Bár nem tudom, hogy merre vagy,
és nem tudom, hogy mit csinálsz,
de azt tudom, hogy most a fagy
ölel körül és néma gyász.

Bár ne lett volna az a nap,
amikor megismertelek,
átkozott az a pillanat,
mikor megbénított szemed.

Bár küzdöttem én ellene,
nem is akartam jól tudom,
de jámbor lelked kelleme
mégis nap mint nap körbefon

Bár ne tudnám azt, hogy veled
minden lopott perc egy álom,
hogy édes lényed egy sziget
a háborgó tenger tájon.

Óvó öblödben a szívem
mindig megnyugvásra lelhet,
s elcsábító álomszínben
bont le minden ólomterhet.

Hosszú, zord viharok alatt
tudtam csak kikötni nálad,
majd jött egy metsző pillanat,
és egy sors küldte sáskahad
tépte ronggyá vitorlámat.

És ez a zord balsors sereg
jeges morajjal száműzött,
de most is hív örvény szemed
s én számkivetve szenvedek,
s csak szembeszélben vergődök

És a végtelen tengeren
sivár, kihalt kupolában,
bár küszködök keservesen,
s a szárazföldet keresem,
de vizet tapos a lábam.