A cica ezt nyávogta Bevettek János portáján:
- Szolgálatot keresek! Borjút nem ellek, de ha kellek, hát kellek!

Elcsodálkozott János a beszélő cicán, azt kérdezte:
- Mi a neved?
- Kidobtak, mivel mindenütt kidobtak! - vallotta be a cica.

Elnevette magát János:
- No engem meg úgy hívnak: Bevettek! Úgy illik, hogy Bevettek bevegye Kidobtakot egérfogónak. Fel is veszlek, csak maradj veszteg! Mi lesz a béred? Egér, - ha eléred!

Büszkén, felemelt fejjel sétált már Kidobtak cica Fenefukarfenekes falu főutcáján: felfogadták! Ott viszont egy kalapos ember lecsüggesztett fejjel, lógó orral bandukolt. Kérdi tőle a cica:
- Orrod miért lógatod? Rádhúztak tán, jó nagyot? Rám is húztak, mégis, lám, akadt végül jó gazdám!

Kérdezte a lógó orrú ember is a cicát: kiféle, miféle a gazdája?
A cica nem titkolta:
- Kidobtak, de Bevettek befogadott. Jószívű a Bevettek, de rajta itt nevetnek.

Az ember felsóhajtott:
- A nevem Hiphopháp Hümér. Én is a jószívűségem áldozata vagyok. Min Dig Csen kölcsönkérte a varázslópálcám, majd elvitte Kínába. Nem tudom tőle visszaszerezni! Varázsló vagyok, pálca nélkül mit sem érnek bűvös, tudós versikéim.

A cica gondolkodott, majd így szólt:
- Felpakolhatnánk mi hárman: te, a gazdám, meg én. Visszaadatjuk Min Dig Csennel a varázspálcád, ha nem adja, cica karmát kapja. Nem kell az útra más, csak egy láda arany, meg egy láda ezüst. Annyid talán még maradt?!

- Maradt, maradt! - nyugtatta meg a varázsló a cicát. Egy-két ládával még több is az egynél.

- Az jó, mert miaó! - helyeselt a cica. Cirkuszosok leszünk, úgy megyünk Kínába. Vásárold be azt, ami kell: éhes oroszlán, trombitás elefánt, embert majmoló majom, piros gomborrú bohóc, cirkuszoló cirkuszoshölgyek, meg miegymás. A cirkusz neve legyen BEVETTEK CIRKUSZA.

Teljesítette a varázsló a cica kérését. No ez nem volt neki nehéz, annyi arannyal, ezüsttel. Nehezebb volt a cicának gazdáját, Bevettek Jánost az útra rábeszélni. Kétszer is kidobta a cicáját ezzel a kérésével a konyhából, harmadszorra azonban rábólintott. Legalább megnézi Kínát, úgysem látta még, mivel az Ázsiában van, Fenefukarfenekes pedig itt, a szemetes Libáshibás tavacska partján. Igaz, annyi szétdobált szemét, lyukas vödör, törött köcsög, tányérdarab,
piszkos rongyféle sehol sincsen, mint itt. Egy nagytekintélyű városi úr azt is mondta e tó környékére: "Meglátszik az itt élők magas kultúrája, ami itt van, az világökörség-örökség!" János ugyan nem tudta, hogy mi az a magas kultúra, de igen tetszett neki a mondás.

Kína messze van, de ha az utazók aranya, ezüstje sok, akkor mindjárt sokkal közelebb. Teltek, fogytak a hetek, már ott is voltak Min Dig Csen városában,
Gusztándagadámban. Ebben a városban olyanok éltek, akik mindig is szerették a cirkuszt, még ha nem is voltak Csenek. Eljött Min Dig Csen is. A varázsló felismerte, a betanított elefánt ormányával felemelte, a jólnevelt oroszlán lentről igen szigorúan nézegette. Arra a kérdésre, hogy hol van a varázspálca, Min Dig Csen azt bizonygatta, hogy Ná La Nin Csen birtokolja, de amikor a cica felfutott az elefánt felemelt orrmányára és Min Dig Csen pofikáját elkezdte kitetoválni, hát annak úgy tele lett a nadrágja, hogy leesett, a varázspálca pedig a nadrággal együtt a porondra távozott. A varázsló, Hiphopháp gyorsan felkapta, intett vele a négy égtáj felé, és azt kiáltotta:

Min Dig Csenből legyen kacsa!
Tollasodjon dagadt hasa!
Tojjon tojást, háromszázat,
s mindre fessen kacsalábat!
Macskák előtt elkacsázzon,
síró sárban sárga lábon!
Vak gödörben időt töltsön,
s máskor, amit kapott kölcsön,
köszönettel visszaadja,
mint az apja, meg nagyapja!

Min Dig Csen szánta-bánta bűnét, tojta-tojta a tojásokat, festegette rájuk a kacsalábakat. Ami a büntetésében nem volt benne, az is bejött: Lám Lám, a Fejreállított Világművészek és Ízlésbukfencezők Nemzetközi Szövetsége fővédnöke meglátta ezeket a kacsalábas tojásokat, és szívremegtető műremekeknek tartotta. Min Dig Csent, miután letöltötte idejét a vak gödörben, világhíres festőművészként ünnepelték. Boldogan dúdolgatta saját "Idétlenke időtlen ideálom" című dalszerzeményét:

Ó, kacsabébi, kacsababa!
Kacsázz ide, mert vár a papa!
Kinyílottál már szép szamaring!
Csőrömön csókod, kacsika, ring.
Varázsló pálca? Arra tojok!
Tojás! Ecsetdalt varázsolok!
Bár vak gödörben lát, aki lát!
Kél a tojáson szép kacsaláb!

Mindenki boldog lett a végén, talán nem annyira, mint a világhírességé lett Min Dig Csen, de azért valamennyire mégis. Bevettek János Kínában gyönyörű ferdeszemű feleséget szerzett, aki azonban ferde szemmel csak néhány kikapós lányra nézett, akik férjére szemet vetettek, de miután hármat felpofozott közülük, e leányok elkezdtek másokra nézegetni. Hiphopháp varázsló bűvös pálcájával eltűntette Fenefukarfenekes falu Libáshibás tavacskájának partjáról azt a ménkű sok szemetet, de ez senkinek sem tűnt fel, mivel három nap múlva a környék lakói ismét úgy odaszemeteltek, hogy a szeméthez szokott szemek megnyugodhattak. Kidobtak cica is Kínában házasodott, felesége a Beleszerettek nevet kapta. Hazaúton a cicafeleség csak háromszor szült, de minden alkalommal hat kiscicát, az összesen, ha jól számolom, tizennyolc, de ha nem jól számolom, akkor sem kevés.

Egy darabig a cirkuszosok is boldogok voltak, mert a varázsló nekik ajándékozta a cirkuszsátrat, az elefántot, az oroszlánt, a majmot, meg minden egyebet, ami a cirkuszban volt. A későbbi boldogságukról nem tudok pontos képet alkotni, mert csak időnként szerepeltek a hírekben: egyszer azzal, hogy az oroszlán megevett egy nézőt, kétszer azért, mert az elefánt három ember lábára rátaposott, négyszer-ötször pedig azzal, hogy Bibircsókos Biri légtornász tépte-e ki a porondmester feleségének szőkére festett haját, vagy fordítva volt-e? No ilyen apró-cseprő ügyek mindig akadnak, szinte mindenhol...