A pirospacsi kissé együgyű gyerekjáték. Szabálya egyszerű: az egyik felfelé fordított mindkét tenyerébe a másik beleteszi kézfejecskéjét. Akinek alul van a tenyere, az ráüthet a másik valamelyik, vagy akár mindkét kezére, ha sikerül neki, mert nem rántják el előle. Ha a másik sikeresen elrántja, akkor cserélniük kell. Akinek a keze sok ütést kap, azé piros lesz, mint ahogyan a pofonoktól is piros lehet valaki arcocskája. Egykor, mint iskolásnebuló, én is játszottam ilyet, de nem sokáig, mert, elgondolkozós típus vagyok, az pedig előnytelen e játéknál, kedvez a bőr kedvezőtlen kivörösödésének. No meg veszteni is utálok!

Az viszont megdöbbentő ami azon a döcögő vonaton történt. A vasúti fülkében nagyon szép, előkelőnek látszó leány ült, egymagában. Amikor a délceg Kétkékkutatkutassy Károly belépett, és engedelmet kért a hölgytől, majd letelepedett, elővett egy könyvet és olvasásba merült, a leány egy kis ideig örült, hogy a férfi ilyen tapintatosan úgy tesz, mintha észre sem venné az ő szépségét. Ám miután Károly még félóra múlva is csak olvasott, a lány kezdett másképpen vélekedni. Talán már félóra hosszat fél megszólítani őt ez a jóképű, fiatal úr? No és mit olvas? MADARAK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA?

A leány, Kanyargósútvégi Piroska, kipróbált néhány ötletet az általa egykor áttanulmányozott könyvecskéből, amely a Szende lányok illedelem-mutatója címet viselte. Elővette, majd leejtette csipkezsebkendőjét, kétszer is, amit a vele szemben ülő kétszer is felvett, és tisztelettel átnyújtotta neki. Ez nem használt a közelebbi megismerkedés ügyének, ezért meglökte a csomagtartóban levő bőröndjét, de olyan ügyesen, hogy az ráesett a férfira, meg annak madaras könyvére. Most már a férfi engedelmet kért a bemutatkozásra, amit a leány előbb is megadott volna neki, ha az felhagy a könyvolvasással.

Kanyargósútvégi Piroska ügyes leány volt, tudta, hogy a állatokba - legyenek azok halak, madarak vagy négylábúak - belebolondult tudományos férfiakat, ha szépségével nem tudja meghökkenteni, meglepheti furcsa viselkedésével. Így szólt Károlyhoz:
- Kedves Uram, talán furcsának találja javaslatomat, de oly hosszú, oly unalmas ez a vonatozás. Játsszunk pirospacsit! Tudja, hogy mi az?!

Károly tudta, de zavarában csak hebegett-habogott:
- Tu-tudom, kedves Kisasszony, de... Nos az Ön elragadóan bájos kezecskéjét mint is merném megütni, akár játékból is!

- Ne törődjön azzal, csak üsse, ha tudja! Melyikünké lesz pirosabb?! Fogadok, hogy az Öné! Ha az enyém, akkor megcsókolhatja mindkét kezemet. Ha az Öné, akkor kölcsön adja nekem azt az érdekes könyvet a madarakról! - nyugtatta meg Piroska.

Károly, persze, e játéknál nem mert nagyot ütni a leány kezére, csak igen kicsit, mintha simogatná. Ezzel szemben a leány nem kímélte olyan nagyon Károly kezét, bár azért mértéket tartott a kézpirosításban, mivel a férfiak ritkán kedvelik a férfias lányokat. No Éva nem is volt férfias, inkább nagyonis nőies, alakjában is, viselkedésében is. Okosan Timflitumpfli Tóbiás, a nagy filozófus jelszavát követte: "A nő legyen nő, minél inkább nő, kelleme, kelete keleten, nyugaton annál inkább nő!" Ez a Tóbiás nem volt házas, de a fentebbi bölcsességet a nőkről a legjobb helyről szerezte és tulajdonította el magának: a szakácsnőjétől.

A pirospacsiban Piroska győzött, de igen nagylelkűen viselkedett: megengedte, hogy Károly, vesztes léte ellenére, megcsókolja mindkét kezét, sőt, ráadásul az egyik kisujját is. Károly viszont kölcsönadta a leánynak a MADARAK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA című könyvet. Piroska rögtön elmerült a könyvben, bár félszemmel azért szemmel tartotta Károlyt, sőt, olvasás közben időnként kérdezgette erről-arról. Kiderült: Károly nem madártudós, a könyvet egy tudós barátjának viszi ajándékba, aki annyira szereti a szárnyasokat, hogy, ha egyet meglát, madarat lehet vele fogatni, úgy örül, illetve lehetne, ha olyan ügyes volna, hogy fogni is tudna. Ő maga csak huszárhadnagy, kis földbirtokkal, kis falusi kastéllyal, két cseléddel. Szórakozásból ő is szokott írni, de nem madarakról, hanem afrikai kalandokról. Járt-e Afrikában? Nem járt, ahhoz nem elég a kis birtokból származó jövedelme, de egyszer, ki tudja, talán elutazik egy érdekes tájra. Afrikába azért utazna el, hogy, legalább életében egyszer, lőjjön egy elefántot!

Piroska máris többet tudott a "ki"-nél, kérdőjel nélkül, mivel tudta: ez a Károly őhozzájuk fog elutazni, csak még nem tudja. Azt sem tudja, hogy az ő birtokuk, kastélyuk nem kicsi, hanem nagy, azt sem: az ő édesapja huszárezredes. No hát nem is kell egy legényembernek mindent tudni, már a házasság előtt!

A legény lelkére kötötte: feltétlenül látogassa meg őt, madárszerető tudós barátjával együtt, szülei sasszemföldi birtokán.

Károly tudós barátja, Égrenéző Dániel, szorgalmas madárnézegető volt, de jobban szerette a madarakat az ablakából, karosszékéből nézegetni, vagy madártalan napokban a képeskönyvekben. Ettől függetlenül ABLAKOM MADARAI, valamint ERKÉLYEM CSŐRÖSEI című könyvei sikert arattak, bár a madártanászok egyrésze lenézte őt, mivel kevés latin szót használt bennük, és gyakran úgy írt, hogy azt az egyszerű, tudatlan emberek is megértették volna, - ha olvastak volna könyveket, a piff-puff regényeken és a szerelmes limonádé-történeteken kívül.

Piroska jól előkészítette otthon a két legény látogatását. Mamája édes süteménnyel és mézes szavakkal várta őket, az ebéd inkább a szakácsnő műve volt, de azért is a mama kapta a dícséretet. A huszárezredes jól elbeszélgetett Károllyal, a hadnaggyal, minden gőg nélkül, a múlt és jelen tiszti fegyvereiről, és alig éreztette rangbeli felsőbbségét. Piroska szintén eladósorban levő leányhúga, Emerinda, a tudós Dánielt elcsalta a könyvtárukba, könyveket nézegetni, de ruházatát és viselkedését úgy igazította, hogy azért Dániel őt is nézegethesse, és egy későbbi csókolódzás lehetősége is eszébe juthasson.

A legnagyobb meglepetés Károlyt érte: nem csupán a hatalmas kastély, a kiterjedt vadaspark és nagy birtok miatt, hanem azért is, mert egy tisztáson mit látott? Fához kikötött elefántot! Az elefánton pedig táblát, ezzel a szöveggel:

AFRIKÁBÓL JÖTTEM! KEGYELEM, HADNAGYOM!
LŐJJÖN LE, DE AZÉRT ÉLTEMET MEGHAGYÓN!
FÜLBE TROMBITÁLOM MI VILÁGOS BESZÉD:
BÁTRAN MEGKÉRHETI EGY KEDVES HÖLGY KEZÉT!

Piroska nevetett. Károly úgy megörült, hogy most ővele lehetett volna madarat fogatni, de azért inkább Piroska kezét kérte meg, és fogta, nem is akarta elengedni.

Károly barátjával, Égrenéző Dániellel, nem ment olyan könnyen Piroska húgának, Emerindának az ügye, de egy talpraesett leány nem adja fel azt, ami nehezen megy, ha nagyon tetszik neki a legény. Dániel nagyon ismerte külsejükről a madarakat, de érdekes módon a növényeket kicsit sem, így csak egy kétórás séta után tűnt fel neki a parkban, Emerinda szavai nyomán: milyen sok növény neve kezdődik vagy végződik "csók"-kal. Amikor azonban feltűnt, akkor, mint Emerinda a nővérének később elmesélte, Dániel már nem is tűnt olyan félénknek, olykor, szerencsére, éppen ellenkezőleg.