Karakingó Keringika romantikus lelkű, feketebőrű leány volt: szerette fehérbőrű lovagok szívbéli szerelmi kalandjait olvasgatni, holdfényben álmodozni, különösen rózsalugasban, meg arról tűnődni, hogy miként hajthatna végre ő is valami szép és nagy tettet.

Apjának, Biringaföld királyának, volt mit aprítani a tejbe, de mégsem tejbe aprított. Egyetlen leánya kényeztetésén kívül más szórakozása is volt: feladatokat adni hatalmas hadseregének, a Népek Nagy Békéltetője szerepben tetszelegni önmagának, meg ügyelni arra, hogy mindenki úgy táncoljon birodalmában, meg annak környékén, ahogyan ő fütyültet. Egyébként a Népek Nagy Békéltetője a békéltetésnél igen változatos módszereket alkalmazott, aminek következtében a megbékéltek száma rendszerint erősen megfogyatkozott.

Amikor Keringika apja elé állt, hogy meg szeretné segíteni egy önkéntes leánycsapat élén a Kiszáradt Kutak Népét az egyik szomszédos országban, amelyet sok minden sújtott: sivatag, félsivatag, szárazság, álomkór, kóros álmodozás, öregkori gyermeklelkűség, vészekre fel nem figyelő agylágyulás, meg egyebek, - akkor apja nem tudott neki nyíltan ellentmondani. Nyíltan legalábbis nem, mert bölcs volt Biringaföld királya. Ám arra gondolt: ha érdemes volna a Kiszáradt Kutak Népét megsegíteni, akkor ő a hadseregével már régen megsegítette volna, de azon a tájon sok minden van, ami a fenének sem kell, viszont semmi sincsen, ami mindenkinek kell, például gyémánt, arany, olaj, vagy esetleg ritka ércek, amiket nem nélkülözhetnek egyes titkos fegyverek, mert azok nélkül kevésbé lesznek titokzatosak. Eszébe jutott viszont, hogy másutt, Kergemerrezebraország földjén gyémánt is van, arany is van, sőt, a kémek valami ritka ércféleségről is hírt adtak, tehát inkább oda kellene mennie a leányának, de nem egyből, nem kettőből, hanem akkorból, amikor már biztonságosan békéssé lett az a táj, - no és abban a hitben: ott van a Kiszáradt Kutak Népe! Így szólt hát leányához:

- Szívből helyeslem, Keringika, a te végtelenül jó szíved sugallta elhatározást! Gyűjtsd össze leánypajtásaid! Én azonban előttetek járatok majd egy kis éles szemű őrcsapatatot, amelyik segít nektek megtalálni az utat a Kiszáradt Kutak Népéhez. Ne feledd a fehér emberek által is tisztelt mondást: "Járt utat a járatlanért el ne hagyj!"

A kis éles szemű őrcsapat kifejezés némileg szerénykedő volt, mivel Biringaföld királya húszezer állig felfegyverzett katonát, meg tizenkét tankot küldött előre. A tank hasznos dolog: annak, akire lánctalpa rágyalogol, már nincsen szüksége láncra, sőt, a saját talpát is nélkülözheti.

Keringika leánypajtásai nem volt annyira romantikusak, mint a királykisasszony. Szép dolog egy szegény népen segíteni, de ha a segítés az ő kezük munkájával jár, akkor inkább járjon nélkülük! Ám Keringika egyik éber néger testőre, akinek kis esze volt, de nagy bunkója, mégis összeterelt végül hat előkelő leányt. Mindegyik vitt magával valamit a Kiszáradt Kutak Népének megsegítésére. Volt, aki fekete macskát, volt, aki fából készült díszdobozt, amelyben lábait mozgató réztücsök volt, más pedig olyan könyvet, amit ő maga ugyan a fura betűk miatt el sem olvasott, de kiszáradt kút mellett, gondolta, valószínűleg jó lesz az ottani szegények unalmának elűzésére. Keringika még egy zsáknyi orvosságot is vitt számukra, a legszebb színű pirulákat válogatta össze.

Az éles szemű kis őrszemcsapat, vagyis a húszezer felfegyverzett harcos, meg a tizenkét tank a leányok előtt járt, és igyekezett minél kevesebb gondot okozni a hét leányönkéntesnek. Jajgató kergemerrezebrai feketebőrűt nem hagytak hátra, nehogy hangjával sértse az előkelő leányok érzékeny fülecskéjét. A hátramaradottak így mind illedelmesen hevertek a földön, mozogni nem mozogtak, sőt, a lélegzetüket is visszafojtották volna, ha még lélegzésre képesek lettek volna. Ám erre nem voltak képesek, így ez megbocsátható nekik.

Pirimparamtaran, Kergemerrezebraország királya későn kapott észbe, hogy mi történik, mert akkor már kapott - a fejére. Ám, hogy ne sírjon a földben, és ott örök nyugalmát se zavarja senki, jeltelen sírba eltemették. Az új király, Taranparampirim, békét kötött Biringaföld királyával, és mivel neki köszönhette trónját, megegyezett vele, hogy hálából mennyi aranyat, gyémántot, meg firefura ércet fog ingyenes hálaszállítmányként adni évente.

Az új király, díszünnepség keretében, a "Segítő Rózsák Keze" nyakérmet ajándékozta mind a hét biringaföldi leánynak. Meg is érdemelték, mert a trónjáról föld alá költözött király néhány hívével nagy jót tettek: a különböző színű, orvosságoknak hitt pirulákkal őket is a föld alá költöztették, így megmenekültek Taranparampirim király kínzókamráitól. Különösen szép nyakék volt Keringikáé, a benne levő nagy gyémántok miatt ugyan kissé ízléstelen, de annál felbecsülhetetlenebb értékű.

Az ünnepség résztvevői csupán azt nem értették: miért beszél Taranparampirim király folyton a Kiszáradt Kutak Népének megsegítéséről, mikor az a nép nem is náluk van, hanem egészen másutt. Tapasztalatból tudták viszont, hogy a királyokra legjobb mindent ráhagyni, különben a legrosszabb is könnyen bekövetkezhet náluk. Taranparampirim is tudta, hogy mit beszél, mivel előzőleg már mindent megbeszélt Biringaföld királyával.

Ezt követően Keringika felhagyott a romantikussággal, és rászokott a hisztérikusságra, vagyis szép csengő hangon mindenféle csúnyaságot kiáltozott semmiségekért, udvarhölgyei haját ráncigálta, udvarinasait pedig sajátlábúlag megrugdosta. Mindebből nagy haszna lett, mivel a hangja megtetszett Oroszlánfogú Ferdeferdinándnak, egy kis ország sötét lelkű, és bőrszínében lelkéhez igazodó királyának, aki nem vesztegette idejét, hanem, miután Biringaföld királyát egy bizonyos ügyben megvesztegette (hiszen elsősorban azért jött), megkérte Keringika kezét. Az gyors választ adott:
- Rendben, most éppen van rá egy kis időm, gyerünk ahhoz a papolós paphoz, a lakodalom ráér később is!

Jól sikerült házasság és országtörténet lett belőle, csak, persze, egyes történészek véleménye kicsit eltért később, aszerint, hogy milyen korban éltek, miből éltek, meg mitől féltek. Az eltért véleményeket egyébként azóta visszatérítették!

(2010)