A galambokat az erkélyen Villanókardos Kelemen kapitány úr csinos leánya, Klárika etette. Azt gondoljátok: jószívűségből.

E téren eltértek a vélemények. A galambok szerint Klárika ezt jószívűségből cselekedte. Erre gondoltak azok a lelkesen leselkedő fiatalemberek is, akik ezt a leselkedést a közeli kávéházból, kávézás közben, lószerszámboltból lószerszámvásárlás közben, illetve esernyőüzletből esernyővétel közben végezték.
Az erkély alatti lakásban özvegy Hugyrabugyra Mártonné azonban, akit csak Mártonka néninek hívtak a városkában, Klárika rossz szívűségére szavazott, mert a galambok az ő erkélyét piszkolták le.

Maga Kárika ez ügyben nem tudott dönteni: a galambokat némileg kedvelte, Mártonka nénit, aki az ő viselt és még nem is viselt dolgairól is pletykált, nemileg sem, némileg sem. Így saját galamblelkű jószívűségét illetően maga sem tudta, hogy mi az igazság.

Mártonka néni azonban még elég fiatalosan volt néni. Összegyűjtötte a Klárika iránt érdeklődő fiatalembereket, megvendégelte őket tejszínhabos kávéval, közben pedig ügyesen kivallatta őket Klárika iránti érzelmeikről. Leginkább megtetszett neki Tölgyrekoppantósy Dániel, vagyis Dani, aki a városkától messze lakott, ha most átmenetileg a laktanyában is, mint huszárhadnagy. Dani bevallotta: legfőbb szívcélja, hogy elnyerje Klárika kezét, és elvigye távoli kastélyukba, Tölgyrekoppantósra. Mártonka néni arra gondolt: erkélye így megtisztulhat a galambpiszoktól. Így szólt Danihoz:

- Édes fiam, a leány apja, a kapitány, közismerten szigorú, és könnyen a kardjához kap. Ám én elrendezem az ügyet, csak vegyél fel engem hírszerződnek, de vésd észbe, hogy amit én elárulok majd neked, az nem a Júdás féle csúf árulkodáshoz lesz hasonló. Remélem, nem akarsz majd holmi ezüstpénzzel jutalmazni! Holmi ezüstpénzből nem kérek!

Dani korántsem volt nehéz felfogású, egyből egy aranyat csúsztatott Mártinkó néni kezébe, kézcsók kíséretében. A néni búcsúzóul azt mondta:
- Legközelebb hozz nekem a továbbiakhoz valami nagyon szép vagy érdekes macskát! Egy ideig szükség lesz rá. Nincs ilyen cicusod?!

Dani örömmel válaszolta, hogy van, a kishúga cicája. Sziámi cica, bájosan mogorva pofikával. Ő azt szokta mondogatni neki: "Sziámi, sziámi, lesz belőled szalámi!" No csak úgy tréfából! Azt majd észrevétlenül kölcsönveszi. Húgocskája bánkódni fog egy ideig, de azután, ha visszakapja, annál nagyobb lesz az öröme.

Éjjel, amikor mindenki aludt, Mártinkó néni fogta a létrát, meg a sziámi macskát, és feltette a cicát Klárika erkélyére. A cica nyávogott egy ideig, de amikor látta, hogy senki sem nyitja ki az erkélyajtót, abbahagyta.

Reggel az ezredes észrevette a cicát, és mivel nem sok érzéke volt a költői
beszédhez, így mennydörgött:
- Teringette, azt a kutyfenés ördögmotollás rendetlenséget! Miként került ez a ronda pofájú nyávogó rusnyaság az erkélyünkre?!

Klárika azonban nagyon megörült a cicának, amelyen látszott: nem akármilyen macska. Megreggeliztette a cicust, utána elhatározta: hirdetni fog a lapokban, és ha jelentkezik a jogos gazdája, visszadja neki.

A cica gazdája nem jelentkezett, mivel az Tölgyrekoppantósy Dániel hadnagy úr kishúga volt, aki a cica eltűnése miatt nagyon bőgött. Dani úr biztatóan húzta meg húgocskája copfját, de az a bőgést nem mérsékelte.

Mártinkó néni jó tanácsa viszont aranyat ért. Annak segítségével Dani hadnagy akkor csöngethetett be Klárikáék lakásának ajtaján, amikor a leány apja már elment a barátaihoz, sörözni, a cselédlány pedig szintén elment, mivel elküldték a városka távoli boltjába Csippencsappancsokkan tisztítószerért, de kikötötték:
fehéret hozzon, és olyat amelyik sárga dobozban van! Így hát Klárika nyitott ajtót Daninak, és kedves, csengő hangon kérdezte:
- Kit keres a kapitány úr?

Dani összevágta a bokáját, bemutatkozott, de hozzátette, hogy ő még csak hadnagy, a leány tévedésből két ranggal feljebb sorolta. Ilyenkor, tette hozzá, a katonai regula szerint, a szép leánytól két csókot kell kapnia, kárpótlásul. Egyébként a cicáját keresi, amelyik sziámi. Állítólag ide szökött be.

Klárika nevetett, és a csókokat illetően annyit mondott: majd utánanéz, hogy így van-e a regulában, vagyis a katonai szabályzatban. Ha így van, akkor a csókok követelése törvényes, ha nem így van, akkor is lehet még önkéntes. A sziámi cicát kész odaadni, bár igen megtetszett neki. Ám nem kér a hadnagy úr egy kis kávét?

Dani hadnagy kért kávét, kapott hozzá mazsolás kalácsot is, később kész volt segíteni Klárikának galambot etetni. A galambok azonban most nem repültek oda, pedig a sziámi cica is élénk nyávogással hívogatta őket. Klárika és Dani azonban nem vették a szívükre a galambok tartózkodó viselkedését. Az idő gyorsan elröpült, mert Klárika is, Dani is sok mindenről mesélt. Végül megérkezett Klárika apja is, a kapitány. Nagy kardcsörtetéssel jött be az előszobába, de amikor Tölgyrekoppantósy Dániel huszárhadnagy katonásan jelentkezett nála, rögtön megenyhült, mert jól ismerte Dani édesapját, az ezredest. Ezt követően a kapitány a sziámi macskának, amelyet reggel "ronda pofájúnak" nevezett, az "érdekes kinézetű cica" elnevezést adományozta, továbbá meghívta Danit másnapra, ebédre.

Időközben Dani, nem könnyen ugyan, másik sziámi macskát vásárolt. Kishúga nem vette észre a dolgot, azt hitte ez a Mircimorciporci, és Dani kapott tőle jutalmul egy puszit. Az igazi Mircimorciporcit Dani Morgimargidorgi névre átkeresztelte, amit a cica egykedvűen vett tudomásul, és Klárikának ajándékozta, amit a leány kitörő örömmel fogadott. A cica is, mert szerette a lúdmájat. Az, hogy cicaügyben ki volt a ludas, sohasem derült ki. Egyébként amikor Klárika is a tölgyrekoppantósi kastélyba került, mint Dani felesége, az eredeti sziámi cica is visszakerült oda, ha megváltozott néven is.

A laktanyában a szép kantinoskiasszony férjhez ment, és helyére a szépnek csak legfeljebb katonai parancsra mondható özvegy Hugyrabugyra Mártonné került, némi pártfogói segítséggel. A laktanyában nincs más hely, ahol ételt-italt lehet venni, így a katonák, akik eleinte nem a kellő lelkesedéssel fogadták az özvegyet, kénytelenek voltak belenyugodni a dologba. Kell is ám a nyugalom, mint ökör alá az alom!