Ferkó még kisfiú volt, nővére, Katalin, már nagylány, amikor édesanyjuk is meghalt, árvaságra jutottak. Élő rokonuk nem volt, de a bíró, Bölömbikás Benedek, megszánta az árvák szép kis házikóját, és így szólt:
- A ház legyen az enyém, cserébe én majd alkalmazom a kisfiút libapásztornak!
Kap minden évben egy pár csizmát, egy inget, egy gatyát, no meg nem fog nálunk éhen halni!

A fiú testvérét, Telitarisznya Katalint, a falubeli vargáék, Borotvásmorotvás Mártonék vették magukhoz, az öt gyerekük mellé. Katalin nem járt rosszul, mivel a varga családja addig is kedvelte őt. Sokat dolgozott, de nem kapott kevesebbet enni, mint a többiek.

Ferkó a bíróéknál megkapta ugyan a csizmát, de lyukas volt a talpa, az inget és gatyát is, de alig győzte megvarrni rajtuk a szakadásokat. A pár csizma mellé mindennap kapott egy pár pofont is a bírótól. Ez még csak hagyján, de a bíró két komisz fia is gyakran elverte. Ha pedig visszaütött, akkor a bíró őt fenekelte el, a nadrágszíjjal. Reggelire kapott egy karéj kenyeret, ebédre tanácsot: szedjen magának a réten papsajtot és vadsóskát, vacsorája pedig ismét egy szelet kenyér volt, olykor még annyi sem. Az a libanyáj viszont igen nagy, amit a réten meg kellett óvnia rókától, sastól, tolvajoktól.

Egy napon az történt, ami nem szokott megtörténni. Úri öltözetű fiatalember nézegette a fákat, bokrokat, patakpartot. Mit keresett, mit nem? Nem tudni, de hogy Ferkót megtalálta, az bizonyos. Beszélgetni kezdett vele. Ferkó sok mindenről mesélt, amit még özvegy édesanyjától hallott. Az úri öltözetű fiatalembernek, Kékékköves Gedeonnak, nagyon megtetszett az élénk szemű, jóeszű fiúcska. Úgy döntött: inasául fogadja fel. Együtt terelték be a libanyájat a faluba. A bíró mérges lett, hogy a fiú már fényes nappal hazafelé hajtja a libákat, de az úriember jelenlétében nem merte felpofozni. Kékékköves Gedeon elmondta, hogy felfogadja a fiúcskát, de ha a gyerek tartozik valamivel a bírónak, ő azt most kifizeti.

Kapzsi volt a bíró. A házról nem szólt semmit, ami a testvérek után maradt, viszont elkezdett sopánkodni: harminc napja van nála ez a fiú, de már mennyi sonkát, kolbászt, hurkát, sajtot megevett! Három pár új csizmát elszaggatott, nézze csak az úr, most is milyen rongyos a lábbelije! Hát ha olcsón megszámítja, akkor is van az hatvan arany!

A bíró úgy gondolta: jó nagy összeget mondani, mert hátha alkudozik az úr. Kékékköves Gedeon azonban elővette az erszényét és így szólt:
- Rendben! Kicsit csodálkozom ugyan, hogy ez a kisfiú egész huszárregiment
helyett evett, de ha így van, akkor így van. Ám ezek az aranyak, amit átadok Önnek, csak olyan embernek valók, akik szeretik az igazmondást!

A bíró égre-földre, keresztútra-faszentre esküdözött, hogy ő a legigazmondóbb, legigazságszeretőbb ember a faluban. Gedeon mosolygott magában: ha ez így van, akkor milyen lehet a többi?!

A törvény pocakos őre-magyarázója a ládájába tette az aranyakat, a többi mellé. Ezt a ládát napközben, amikor ült, a széke alatt tartotta, éjjel meg az ágya alatt, a bezárt szobában, nehogy ellopják.

Nem is lopták el, ám amikor legközelebb egy ügyben ítélkezni akart, megszólaltak a ládában az aranyak, jó hangosan, minden jelenlevő hallhatta:

- Ebből egy szó sem igaz! Ez a bíró de nagy gaz! Az az írás zsebében! Bűnössé lett, nem vétlen!

Megijedt a bíró csudamód, nagy nehezen kimagyarázta a dolgot, hogy biztosan valaki az ablakon át kurjantotta be ezt a hamis gúnyverset. Ám utána, már négyszemközt, így szólt a feleségéhez:

- Bűbáj varázsolta hangoskodóvá az aranyakat! Ez az ördög műve! Ő is a ládában van! Vigyük a ládát a templomba, de gyorsan, ott talán kiugrik belőle az ördög, és elszalad!

Feleségének azonban több esze volt, rárivallt a férjére:
- Ostoba! Azt akarod, hogy az isten is tudomást szerezzen sötét ügyeidről?! Meg a templomban levők? No és ha kiugrik a ládából az az állítólagos ördög, akkor esetleg az aranyakat is mind magával viszi! Én inkább azt tanácsolom: most egy ideig ítélkezz igazságosan, később majd meglátjuk, hogy mit tehetünk. Talán a bűbáj eltűnik, magától...

Így is tett a bíró, mert ugyan a mondás úgy tartja, hogy "hosszú haj, rövid ész", - de azért nem mindig a mondásnak, meg mondogatóinak van igaza.

No de térjünk vissza a testvérekhez: Ferkóhoz és Katalinhoz. Ferkó tudása, Gedeon inasaként, nőtt, mint esőben a gomba. Meg-meglátotogatták Katalint a vargáéknál, akik szívesen fogadták őket. Gedeon meggyőződött róla, hogy Borotvásmorotvás Mártonék családja rendes család, Katalint sem bántja ott senki, szeretik, segítik. Megkérdezte hát Mártont és feleségét: milyen ajándékot hozzon nekik legközelebb?

Azok szabadkoztak-tréfálkoztak: nem kérnek ajándékot ilyen kedves embertől, mint Gedeon. Jól jönne nekik egy terüljasztalkám, vagy aranytojás tojó tyúkocska, de ilyet biztosan nem tudna hozni...

Legközelebb azonban, amikor Gedeon, Ferkóval együtt, meglátogatta őket, mégis hozott valamit ajándékba, ami nagy meglepetést keltett: egy ütött-kopott faliórát. Márton és a felesége arra gondolt: ez már az ócskapiacra kívánkozó tárgy, de azért jól jön nekik, mert nincs faliórájuk, csak egy ébresztőóra, igaz, az is megmutatja az időt. Köszönték, illedelmesen. Borotvásmorotvás Klárika, ez a gyönyönyörű nagylány, egy paraszthajszállal talán át is lépte az illem határát, mert - rátetézőn a óra által keltett meglepetésre - csókkal köszönte meg Gedeonnak az ajándékot. No de többnyire mégis jobb, ha a szív árulja el magát, mintha a szívet árulják el! Ezt hamarosan beszédes boldogság bizonyította be Gedeonnál és Klárikánál is.

Másnap igen fura dolog történt. A varga éppen egy készülő cipőn kopácsolt, amikor megszólalt a falon az óra:

FÁBAN A SZÚ PERCEG.
NEM VAGYOK ÉN HERCEG!
MÉGIS TUDOM: SZEMFÜLESEK
MA TÁN PÉNZT IS NYERNEK.
A PIACON A LÁBBELIK
MOST JÓ ÁRON KELNEK!

- Rakjátok fel, gyerekek, a taligára az összes cipőt, csizmát, papucsot! - kiáltott fel Márton. Fogjátok be a csacsit! Megyünk a piacra. Meglátjuk, hogy igazat mondott-e ez a fura órauraság.

Igazat mondott. Attól kezdve többször is jó időben felhívta a Borotvásmorotvás-család figyelmét a piaci lehetőségekre. Gyarapodtak is szépen évről-évre. Örült ennek Márton, még akkor is, ha éppen borotválkozás közben érte a hír!