Feltöltve: 2010-09-06 15:28:09
Megtekintve: 6015
AZ AGRESSZIÓRÓL
Egy ős-, örök-érvény jelenség
az élettel még karöltve jár.
Akár hű férj, és hű feleség.
Egybekeltek tán örökre már?
Szükséges rossz, szükségtelen jó,
szükséges jó, szükségtelen rossz.
E titkos árny az agresszió,
s bölcsője a végtelen kozmosz.
Hiszen amióta csak tágul
az ismert-ismeretlen világ,
az erősebbé kiváltságul,
hogy zsarnokként vethet ki igát.
Vagy láncra verve foglyul ejti,
akár gazdája a kis morzsát,
vagy felemésztve elfelejti
ezt a csekély testű létformát.
És ez a káoszbéli törvény
ott él élő-, élettelenben,
és beszívta az élet-örvény,
s már kering az új végtelenben.
Az evolúció folyamán
végig gerincoszlopként haladt,
s az élet minden nyomvonalán
más-más köntösben, de maradt.
Az erősebb érvényesíti
bősz fennhangon akaratát,
mint hajnalban ha elteríti
a domináns kakas szavát.
Az elnyomott ellentétében
veti el kövér földbe génjét,
hátrahagyva nemzedékében
felsőbbrendűn kódolt énjét.
Ez az erő most is kísért
az új létszint tudatában,
s van egy titkos melléktermék,
mit végig hordott magában.
A világ kihalt terében
parányi létbuborékba
beszivárgó erejében
termett lét e kis hajlékba.
Mikro-, nano-, piko-, netán
ezeknél picibb világban?
Exa-, peta-, tera-, megán?
Zongorázva a homályban,
a lángelmék diadalán
saját, körbezárt sátrában
tört a csúcsra saját hadán
a mindenható tudomány.
Feléledt egy szép napon,
mint többet ésszel áramán
munkára fogott szélmalom.
És elméjének tára tán
a harctéren lesz kész haszon.
A katonai hatalom,
mint mennyei magaslaton
tornyosuló fölény-halom,
vérrel kövezett utakon;
merev, monoton nyugalom,
mely így megdermedt lénnyé vál.
Lőszer-, tank-, és térképgyár.
S a térkép égbenyúló már,
lándzsája tűz vagy négy szférán,
vagy a csuda tudja hányon,
és az akadály észlétrán.
Itt már nem kell térkép tán,
hiszen ahol jár ott rányom
egy jelet a világra.
És bármily kis arányon
maradjon is hátra,
de marad nyom
a sárba.
Vagy ez a sár járja át
a kezdet-kezdete alfát,
vagy tekintetünk súrolja
a jövő omega talpát.
Ám egy lepel áthurkolja,
s elfedi az arcát,
s így nem tudni merre tolja
gyökérszerű karját.
Gátolják, vagy hajtják,
az élet így is, úgyis terjed,
de nem tudni épp merre.
Életre mily alakban gerjed?
vajon van-e terve?
Napjainkban életgyöngyünk
a globál-egység felé gördül.
És öröm-, vagy bánatkönnyünk,
mit egységgé olvaszt az ár
egy nagy közös cél felé száll.
Már más úr felé könyörgünk,
ám ez a kar sem tárva vár.
az élettel még karöltve jár.
Akár hű férj, és hű feleség.
Egybekeltek tán örökre már?
Szükséges rossz, szükségtelen jó,
szükséges jó, szükségtelen rossz.
E titkos árny az agresszió,
s bölcsője a végtelen kozmosz.
Hiszen amióta csak tágul
az ismert-ismeretlen világ,
az erősebbé kiváltságul,
hogy zsarnokként vethet ki igát.
Vagy láncra verve foglyul ejti,
akár gazdája a kis morzsát,
vagy felemésztve elfelejti
ezt a csekély testű létformát.
És ez a káoszbéli törvény
ott él élő-, élettelenben,
és beszívta az élet-örvény,
s már kering az új végtelenben.
Az evolúció folyamán
végig gerincoszlopként haladt,
s az élet minden nyomvonalán
más-más köntösben, de maradt.
Az erősebb érvényesíti
bősz fennhangon akaratát,
mint hajnalban ha elteríti
a domináns kakas szavát.
Az elnyomott ellentétében
veti el kövér földbe génjét,
hátrahagyva nemzedékében
felsőbbrendűn kódolt énjét.
Ez az erő most is kísért
az új létszint tudatában,
s van egy titkos melléktermék,
mit végig hordott magában.
A világ kihalt terében
parányi létbuborékba
beszivárgó erejében
termett lét e kis hajlékba.
Mikro-, nano-, piko-, netán
ezeknél picibb világban?
Exa-, peta-, tera-, megán?
Zongorázva a homályban,
a lángelmék diadalán
saját, körbezárt sátrában
tört a csúcsra saját hadán
a mindenható tudomány.
Feléledt egy szép napon,
mint többet ésszel áramán
munkára fogott szélmalom.
És elméjének tára tán
a harctéren lesz kész haszon.
A katonai hatalom,
mint mennyei magaslaton
tornyosuló fölény-halom,
vérrel kövezett utakon;
merev, monoton nyugalom,
mely így megdermedt lénnyé vál.
Lőszer-, tank-, és térképgyár.
S a térkép égbenyúló már,
lándzsája tűz vagy négy szférán,
vagy a csuda tudja hányon,
és az akadály észlétrán.
Itt már nem kell térkép tán,
hiszen ahol jár ott rányom
egy jelet a világra.
És bármily kis arányon
maradjon is hátra,
de marad nyom
a sárba.
Vagy ez a sár járja át
a kezdet-kezdete alfát,
vagy tekintetünk súrolja
a jövő omega talpát.
Ám egy lepel áthurkolja,
s elfedi az arcát,
s így nem tudni merre tolja
gyökérszerű karját.
Gátolják, vagy hajtják,
az élet így is, úgyis terjed,
de nem tudni épp merre.
Életre mily alakban gerjed?
vajon van-e terve?
Napjainkban életgyöngyünk
a globál-egység felé gördül.
És öröm-, vagy bánatkönnyünk,
mit egységgé olvaszt az ár
egy nagy közös cél felé száll.
Már más úr felé könyörgünk,
ám ez a kar sem tárva vár.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2010-09-09 07:30:51
Az agresszió nyilván beláthatatlan ideig fennmarad, hiszen bonyolult ok-szövevénye is létezni fog (mely okok jelentős része azért világosan meghatározható), - ez igaz. Az is igaz, hogy a jelen morális szempontból is igen lehangoló a világban.
A történelem gondos áttekintése azonban valamelyes optimizmusra is okot ad, hiszen - ha messze nem is a kívánt mértékben! - fejlődés is jól megfigyelhető a humanizmus irányában.