hát:) akkor reméljük hogy minél több "fényképedet" csodálhatjuk majd meg ;)

Nagyon köszönöm Nektek a figyelmet!:-)

Egyszerűen nem tudtam elmenni ez az élmény mellett. Már akkor lerajzoltam egy papír cetlire az arcát, amikor visszafelé a buszon ültünk.
A mellettem ülő német festők, meg csak bámultak, hogy tíz perc alatt csináltam vagy 20 vázlatot, emberekről, épületekről, meg a tájról...:-) azt mondták, hogy én egy kétlábonjáró-fényképezőgép vagyok. (ezt a tolmácsunktól tudtam meg):-)

Üdv.: Chilli

Ez bizony nagyon jó kép lett! A sztori is jó, és szerintem kár lett volna kihagyni róla egy festményt. :D Gratulálok!

Aranyos story és a kép is passzol hozzá! Gratulálok!

Ez a Nikofor történet elképesztő! Ilyet csak az élet képes kitalálni,na meg Vonnegut,mert olyan az egész mintha az ő valamelyik könyvének lapjairól lépett volna ki a valóságba ez az emberke.Az pedig már Rólad mond nagyon sokat,hogy pont egy ilyen sorsra figyeltél fel és emlékeztél rá a képeddel.Grat!Már aggódtam,hogy nem jártál errefelé,hogy beszáradt az ecseted,de szerencsére nem...:-)

Ez annyira kedves! Köszönöm, hogy leírtad ezt a szép történetet.

Nem vagyok hajlandó rá, hogy dicsérjelek. Kifogytam a jelzőkből. Meguntam.

Vedd tudomásul, hogy érték lettél, érték vagy, oszt jónapot.
Engem meg örömmel tölt el.

Hajrá Chili!

Üdv: Hajcihő

Kedves Chilli!

Köszönöm, hogy leírtad a történetet, valami gyönyörűség! :)
Külön szép, hogy a tehetségeddel emléket állítottál neki te is!
Magával ragadó az egész!

Kedves Chilli!

Köszönöm, hogy leírtad a történetet, valami gyönyörűség! :)
Külön szép, hogy a tehetségeddel emléket állítottál neki te is!
Magával ragadó az egész!

Üdv Chili!
Ez... valami meseszép... egyszerűen nem tudok szavakat találni... hogy lehet ily gyönyörűen bánni a festékkel? Talán egyszer majd rájövök. Talán... Nagyon nagy gratuláció ehhez a képedhez is :)

Egy rövid történet jár ehhez a képhez.

Ez a Nikofor nevű ember egy a 60-as években élt naív festő volt Lengyelország déli részén, remélem helyesen írom, Krawnycza nevű városban. Mindig egy fadobozzal a kezében, gombfestékkel és ecsettel megjelent a város utcáin, és megszállottan festette az utcákat, a vasúti síneket és embereket.
Nem tudott írni és olvasni sem, sőt nem is lengyelűl beszélt, hanem valamilyen érthetetlen nyelven. Senki nem tudta hogyan is csöppent ode ez a fura, alig 140 centis apró emberke a festékeivel. A festményeitre, különböző ujságokból másolt ki betűket, fonetikusan, helyesírási hibákkal és néha értelmetlenül is. Ő szépnek tallta a betűket is.(bár nem tudta mire is valók):-)))

Egy idő után már hozzászoktak az emberek és rájöttek, hogy őt a városi épületek, hidak, vonatok és a rohanó emberek látványa érdekli. A 60-as évek végére, már nagy rajongótábora volt, és a helyi közélet is felfigyelt erre a különös emberre. Végül megajándékozták Őt egy Európai utazással, hogy láthassa a világot. Halála után egy múzeumot nyitottak neki. Ott rengetek festményét, és az életéből apró érdekességeket őriznek nagy-nagy tisztelettel és szeretettel.
Lengyelországban film is készült az életéről, amit sajnos itt nálunk nem lehet beszerezni.