DIOGENÉSZ LÁMPAHISTÓRIÁJA

A bölcselő egy tér szerény kis kávéházában iszogatta szokásos feketéjét. A tér sarkában szónok röpítette a levegőbe békegalambhoz igen kevéssé hasonlító szómadarait. A körülötte állók kiáltásaiból, zajos helyesléséből, a magasba emelt feliratokól annyi eléggé kiviláglott, hogy nem a szeretet ünnepére gyűltek össze.

A bölcselő barátja, aki szintén a csészéjében levő keserű lét iszogatta, kicsit évődve jegyezte meg:
- No ezek között az honatyafiak és honhölgyek között neked is úgy kellene tenned, mint Digenésznek, aki fényes nappal fogta lámpáját, és a kíváncsiaknak így indokolta szokatlan tettét: "EMBERT KERESEK!" Ám kétlem, hogy a szó nemes értelmében könnyen találnál közöttük embert, akár egyet is!

A bölcselő elmosolyodott:
- Nagyon naiv bölcselő volt az a Diogenész! Annyit sem tanult meg, hogy Embert még fényes nappal sem szabad lámpával keresgélni, mert őt rendszerint úgy megfélemlítették az embernek nem feltétlenül nevezhetőek, hogy kénytelen volt elrejtőzni. Talán nem ismered ennek az országnak, ahol vagyunk, múltját és jelenét?! Nos Diogenész kora sem volt jobb kor... Nem szégyen tanulnia ebből-abból még egy jámbor bölcselőnek sem!