Sokszor első pillantásra jámbor dolgokban is feltűnik a mögötte meglapuló rossz politika. Itt vannak például a labdarúgás szurkoló táborai. Magyarországon a sport, de kiemelten a labdarúgás hagyományosan nagyon átpolitizált. A labdarúgó-csapatát biztató, annak sikeréért drukkoló jóérzésű embereket nyilván nem akarom bántani (ha magam nem is kedvelem a labdarúgást, továbbá azt sem értem teljesen, hogy ők miért mennek el a mérkőzésekre, amikor a vandáloktól még testi épségüket is kockáztatják, illetve érteni értem, de nem helyeslem).

A labdarúgást, mint sportot, és a hozzá rendelt "sportőrületet" már az 1950-es években kiemelten támogatták, ami később is fennmaradt (más sportágak rovására is). Ám azidőtájt a vandálkodás a mérkőzéseken szinte nem is létezett, mert szigorúan büntették. Ez korántsem mondható el a rendszerváltás óta eltelt időre és a jelenre. A hírek szerint tegnapelőtt (2010. szeptember 11-én) megismétlődtek (hányadszor?) azok a jelenetek, amelyek ugyan nem ismeretlenek egy sor más országban sem, mégis Magyarország szégyenei közé tartoznak. Idézet a híradásokból: "Még el sem kezdődött az Újpest–FTC labdarúgó-rangadó, egy szurkolót már kórházba szállítottak. Egy 17 éves újpest szurkolót késsel megszúrtak..."
"Az NB I ősi riválisainak találkozója előtt a zöld-fehér szimpatizánsok – legalább kétezer fanatikus – külön metróval érkeztek az Újpest Városkapu megállóhoz, ahol több tucat rendőr várta őket. A rendőrség nagy erőkkel készült a derbire, a Váci út és a Megyeri úti stadion között még a környező utcákat is lezárták, hogy biztonsággal szétválasszák a két szurkolótábort. Arra azonban nem voltak felkészülve, hogy néhány Fradi-drukker vonattal érkezik Újpestre. A vasúti megállónál össze is csaptak a zöldek a lilákkal."

Magyarországon a rossz politika egyik (no azért távolról sem a legsúlyosabb!) következménye az ilyen labdarúgó-mérkőzéseken történtek többé-kevésbé szembehunyásos kezelése. A rendőrség - valószínűleg - nem tehet a jelenleginél sokkal többet, amíg a mögötte álló politikai akarat nem támogatja jobban. Az ügyészségre, bíróságokra ez már kevésbé áll, hiszen nagyon enyhe ítéletek születtek azoknál is, akik egy-egy ilyen alkalomkor köveket dobáltak a rendőrökre. (Még fokozottabban áll ez egy másik, de sok tekintetben az előzőekkel azonosságot mutató eseményre, a televíziós székház 2006. évi "ostromára", egyes külföldi televíziós- és rádióadások teljes joggal nevezték a behatolókat "Hungarian mob"-nak, vagyis "magyar csőcseléknek".)

Amikor a "rossz politikát" említem, nem arról van szó, hogy a sportot teljesen politikamentessé lehetne vagy kellene tenni, de jó politikát is szolgálhatna. A Magyarországnak nemzetközi és hazai sikereket hozó sportolók teljesítményének én is örülök, mint emberi teljesítménynek (annak ellenére, hogy nem vagyok sportrajongó).

A tegnapi - és az azt sorozatban megelőző, olykor más konkrét okhoz kapcsolódó - események mögött bonyolultabb helyzet találhat az, aki becsületesen elgondolkodik rajtuk. "Csőcselék" című verseben rámutatok: a kőhajigálók legtöbbször áldozatai is a "mögöttük álló csőcseléknek" (ez nem jelenti azt, hogy ők nem tehetnek semmiről, de valójában "ember-termékei" egy rossz politikának). Így van ez az FTC "vandál-szurkolóinál" is, érdemes elgondolkodni azon: nem támogatja-e éppen őket a fehéringes, "mögöttes csőcselék" különös előnyökkel, fokozott elnézéssel tetteik iránt? No az érthető, hogy cselekményeiket nyíltan - tekintettel választóikra - egyetlen párt sem támogatja, - de ettől még fennáll a kérdés jogosultsága.

Ám térjünk rá egy, az esetleg olykor csak egymást sértegető, gyalázó labdarúgó-táboroknál (no ezt a mocskolódást is honnan tanulhatták?) sokkal-sokkal "jámborabb", látszólag azokkal egy napon sem emlegethető jelenségre, a fiatalok zenekarok iránti túlzott rajongására.

Körülbelül egy héttel ezelőtt régi képsorok jelentek meg az egyik tévécsatornán az egykor világőrületet-világrajongást kiváltó "The Beatles" zenekarról, tagjai a képeken igencsak "jejejéztek". A brit királynő később a zenekar tagjait lorddá emelte, ami ellen volt olyan brit állampolgár, aki addig kapott összes kitüntetését visszaküldte, tiltakozásul, a királynőnek. (Ha nekem lett volna tőle ilyen kitüntetése, akkor én is visszaküldtem volna, de, szerencsére, nem volt. Ami nevetséges, az nevetséges, akár királynő teszi, akár koldusasszony.)

A "The Beatles" zenei teljesítményét akkortájt (fiatalon!) sem tudtam ugyan megítélni (nem vagyok zeneértő), annál inkább meg tudtam és tudom ítélni az ilyen tömegjelenségek lényegét, okait. Ezek az okok csak kisebb részben tiszteletre méltóak. Akkor is, ma is az ez a túlzásba vitt zenerajongás a kapitalista (piacgazdasági) társadalmi rend sok tekintetben káros "terméke". A fiatalok elfordulását segíti a jelen világától, attól a világtól, amelyben alapvetően fontos értékek (így például a szerelmi házasságon alapuló családé) tömegesen mennek tönkre (évente a gyermekek több, mint egyharmada házasságon kívül születik Magyarországon is). A "fogyasztói társadalom" ezzel is, meg ezernyi más nyomásával is nem-gondolkodó, sokszor nem hogy másokkal, hazájával, de önmagával sem törődő (gondoljunk a diszkó-drogokra!) páriákká tesz megannyi fiatalt Magyarországon (és a nagyvilágban), tömegesen, aljasul, - de igen sikeresen. A problémákkal való - szavakon túli - szembenézést ma nem vagy alig-alig látom ebben az országban (persze, a nagyvilágban is általában hasonló a helyzet).

Mindezt csak a magam részére írom ide, netnaplómba. Nem várom a helyzet jobbulását, mert nem látom azt a "magyar összefogást" még azoknál a problémáknál sem, amelyeknél "elvileg" megteremthető volna egy közmegegyezés, legalábbis valamilyen szinten, mert az egyes parlamenti pártok mögött álló csoportok, társadalmi rétegek érdekei, ha nem is egyeznek meg teljesen mértékben, ezeknél nem állnak egymással szöges ellentétben. Az összefogás hiányának sajnálatos okait viszont nagyon is látom...

(2010)

(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)