernek!

A király nem hitte Matyi sikerét, de azért ezt az utóbbit megígérte.

No Matyi igen jól festett azzal a hatalmas álszakállal, cifrán pöndörödő álbajusszal, abban a kopott, mégis méltóságot árasztó katonai öltözetben.
A szobornál kolduló embert felfogadta szolgájának. Ott hevert a hatalmas kalap, előtte táblán, nagy betűkkel, ez állt:
ITT A KOLDUSOK KIRÁLYA! A KEGYES ADOMÁNYOKAT KÉRETIK A MELLETTE LEVŐ SZOLGÁJÁNAK ÁTADNI!

Matyi apósa, a királyi főszakács, reggel, a hosszú ebédlőasztalnál, rövid, de annál hatásosabb beszédet tartott a terítékekhez leült palotaőröknek:
- Vitézlő urak, főttek és sültek dicső legyőzői! A szűkmarkúság szűkmarkúságot szülhet, mindenben! Még az elétek tett ételekben is, napról-napra. Erre gondoljatok, amikor ma egy méltóságteljes koldust láttok a palota egyik szobránál. Okos ember gondolkodik, mielőtt szűkmarkúskodik, mert az később többe kerülhet neki a terített asztalnál, mint a bölcs bőkezűség!

A palotaőrök egyrésze mindjárt megértette ezeket a szavakat, a kevésbé eszeseknek pedig társaik elmagyarázták. Ugráltak is később a palotaőrök pénzdarabjai a koldusok királyának kalapjába, még időnként ezüstpénzek is, nemcsak a rézből, meg bronzból készültek.

A konyhalányok főnöke, Rózsika - egyébként a főszakács leánya és Bikfic Matyi hűséges felesége - szintén tett egy-két célzást arra a babonára miszerint az a leány, aki semmit sem ad a koldusnak, kilenc évig nem megy férjhez. A konyhalányok még fiatalok voltak ugyan, de nem annyira, hogy kilenc évig várjanak a fejük bekötésére, így ez az állítólagos babona is hozott valamit a koldusok királyának kalapjába.

Ebéd előtt a király még nem volt éhes, mert igen bőségesen megreggeliztette a főszakács, kíváncsi viszont igen, mert furdalta az oldalát: miként boldogul Matyi a koldulással? No ámulhatott! Matyi kalapja már félig tele volt pénzzel. A király elismerően kivett egy aranyat az erszényéből, mosolygott, és beledobta a kalapba.

Matyinál csak az apósa, vagyis a főszakács, és annak leánya, vagyis Matyi felesége tudta kit rejt a kolduskirályos álöltözet, - ám a királyt mindenki felismerte. Az udvaroncok közül többen úgy vélték: a király kifigyeli, hogy ki az, aki túlságosan fösvény, és az kiesik a kegyeiből, hiszen - példamutatásul - maga a felséges úr is dobott egy aranyat a koldus kalapjába!

Az udvaroncok felsorakoztak a koldusok királyának kalapja előtt, és mindegyikük adakozott. Matyi megjutalmazta az őt szolgaként segítő koldust, azután felvitte a tele kalap pénzt a palotába, megmutatta a királynak:
- Felséges király komám, engedelmeddel, ezt a pénzt a templomnak adom, a szegények megsegítésére.

A király nevetett:
- Hát, bizony, alábecsültelek! Ám most jóvá teszem kishitűségemet!
Csengetett, mire bejött a trónterembe az udvari színtársulat igazgatója. A király így szólt hozzá:
- Igazgató Úr, az az óhajom, hogy nyári színházi darabjukban, a "Honunk dicső seregé"-ben a hazafias koldus szerepét a színészi képességeit oly kiválóan megmutató Bikfic Matyi kapja meg!

A színház igazgatója alázatos "Igenis, felség!"-gel válaszolt. A király magukra hagyta őket. Az igazgató megkérdezte Matyit: mennyit kér naponta a szerep eljátszásáért?
- Én csupán hat aranyat előadásonként! - szerénykedett Matyi.

- Hat aranyat, azért a kis szerepért! - hördült fel a színházigazgató. Hiszen csak néhány szavas szerep! A főszerepet eljátszó Barlangy Dániel csak két aranyat kap, ráadásul az ő szövege a leghosszabb a darabban, harmincnyolc írott oldalnyi!

- Márpedig én nem leszek olcsójános! - nevetett Matyi. Ha az igazgató úr semmibe akarja venni a király óhaját, hát tegye!

Ezt az igazgató, persze, nem merte megtenni. Matyi minden előadás után megkapta a hat aranyat. Ne gondolja senki, hogy a színtársulat igazgatója emiatt szegényebb lett. Távolról sem, mert a király eljött személyesen megtekinteni Matyit a "Honunk dicső serege" című színdarabban. Ha pedig ő ott volt, hízelgő udvaroncai, konclesői mint maradhattak volna távol, még ha egy-egy jegy számukra, az első sorokban három-négy ranyba is került?!

A király gratulált a színészeknek. Matyit később a palotában külön is megdícsérte játékáért, de azért tréfálkozón hozzátette:
- Légy óvatos, Matyi, nehogy egyszer tényleg koldusbotra juss, mert rájössz: nem kellemes az még kolduskirályként sem!

Matyi egyből visszavágott:
- Te is vigyázz, király komám, nehogy egyszer alattvalóid mind koldusbotra jussanak, mert akkor te is a koldusok királya leszel, és rájössz: királyként sem lesz az kellemes! Törődj többet az alattvalóiddal, kevesebbet az alávalóiddal!

No ha más tett volna ilyen megjegyzést a királynak, az bizony alaposan megjárta volna, - de Matyitól, kedves udvari bolondjától még ezt is elviselte a felséges úr!