A közmondás azt tartja: "Jó bornak nem kell cégér". Rosszul tartja, mert a köz - közvetve - eltartja a reklámozó cégeket, és a reklámcégeket is, akár jó borosak, akár nem, és ez nem csak mondás, hanem kőkemény Hungarian (és világ-) valóság.

A reklámok nagyon hasznosak a reklámozóknak, reklámhatalom-végrehajtóknak, de - némi előnyük mellett - ugyanakkor egy idő után bosszantóak, majd őrültebe kergetőek a reklámok célpontjainak, vagyis a fogyasztóknak, - és különösen a reklámozottat pillanatnyilag nem fogyasztóknak. A reklámhatalom mindent megtesz azért, hogy fogyasztókká tegye őket. Az egyelőre nem fogyasztók végül már a Szent Inkvizíció kínzásainak is inkább alávetnék magukat, mint a Szent Profitkierőszakolók Reklámszövetsége módszereinek. Az agresszív fogyasztóhittérítés fő védőszentje Szent Globálprofitánia Reklámiánia, - hogy a Jóisten csapná már egyszer ezt a szentet jól pofán! Talán csapná is, ha...

Néhány tanulságos esetet ide írok, teljesen hiábavalóan, mert a Szent Profitkierőszakolók Reklámszövetsége 1989-ben nemcsak az addigi Hungarian rendszert váltotta le, hanem - az ezzel oly hangzatosan ellenkező politikai reklámhírek és reklámagymosások ellenére - az Atyaúristent is. Most már Ő az az Atya, az Úr, meg az Isten is. Ezen ne csodálkozzanak, kedves Olvasóim! Ha egy parlamenti képviselő egyúttal polgármester is lehet, meg... Különben, ha akarnak, csodálkozzanak, én is csodálkozom, hogy Önök még győzik csodálkozással ezt a sok csodálkozni valót.

No itt vannak a jámbor, de tanulságos történetek:

1. Kuliztatottkuli Mátyás életében először hallotta a kedves kis reklámot a tévében, a dalos versikével:
VALAGONNAL A MOSÓGÉP IS TOVÁBB ÉLHET,
AKÁR SZÁZÉVES KORT IS MEGÉRHET!

Kuliztatottkuli Mátyásék pártállami mosógépe még csak ötvenéves volt, de egyes részeiben már kimustrált traktorból származó protézist viselt. A dalos versike megtetszett Mátyás proletárúrnak. Kicsit eltűnődött az "is"-en (mi a csuda élhet még tovább valagonnal, ami nem mosógép?), de azután további gondolkozás helyett kigombolkozott, másnap pedig vásároltatott valagont az asszonnyal, és beöntette a mosógépbe. Az idő azonban múlt, Kuliztatottkuli Mátyás tévénézését egyre inkább zavarta a dalos reklámversike. Egyre kevésbé szerette Szent Globálprofitánia Reklámiániát, - márpedig Hungary nem az az ország, ahol a szentek alábbhagyott tiszteletét-szeretetét nem bosszulják meg a szenteskedők!

A dalversike kétszázadik jubileumán Kuliztatottkuli Mátyás nagyhirtelen és iszonyú idegesen felugrott, kirohant a fürdőszobába, felaprította a mosógépet, továbbá, ha agyba-főbe nem is, de mindenestre főbeverte az asszonyt, mert az 1. mos, 2. mosógéppel mos, 3. valagont vett.

Az ügyészség még nem döntötte el, hogy Mátyás által a feleség kórházba küldése csak családi diplomáciai lépés volt, vagy pedig a testi erőszak alapos gyanúja forog fenn. Ha utóbbi forog fenn, akkor a per során Mátyás szabadlábon védekezhet majd. Egyébként az asszony is, ha akkor még lesz lába, vagy egyáltalán: lesz.

2.

Lepöttyöndi Kázmér szeretett nyalakodni, így, amikor a szép vereshajú hölgy a képernyőn bejelentette, hogy ő rászokott a Stearofigusz baktériumokkal erjesztett joghurtra, és az mennyire boldoggá tette őt is, beleit is, akkor Kázmér mindjárt hozatott a feleségével ilyen fajta tejterméket. Ízlett, a szép vereshajú hölgy is tetszett neki, arra gondolt: de szép a világ!

A későbbiekben a szép vereshajú hölgy nem öregedett a képernyőn, mivel ott videófelvételen volt, a boltokban is kapható volt a Stearofigusz baktériumokkal erjesztett joghurt, ami - Kázmér éleslátása szerint - a Piacdemokráciás Kapitalizmus fölényét bizonyította a tejtermékekben az ellátás egyenletességét biztosítani nem mindig tudó államszocializmus felett.

Egy idő után azonban e speciális joghurtot Kázmér kissé megunta, ami nem lett volna baj, de a vereshajú szépség százötvenedik megjelenését a képernyőn szintén annyira megutálta, hogy már az egykori államszocializmusra is némi nosztalgiával gondolt, amikor az általa nézett vígjátékot nem szakította meg lépten-nyomon ilyen bájos, de a sokszoros ismétlődéssel szinte kibírhatatlanná váló reklám.

Végül szegény Kázmér már az államszocializmusra is visszaszavazott volna, ha lehetett volna, de csak azt tehette, amit Petőfi versének juhászlegénye, aki babája haldoklásának lekésése miatt nagyot csapott botjával a szamár fejére. No ezt csak átvitt értelemben írom, mert Kázmér nem sétabotjával csapott a képernyőre, hanem a speciális joghurtot vágta a képernyőn megjelenő, a tejterméket hirdető szép veres asszonyhoz. Annyi azonban nagyon derengeni kezdett kispolgárian úri fejében, hogy valamilyen szamár fejre, fejekre kellene csapnia, nagyot...

3.

Bezzegmindigbeteges Bélára nem lehetett mondani, hogy makkegészséges, mert a makk - a szólással ellentétben - gyakran nem egészséges, ezt a tölgyerdőkben járók jól tudják, de Hungaryban kevesen mennek az erdőbe, mert ott nem lehet üvegpalackokat, meg más feleslegessé vált tárgyakat dobálni a lepocskondiázott ellentáborra, mint a labdarúgó mérkőzéseken, akár szép hazánk érdekében, akár csak úgy, kulturált szórakozásként. No hát ez a Béla nem makkegészséges, hanem kicsattanóan egészséges volt.

Az egészségről Bélát a tévéreklámok - közvetve bár - lebeszélték. Költséghatékony volt-e ez Béla esetében? No nézzük csak! Ha valaki fiatal, egészséges, és ráadásul dolgozni akar, mert nem tud magának más, jövedelmezőbb elfoglaltságot találni, akkor a Piacdemokráciás Államnak ebből csak kára van, mert az illető állást keres, Hungaryban általában hiába és közmondás-ellenesen, hiszen "Ahol nincs, ott ne keress!"

Bezzegmindigbeteges Béla azonban más eset volt, mert nem volt fiatal, nem keresett állást, nyudíjas volt. A Piacdemokráciás Állam időnként rá is nézegetett néma megrovással: nyugdíjas, és még mindig nem vette igénybe az örök nyugodalmat és az ingyenes örök világosság fényesedését!

Ezt az egészséges Bélát a gyógyszerreklámok tanították betegségre: a képernyőn hasmenéses férfi mutatta be, hogy megy az ember bélrendszerének belső tartalma túlzott sietséggel, és milyen gyógyszert kell venni ilyenkor, a másik reklámban egy asszony hányt oda az utcasarokra, és oktatta Hungary népét arra, hogy mi a gyógyszer erre...

Némileg betegebb lett Béla a reklámoktól, de nem ettől vesztette el nyugalmát, hanem attól, hogy a reklámok folyton-folyvást megszakították őt kedvenc tévésorozatainak élvezetében.

Hát nem volt szép Bélától, hogy annyira feizgult, és a maffiapiacon vásárolt fegyverrel agyonlőtte a Médiavezérigazgató Főistenasszonyt, annak két korifeusát, valamint a saját tévékészülékét!

Most egy elmegyógyintézet kényszerkezelésében várja, hogy az Illetékes Médiahatalom Birtokosai észhez térjenek.

No azt várhatja!

(2010)