Mit tehetnék ennyi érvénytelen jeggyel?
Meg kéne nyugodnom, ha már egy évszázad eltelt.
Az én szívem időutazó, hol ezer évre vagy, hol a vállamon alszol.
Hol harsog fejemben, a régi dallam, hol azt sem hallom hol szól.

Ébredek egy érzéssel, nem is ez a rémálom, amiben élek
Igazából akkor álmodtam, mikor veled éltem.
Lehetsz Te bárki, másnak béka vagy királyfi,
Aki szívem örökre kérte most azt sem tudom ki.

Van egy apró vászon a fejemben, sok-sok képpel
Van sok kép, tarkában fekete-fehérben.
Ott most is gondtalanul táncolunk éppen.
E világban a MI az örök fogalom,
Itt nincs olyan, hogy mással, vagy külön utakon.

De ahol én élek ott senki sem ismer, nincsenek remények
Nemhogy nem olvasták, címe sincs ennek a regénynek.
Ki sem adták, meg sem fogalmazták, el sem kezdték fogalmazni.
Így meg sem születtünk, és ebben a világban soha nem is fogunk meghalni.

A tény tehát, hogy akár álom, akár fémes illatú valóság
Számunkra egyikben sincs egy sarok, nem ám egy ország.
Ha egy kopott könyv vagy egy vonatjegy előkerül
Egy széles, szivárványos szélű vászon belőle kiterül
S azon a vásznon ott táncolunk, s szeretkezünk,
Ugyan, úgy ahogy egykor lázzal a tóparton tettük.