Nem tévedés a cím. Köcsögvöcsök Károly és János tesvérek voltak. Félnótásak nem, de azért időnként úgy tettek, mintha azok volnának. Főleg csavargással foglalkoztak, amit nem egykönnyen lehet megbecsült foglalkozásnak nevezni. Ám a mesékbe olykor csavargók is kellenek, mert csak mese az, hogy mindenki a tisztesség és becsület mintaképe.

Most éppen nem volt éhes Károly és János, mert a padláson talált egy oldal szalonnát, meg három szál kolbászt. Igaz, nem a saját padlásukon találták, de ebbe most ne menjünk bele, mindennek megvan a maga ideje, a szalonna- és kolbász-eltűnéseknek is.

Még valamit találtak a legények egy ligetecskében: bájos kis ölebecskét. Magukhoz vették, majd csak jó lesz valamire. Elnevezték Pufinak, mert kedves, kerek képe volt.

Később hatalmas kutya is követte őket. Vagy talán a kolbász szagát? János a nagy ebet nem akarta, hogy magukhoz vegyék, de Károly így szólt:
- Nem ismered a nótát?! "Kiskutya, nagykutya nem ugat hiába..." Szükségünk van hiába nem ugatókra. Ha a kicsi esetleg mégis hiába ugatna, akkor itt lesz a nagy, pótkutyának.

A város szélén kastélyforma épület gőgösködött, de előtte nyájas, idős hölgy nézegetett. Pufi kutya odaszaladt az idős hölgyhöz, örvendezett, ugrándozott. A hölgy arca ragyogott az örömtől:
- Végre megkerültél, drága Fifikém!

Károly és János felvilágosította a hölgyet, hogy a kutyuska az övék, és Pufi a neve. Mindenkivel ilyen barátságosan viselkedik. Talán hasonlít a hölgy eltűnt Fifijére?!

Az idős hölgy zavarba jött. Mégsem Fifi volna ez a teljesen úgy kinéző, úgy viselkedő kutyus?! Felajánlott a Fifinek hitt Pufiért öt ezüstforintot, de még valami állást is ígért férjétől, a méltóságos úrtól.

Pufit egyébként a hölgy jogosan hitte Fifinek, mivel az is volt, de Károly később elmagyarázta testvérének: ha ők már hivatalosan átkeresztelték a kutyát Pufira, akkor az Pufi, és megilleti őket az öt forint. János ebbe belenyugodott.

A méltóságos úr felajánlotta nekik a juhászi állást, ha értenek a birkákhoz. Károly azt felelte, hogy értenek, ők is tudnak bégetni, ha kell. A méltóságos úr nevetett, kijelentette: birkapásztorként megkapják az elődjük fizetését, osztozzanak meg rajta.

A legények nagy kutyájuknak az Ebcsont nevet adták, és megbízták a hatalmas birkanyáj teregetésével. A kutya terelgette is a nyájat, de túlbuzgóságában bele a patakba. Nem volt mély a patak vize, így nem történt baj, csak annyi, hogy a nyáj nem akart megállni. Éppen arra jött Mérő Pista, egy minden hájjal megkent, furfangos legény. Azt mondta nekik:
- Túl sok birka ez egy kutyának! Adjátok el a felét a mirceparcai vásáron, most jó ára van a juhoknak. Én segítek eladni, - persze, nem ingyen!

Éppen állt a vásár, azon a rendetlenül beözönlő juhok nagy bajt csináltak volna, ha Mérő Pistának nincs olyan jó beszélőkéje, rábeszélőkéje, és nem megy oly gyorsan végbe az eladás. Így azonban tényleg jó áron kelt el a nyáj fele, a másik felét pedig visszaterelték a hegyen levő juhakolhoz.

A méltóságos úr először nagyon mérges lett amiért a háta mögött a fél nyájat eladták, de amikor átvette a pénzt, megnyugodott. Azt mondta a legényeknek: most már fél nyáj van csak, annak őrzéséért csak a felét fizeti. Azon osztozzanak!

Nem tetszett ez Károlynak és Jánosnak. Másnap kihajtották ugyan a birkákat a rétre, de egy óra múlva meggondolták magukat. Ők nem dolgoznak fél fizetésért!

Be akarták hajtani az akolba a birkákat, de az zárva volt, belülről, mivel Keménykupa László, a csendőrtizedes szórakozott ott Csöcsösköcsög Mariskával, egy harmincholdas falubeli gazda leányával, és a csendőr meg akarta őrizni a csendet, meg a leány tisztességét a lakodalomig, de meg azt sem szerette, ha szórakozásukat zavarják. Károly és János nem is merte zavarni, mert annak, aki túl sokat mer, könnyen a körmére koppintanak a merőkanállal.

Károly gondolt egyet:
- Mi nem vagyunk tolvajok! Tereljük be a juhokat a méltóságos úr parkkertjébe, utána hagyjuk ott! Mi meg álljunk odébb, oda, ahol megbecsülnek bennünket!

A méltóságos úr leánya és felesége a kertbe özönlő birkák láttán majdnem elájult. Nem is csoda, mert a birka nem tudós állat, a legritkább növényféleségeket is kész tudatlanul lelegelni, no meg a kastélyillemet sem tartja be, ide is rondít, oda is.

Károly és János beballagtak oda, ahol már voltak egyszer, a mirceparcai vásárra. Itt többen megismerték őket, kérdezgették, hogy nem vállalnának-e el birkapásztorságot, vagy valami mást. Megunta a két legény a felelgetést. Károly, aki írástudó volt, bár a helyesírással hadilábon állt, felírta egy sülthal-csomag papirosára, azt mutogatta mindenkinek:
FÉLPÉNZI MUNKA NEM KEL! JEGYEZÉK MEG ASZTAT!

Ez a kissé nevetséges felirat hozta meg a szerencséjüket? No talán ez is, meg az is, hogy feltűnt a vásárban Mérő Pista, akit már ismertek. Így szólt hozzájuk:
- Ha a birkáitokat el tudtam adni, eladhatlak titeket is! Potyompotyádi nagyságos úrnak nagy gazdasága van, de nagyon gyanakodik: meglopja az intézője. Meg is lopja, persze, de a nagyságos úr annyira felizgatja magát ezen, hogy még sírba viszi az izgalom. Én beajánlom magukat főintézőknek, kioktatom erre-arra, maguk pedig majd a markomba potyogtatnak ezt-azt.

Így is történt. A nagyságos úr főintézőivé tette a két legényt, Pista pedig kioktatta őket. A kioktatás után a két legény felkereste Markolómucsai Mártont, az intézőt, két-két bottal. Mindegyikük Márton asztalára vágott a két bottal, kétszer, meg rádásnak egy harmadikat is, és így ordítottak:
- Ezentúl nincs több becstelen lopkodás, csak becsületes eltulajdonítás! Idehozza hozzánk azt, amit lopni akar, mert különben betört fejet vakar! A lopni szándékozottból egy rész Potyompotyádi nagyságos úré, mert ő az úr, két rész a miénk, mert mi ketten vagyunk, egy részt pedig Mérő Pista kap, mint titkos főellenőr, mert, ha baj van, kell aki mér, és tudja mér'. Négy rész, kész!

Ebben maradtak. Mindenki elégedett volt, néhány régebbi elszámolás pedig elégetett. Minden lett: lakoma, koma, lak, lakon, ládán lakat. A ládák lakatai, persze, kinyíltak, ha kellett, hiszen a virágok is kinyílnak időnként, - a ládák miért ne követnék ezt a szép, virágos szokást?!