Kerestalál Jancsi nem akármilyen legény volt Falatozó faluban, hanem igen furfangos. Azt mondta neki az édesanyja:
- Menj, Jancsi, ma te hajtsd ki a libákat a rétre. A kishúgoddal be kell mennünk a városba, cipővételre. Ám ne tégy úgy, mint Ludas Matyi, aki elment a piacra kötözködni azzal a Döbrögivel, és háromszor megveretett!

Az eredeti mesében ugyan Döbrögit veri meg Ludas Matyi háromszor, míg az őt csak egyszer, de ezen Jancsi nem akadt fenn. Kihajtotta a libákat a rétre, leheveredett a fűbe. Sajnálta, hogy ma nem mehet el ezt-azt szerezni ingyen a faluvégi kertekből, a többiekkel. Szentül hitte: unalmas lesz a nap a szokásos kisördögös tettek nélkül.

Unalmas is lett volna, ha nem jön három hintón egy fura társaság, Gombászbanda felől. Ilyen még sohasem jött! Látszott rajtuk, hogy jókedvűek. Látszott rajtuk, hogy jól öltözöttek. Látszott rajtuk: nagyurak, nagyhölgyek, még az inasaikat is magukkal hozták. Kérdezgették Jancsit: - Nincs fogadó a faluban, ahol kedvükre ehetnének-ihatnának?

Jancsi közölte, hogy nincsen, de ő ad egy ötletet. Itt van az ő tíz libája. Mindegyiket odaadja három-három ezüstpengőért, és megtanítja az úri inasokat tüzet rakni, nyársat forgatni. Egyenek sült libát! Ha most a markába nyomják a harminc pengőt, beszalad ő sarkantyúpengetés nélkül is a faluba, visszajön egy hordócska veresborral.

Így is lett. Hamarosan hozta Jancsi Rózsikát a szomszédjukból, szamaras taligán, meg egy hordócska bordócska borocskát. Rózsika mérte ki a bort, az urak meg fizettek, nevetgéltek, kártyáztak. Rózsikát "szép leányocskának" nevezték, ami igaz is volt, Jancsinak meg azt mondták:
- Ügyes legény vagy, te Lúdkirály!

Tekintettel arra, hogy a városi piacon egy pengő volt a legszebb liba ára, Jancsi igen jól adta el a ludakat. Az urak végül elhintóztak. Jancsi megcsókolta Rózsikát, ami ellen az tiltakozott, de nem szívből. Ha szívből tette volna, akkor úgy pofon vágja Jancsit, hogy annak szikrákat hányt volna a szeme. Így is pofoncsapta, de csak úgy tessék-lássék.

Fellelkesült Jancsi özvegy édesanyja, amikor a sok pénzt meglátta. Azt mondta:
- Jancsi fiam, hamarosan megérik a ropogós cseresznye. Vidd be a városi piacra mind, add el a lehető legjobb áron! Ha eladod, akkor a neved jutalmul lehet Áron!

Jancsi nem tartott igényt az Áronságra, de beszólt a szomszédba, Rózsikának: jöjjön vele cseresznyét árulni, nem bánja meg! Rózsika jött is.

A piacon azonban még valaki jött: gróf Sárgasátánföldy Pál, csillogó csizmában, lengő kabátban. Jancsi odakiáltott neki:
- Jöjjön, méltóságos gróf úr, tudom, hogy ezt a csámcsogföldi cseresznyét keresi! Önnek ingyen adok egy staniclival!

A stanicli tölcsér alakú papírzacskó, nem sok cseresznye fért bele, de ami belefért, azt a gróf kegyesen elfogadta. Utána elment, és közben cseresznyézgetett.

Jancsi elküldte Rózsikát: terjessze el a hírt a piacon, hogy a gróf is Jancsi csámcsogföldi cseresznyéjét kereste, azt eszi. Ő maga is kiabálta:

CSÁMCSOGFÖLDI CSERESZNYE!
A GRÓF IS EZT KERESTE!

A piacon a nemes kisasszonykák, meg a nemes kisasszonykákat majmoló módos parasztlányok siettek csámcsogföldi cseresznyét venni, vagy azt vetetni udvarlójukkal, rokonukkal, hiszen a gróf is azt eszi, - márpedig a gróf tudja mi a jó!

El is adta Jancsi a sok cseresznyét olyan jó áron, hogy sok más cseresznyeárus kékült-zöldült irígységében. János feltette Rózsikát a szamaras kordéra, megcsókolta. Rózsika tiltakozott kissé, de nem szívből, pofonocskát is szánt Jánosnak, de az elugrott, így a szamár kapta. Az nem tudta mire vélni, de e négylábúnak nem volt szokása a vélekedés, mint annyi hozzá hasonló kétlábúnak.

Hanem a gróf nem csupán a cseresznyét ette, amíg abból volt még a papírzacskóban, hanem az észkerekeit is kerekeztette. Kigondolt Jancsinak, a Lúdkirálynak, egy olyan feladatot, amit az úgysem tudna teljesíteni. Magához hívatta és így szólt hozzá:
- El tudnál adni a piacon harminc macskát nyávogó koponyaként egy-egy ezüstpénzért? Ha igen, akkor ezer pengő üti a markod, meg te leszel az én kereskedelmi főintézőm!

Megvakarta a fejét Jancsi, gondolkozott erősen, majd így szólt:
- El tudom adni a macskákat. A méltóságos gróf úrtól csak annyit kérek, hogy vásár előtt, amikor rámutatok az egyik macskára, ennyit mondjon:
EZ A KALAMÁSZI MAJOM! ÉRTÉKES ÁM NAGYON-NAGYON!

A gróf belegyezett. Jancsi elhíresztelte, hogy az ő macskájának új neve van: Kalamászi Majom. Vegyék tudomásul. A falubeliek nevettek. Megbolondult ez a Jancsi?

Jancsi nem foglalkozott bolondulással, hanem harminc macskát szerzett. Füleiket csontenyvvel leragasztotta, szőrüket szőrfelállítóval felállította, göndörítette, pöndörítette, Farkukat felcsavarta. Nyakukba csinos bőrövet tett. Rózsika segített neki: a szomszédokat csitította, akik bottal akarták leszoktatni a legényt a nagy macskanyávogtatásról.

A városi piacon a gróf kijelentette Jancsi macskájára, hogy kalamászi majom, és nagyon értékes. No a nemes kisasszonykák, meg a nemes kisasszonykákat majmoló módos parasztlányok siettek kalamászi majmot venni, vagy azt vetetni udvarlójukkal, rokonukkal, - hiszen a gróf aztán csak tudja, hogy mi az értékes!
Jancsi mindenkit biztosított: ha nem tetszik majd neki a kalamászi majom, akkor három napon belül hozhatja és visszakérheti a pénzét!

Mind eladta a majomszerűvé alakított cicákat. Ha mind a harmincat visszahozták volna, akkor is csak harminc pengőjébe került volna Jancsinak, miközben a gróf már kifizette neki az ezer forintot, és megtette kereskedelmi főintézőjének.

Ám mindössze két fukar ember hozta vissza a cicát. A többit nem hozták vissza, mert vagy megszöktek, vagy megszerették őket, esetleg azért nem, mert szégyellték, hogy így lépre mentek, vagy nem akartak ujjat húzni a gróf főügyintézőjével.

Jancsi áthívta a szomszédból Rózsikát, és megkérdezte: nem adná-e oda neki a kezecskéjét, csak úgy, szerelemből, az ő szívéért. Rózsika azt válaszolta, hogy ő
kardosföldi leány, annak ára nagy ám! Nem csak viszontszeretet kell neki, hanem örök hűség is a férjecskéjétől. Amikor Jancsi efelől is biztosította, Rózsika a legény nyakába ugrott örömében.