Feltöltve: 2010-09-16 16:50:27
Megtekintve: 6104
Az akác már az esti holdra gondol
Az akác már az esti holdra gondol:
a kerekségre, mely békét világít.
Diólevélen elleng sárga, barna, -
és csend honol, őszt-intő koppanásig.
Nyílik az utca, s a muskátlis ablak.
Zilált a piros kis dacos virágon, -
és érthetetlen is, miként a szépség
mindig az, magát szemtükörbe mártón.
Az évek múltak, és hová jutottál, -
bárki is vagy? Lehet, nem vetted észre
mint mennek át elhitt útjaid egyre,
ha győztek is, - egy vesztes messzeségbe.
Ha itt vagy is, s bárki is vagy: Sehol sem
körülfog, úgy, hogy az felfoghatatlan!
Égig kiálthatsz elképzelt keresztet,
s forog fogyó fény gondolt csillagodban.
Szép ez az utca, a muskátlis ablak,
s dió koppan a kérő kőtenyérbe.
Mégis: virágszín vérzik, elpiroslik.
Hold jön, hallgat. Mi volt, ami megérte?
Talán annyi: önmagad be nem csaptad,
s így láthattad a becsapott világot.
Mégis: ez kín csak, könny-cseppentő játék,
nincs-istenektől gúny-szavakkal áldott.
Kinek a vers? Nincs senki, senki, senki.
A hold-hamisság békét nem világít.
Kereszt, - ha van - rá csak magad feszíted,
s látszat-léted rossz, tépett éjszakáit.
Múlandón hullók! Rejtély-álmú verset
megérthetnétek, külsőkhöz szokottan?
Csillag-lényeg, - ha van - belül, a mélyben,
s lélek-tűz nélkül megtalálhatatlan.
A nincs-akác az esti holdra gondol,
s ki nem mondott, kereső önmagára.
Nincs-ablak nyílik, vérszín felviláglik.
Be nem csapó szó, jajduló, te drága!
(2010)
a kerekségre, mely békét világít.
Diólevélen elleng sárga, barna, -
és csend honol, őszt-intő koppanásig.
Nyílik az utca, s a muskátlis ablak.
Zilált a piros kis dacos virágon, -
és érthetetlen is, miként a szépség
mindig az, magát szemtükörbe mártón.
Az évek múltak, és hová jutottál, -
bárki is vagy? Lehet, nem vetted észre
mint mennek át elhitt útjaid egyre,
ha győztek is, - egy vesztes messzeségbe.
Ha itt vagy is, s bárki is vagy: Sehol sem
körülfog, úgy, hogy az felfoghatatlan!
Égig kiálthatsz elképzelt keresztet,
s forog fogyó fény gondolt csillagodban.
Szép ez az utca, a muskátlis ablak,
s dió koppan a kérő kőtenyérbe.
Mégis: virágszín vérzik, elpiroslik.
Hold jön, hallgat. Mi volt, ami megérte?
Talán annyi: önmagad be nem csaptad,
s így láthattad a becsapott világot.
Mégis: ez kín csak, könny-cseppentő játék,
nincs-istenektől gúny-szavakkal áldott.
Kinek a vers? Nincs senki, senki, senki.
A hold-hamisság békét nem világít.
Kereszt, - ha van - rá csak magad feszíted,
s látszat-léted rossz, tépett éjszakáit.
Múlandón hullók! Rejtély-álmú verset
megérthetnétek, külsőkhöz szokottan?
Csillag-lényeg, - ha van - belül, a mélyben,
s lélek-tűz nélkül megtalálhatatlan.
A nincs-akác az esti holdra gondol,
s ki nem mondott, kereső önmagára.
Nincs-ablak nyílik, vérszín felviláglik.
Be nem csapó szó, jajduló, te drága!
(2010)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!